A töretlen érdeklődére való tekintettel – Januárban kétszer lesz látható bérletszünetben a Charley nénje

2017 december 14. csütörtök, 14:14

A Charley nénje című, Bessenyei István által rendezett zenés bohózattal búcsúztatja az évet a Harag György Társulat. Az előadás iránt hatalmas az érdeklődés, olyannyira, hogy hetekkel a premier előtt szinte az összes belépőjegy elfogyott a szilveszteri időszakban bérletszünetben játszott előadásokra.


A társulat idén először játszik három előadást ebben a periódusban: a kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel a megszokott december 30-ai és 31-ei előadásokat megelőzően 29-én is műsorra tűzték a produkciót, a jegyek azonban így is rekordidő alatt keltek el. A három szilveszteri előadásra mostanra már csak a kakasülőn vagy az emeleti páholyok utolsó soraiban találhatnak maguknak egy-egy helyet a legelszántabb érdeklődők.

Mivel az előadás iránt továbbra is töretlen az érdeklődés, a társulat januárban újabb két alkalommal tűzi műsorára bérletszünetben a Charley nénjét.

A január 7-én illetve 31-én játszott előadásokra már kaphatók jegyek az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában, hétköznaponként 10 és 17 óra, szombaton pedig 10 és 13 óra között, illetve online, a Biletmaster jegyértékesítő rendszeren keresztül.