Új művészeti igazgató Marosvásárhelyen – Interjú Nicu Mihoc színművésszel

2017 november 13. hétfő, 16:30

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház értesíti nézőit, hogy 2017. november 11-től a Liviu Rebreanu Társulat új művészeti igazgatója Nicu Mihoc színművész.

“Alina Nelega mandátuma fontos volt, mivel irányításával – a kiváló művészeti programnak köszönhetően, mely rangos színházi produkciókban, illetve számos kül- és belföldi fesztiválon való részvételben nyilvánult meg —, a Liviu Rebreanu Társulat újra elfoglalta helyét a romániai színházi elit körében. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ezúton mond köszönetet Alina Nelegának az intézményben végzett munkájáért, ahol 2012-2017 között a Liviu Rebreanu Társulat művészeti igazgatója volt” – közölte a társulat.

Nicu Mihoc / Fotó: Bristena

Interjú:

evEmilia Ostace: Milyen gondolatokkal fogadja Nicu Mihoc a Liviu Rebreanu Társulat művészeti igazgatójává való újbóli kinevezését?

Nicu Mihoc: Egy előre nem látható dolog volt, amelyre nem is gondoltam, és amely néhány változás következményeként történt. Ugyanazon gondolatokkal érkezem, mint 1998-ban: szeretném kissé még előbbre tolni „a szekeret”, mint azt elődeim tették, megtartani a jó dolgokat és egy esetleges új utat mutatni. Ezek az én elgondolásaim. Szeretném egy társulat művészi útján fejlődni, haladni látni a kollégáimat, azaz a színpadon. Minden és mindenki a színpadért dolgozik, az előadásért. Ott van a színház(csinálás) tétje. Csakis ott. Más tét számomra nem létezik. Kizárólag színházi produkciókat hozunk létre, semmi mást, függetlenül attól, minek is nevezzük őket: programoknak, projekteknek, különböző ruhákat adunk rájuk, az eredmény és a munka ugyanaz marad. Úgy gondolom, ez az, ami számít. 

E.O.: Biztos vagyok benne, hogy mindenki arra kíváncsi: Ön szerint miben fog különbözni a most következő időszak az előzőhöz képest, amelyben művészeti igazgató volt?

Nicu Mihoc: Egyrészt hasonlítani, másrészt különbözni fog a kettő, hisz időközben mi is megváltoztunk. Az emberek változnak. A színészek fejlődnek, változnak; változik a társadalom is. Nem akarok zseniális dolgokat csinálni. A színház programját szeretném a társulat tagjainak bevonásával tovább vinni, ami számomra a fontos rendezőkkel való találkozást jelenti, mint a jól ismert Sandu Dabija, az új generáció képviselőjeként Bobi Pricop vagy Radu Afrim, akivel előző mandátumom alatt nagyon jól sikerült együttműködnünk. Ő volt az első rendező, akit alkalmaztak a mandátumom alatt. Ugyanakkor alkalmazták Alinát is, akiben én nagyon hiszek és akivel nagyon jól dolgoztam. De amint mondtam, változunk, életünk során különböző emberi kapcsolataink alakulnak ki. Útközben mindig nyerünk, de mindig veszítünk is valamit. Ilyen az élet. Egyáltalán nem egyszerű.

E.O.: Meg fogja-e könnyíteni a társulat számára a változást az a tény, hogy egy hosszú és szép szakmai kapcsolat alakult ki ön és Alina Nelega között?

Nicu Mihoc: Tényleg szép ez a kapcsolat. Lehet igen, lehet, hogy nem. Nem tudom… Én személyes kapcsolatot szeretnék építeni a társulattal. Együtt dolgozom a kollégáimmal. Van aki jobban, van aki kevésbé ismer. Ez már egy személyes kapcsolat, hisz együtt vagyunk a színpadon. Nagyon érdekelnek az álmaik, hisz én is színész vagyok és vannak szakmai jellegű álmaim. Különböző szerepeket szeretnék. Véleményem szerint egyes kollegáimnak kihívásra van szükségük. Remélem, hogy továbbra is együtt tudok működni Alinával. Ezt remélem, a többi most már csak rajta áll. Én mindenki fele kinyújtom a kezem, számomra ez nem jelent gondot. Minden itteni kollégámnak van álláspontja a színházat illetően, és ez a színpadon láthatóvá is válik. Örvendenék, ha a társulat tagjai a kolozsvári, temesvári, váradi színházakkal is együttműködnének, mert ez számukra, de számunkra is fontos lenne. A színház számára is nyereség, ha egy, két vagy akár öt színész máshol is játszik. Nem kell megakadályozni, ha tétje van. A tét pedig ne „csak egy kis plusszmunka” legyen. Ezt gyűlölöm. Tudom, művészként túlélésünk érdekében különféle kompromisszumra voltunk hajlandóak, de a dolgok változnak. A fizetések mostmár jobbak, érezhetően másképp néz ránk a társadalom és a román állam.

