A nagybőgő – Bemutatták Süskind mondorámáját Zentán

2017 november 19. vasárnap, 15:11

November 15-én tartotta meg az évad harmadik bemutatóját a Zentai Magyar Kamaraszínház, amelynek színésze, Nešić Máté Patrick Süskind A nagybőgő című művét vitte színre, saját rendezésében.

„Létezhet zenekar prímhegedű nélkül, fúvósok nélkül, rézfúvósok, üstdob nélkül, minden nélkül, de nem létezhet zenekar nagybőgő nélkül. Vegyük ki a zenekarból a nagybőgőt, menten babiloni nyelvzavar áll elő, egy Szodoma, ahol már senki sem tudja, minek is játszik. Egy zenekari muzsikus mikor veszíti el a lába alól a talajt? Na, mikor? Akkor, amikor nem hallja többé a nagybőgőt! Szóval a nagybőgő a zenekarban központi hangszer. Ezt tulajdonképpen tudja is mindenki. Csak épp senki sem vallja be nyíltan, mert a zenekari muzsikus természeténél fogva hajlamos a féltékenységre. Én szerény ember vagyok. De mint nagybőgős tudom, hogy milyen talajon állok. A zene magva ez mind én vagyok! És minden egyéb csak ellenpólus.” (Részlet az előadásból)

Az egyszereplős darab egyfajta közvetlen beszélgetés a főhős és a néző között, amelynek során a nagybőgős őszintén vall az életéről, a szerelméről, a zenéhez és a társadalomhoz fűződő viszonyáról, valamint a gyengeségeiről és sok egyéb dologról is. Létezhet zenekar prímhegedű nélkül, fúvósok, rézfúvósok és üstdob nélkül, de nem létezhet nagybőgő nélkül, vallja a nagybőgős, a szinte minden téren középszerűnek számító zenész, aki egy dolgot igazán mesterien űz, az öncsalást. A magányos férfi egy hangszigetelt belvárosi lakásban él, ilyen módon is megkísérelve minél jobban kizárni az életéből a külvilágot. A saját otthonában így csak ő és a nagybőgője létezik, meg persze a gondolatai, amelyek az elfogyasztott sör hatására egyre őszintébbek lesznek. Elmélkedése során kiderül, valójában gyűlöli nagybőgőjét, sőt minden frusztrációjának maga a hangszere az okozója. A kérdés csupán az, képes-e változtatni életén, és felkelteni a titkon imádott fiatal énekesnő figyelmét.

Patrick Süskind közkedvelt egyszereplős művében humorral és iróniával ábrázol egy félresiklott életet, amelynek a színpadi megjelenítése igen nagy kihívás minden színművész számára, köztük Nešić Máté, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésze számára is, akinek saját bevallása szerint már a darabválasztás is sok fejtörést okozott.

“Mivel már korábban is készítettem monodrámát, tudtam, hogy nehéz feladat vár rám, hiszen ennek a műfajnak a sajátossága, hogy a színész teljesen magára van utalva, nincsenek partnerei, egyedül kell kiállnia a színpadra, és egyedül kell vásárra vinnie a bőrét. Amikor elkezdtem gondolkodni, nagyon sokféle téma eszembe jutott, hiszen mindenki életében vannak olyan dolgok, amelyekkel mindig szívesen foglalkozik, és ez az én esetemben sincs másként. Alapvetően eléggé lázadó személyiség vagyok, így eleinte jobbára olyan szövegek jutottak eszembe, amelyek valamiféle társadalombírálatot fogalmaznak meg. Azután elkezdtem keresgélni az interneten és könyvtárakban, és rátaláltam Patrick Süskind szövegére, amely már első olvasásra is teljesen magával ragadott. Ez nagyon fontos volt számomra, hiszen úgy vélem, hogy csak akkor érdemes monodrámát készíteni, ha azzal a színésznek vagy az előadónak közlendője van” – hangsúlyozta a Magyar Szónak Nešić Máté, hozzátéve, a próbafolyamatot nagymértékben megnehezítette, hogy magára volt utalva, és mindvégig csak saját magára számíthatott.

Forrás: Magyar Szó,  Zentai Magyar Kamaraszínház, Színház.org