REFLEX4 – Új helyszínt keresnek a Rosmersholmnak

2018 április 23. hétfő, 17:26

A 3 évente megrendezésre kerülő REFLEX 4. kiadására idén májusban kerül sor Sepsiszentgyörgyön. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Rosmersholm c. előadását nem tudja fogadni a – színpadtechnikai okoból választott – Sică Alexandrescu Színház, így új helyszínt keresnek a produkciónak.

Kolozsvári Állami Magyar Színház: Rosmaersholm / Fotó: reflexfest.ro

Kolozsvári Állami Magyar Színház: Rosmaersholm / Fotó: reflexfest.ro

Bocsárdi László fesztiváligazgató közleménye:

A REFLEX4 Nemzetközi Színházi Fesztiválon a 2018. május 6-ára tervezett Rosmersholm című előadásnak – térigénye és bonyolult színpadtechnikai megoldásai miatt – előzetes terveink és megegyezéseink szerint a brassói Sică Alexandrescu Színház adott volna otthont. A helyzet viszont úgy alakult, hogy a Sică Alexandrescu Színház nem tudja fogadni az előadást, ezért arra kényszerültünk, hogy új helyszínt keressünk az előadás lejátszására.

A REFLEX4 szervezőcsapata mindent megtesz annak érdekében, hogy megtalálja azt a Sepsiszentgyörgyhöz lehető legközelebbi távolságra lévő helyszínt, amely a Rosmersholm technikai igényeinek megfelel. Jelen pillanatban tárgyalásban állunk a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házával.

Sokak véleményével osztozunk abban, mely szerint a Kolozsvári Állami Magyar Színház Rosmersholm című produkciója az elmúlt évad egyik legfontosabb előadása az országban. Andriy Zholdak rendezésében egy rendkívül intenzív színészi játékkal és egy érzékileg felfokozott vizualitással találkozik a néző. Mindent megteszünk azért, hogy a sepsiszentgyörgyi közönségünk láthassa ezt az előadást a REFLEX4 keretén belül.

Jelenlegi terveink szerint a jegyek árusítása április 26-án, csütörtökön reggel 9 órakor veszi kezdetét a Központi Jegyirodában, és a www.biletmaster.ro weboldalon egyaránt. A sepsiszentgyörgyi nézőközönségünk számára autóbuszokat szervezünk Csíkszeredába. A helyszínváltozás és a jegyek árusítására vonatkozó dátum módosításai miatt is az elnézésüket kérjük.

Megértésükben bízva,
Bocsárdi László
fesztiváligazgató