E.O. Megosztana-e velünk művészeti igazgatói minőségében néhányat a jövőbeni terveiből?

Nicu Mihoc: Nehéz most projektekről beszélnem, mert előtte még egyeztetnem kell a vezetőséggel. Tizenegy rendezővel vettem fel a kapcsolatot, olyan emberekkel, akikkel a következő 2-3 évben szeretnék dolgozni. Remélem sikerülni fog. Ha nem, akkor sincs nagy baj. Nagyon nyugodt ember vagyok. Szeretnék dolgozni Sandu Dabija-val; szeretném, ha újra eljönne Bocsárdi Laci, ő egy olyan rendező, akire ennek a társulatnak szüksége van, akinek mondanivalója van és akitől nagyon sokat lehet tanulni. Egy ideig „kilincses színházat” szeretnék művelni. Érdekel engem ez a dolog. A „kilincses színház” azt jelzi, hogy a színésznek szerepet kell játszania ott, ahol a közönség a legjobban látja és ahol ő maga is szeretné. A „kilincses” egyenlő a „szavassal”. Szeretem a színészt, aki kinyit egy ajtót és belép a térbe, vagy nem is kell ajtót nyisson, mert ilyesmi nincs a díszletben és egyszerűen azt mondja: „Jó estét!”. Valami ilyesmit szeretnék, de nem csak szavakat… Meglátom… meglátjuk. Két héten belül feltehetően pontosan tudni fogom. Ugyanakkor szeretnék néhány Alina által elkezdett projektet is tovább vinni, mert ezt így tartom tisztességesnek. Amivel folytatni tudom, azzal megyek majd tovább. Nem tudok most konkrét dolgot mondani, amíg nem vagyok mindennel tisztában. Olyasmit mondanék, amit nem szeretnék.

E.O.: Milyennek látja a színész Nicu Mihoc és az igazgató Nicu Mihoc közötti kapcsolatot?

Nicu Mihoc: Egy és ugyanaz a személy. Nincs olyan, mint a politikusoknál, hogy most a politikus beszél belőlem, de személyesen mást hiszek. Nincs. Én egy és ugyanazon személy vagyok. Egy tisztségben lévő ember. Ez egy adminisztratív tisztség, semmi más. Elfoglalhatod ezt a tisztséget, és dolgozhatsz mindaddig amíg erőd, önbizalmad, a körülötted lévő emberekbe vetett bizalmad megvan, így haladsz. Majd következik a kopás és sok más dolog. Ezért jó, hogy cserélődjenek az emberek. Lelőttük Ceaușescu-t, mert 25 évig állt az élen. Ha csak tíz lett volna, lehet ma másképp beszélnénk. Lehet… Másképp viszonyulnánk hozzá. Így a végső következményig jutottunk el. Nehéz, mert már én is elértem egy bizonyos kort és meglehet nem mindig lesz elég energiám, vagy nem lelem örömöm benne. Ezek az idővel alakulnak. Addig csinálod, amíg bírod. Ha már nem bírod, jön a következő, új utat mutat, hisz semmi sem végleges. Még a halál sem. Élünk, s majd meglátjuk. Az a fontos, hogy amit kijelentünk, azt meg is tegyük. Nagyon bízom a kollegáimban, abban, hogy a társulat fejlődni fog. Mindegyikük külön-külön, de együtt is, hisz egy színész egy nagyon érzékeny szerkezet. Nem egy szerény társulatot szeretnék, mint amilyenek most Romániában vannak. Mindenki véleményét tisztelem, nem én birtoklom az egyetemes igazságot.

E.O. Mit csinál Nicu Mihoc, amikor nem színészkedik?

Nicu Mihoc: Amikor nincs színházi elfoglaltságom, a gyerekeimnek, a barátaimnak örvendek. Mezőrücsre járok falura, ott töltődöm fel. Nem csinálok semmi különöset. Örvendek az életnek. Nem tudom más mit tesz, én boldog akarok lenni. Egész életemben ezt kerestem, és most is ezt akarom. Nem tudom 10-20 év múlva mi lesz, nem tudom, hogy még szükségem lesz-e rá vagy egyáltalán még élek-e. Úgy hiszem, útközben megbékéltem önmagammal. Színészként számos csodálatos találkozásban volt részem, olyan rendezőkkel, akik nagyon sokat jelentettek nekem. Továbbra is szeretnék hasonló élményeket megtapasztalni. Úgy gondolom, eljött az a pillanat, amikor nekem kell másoknak örömet szereznem, mert részem volt benne és tudom, hogy mit jelent. Egy ilyen találkozás évekre feltölthet.

Az interjút készítette: Emilia Ostace

 
 

Kapcsolódó anyagok