Miniévaddal zár a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

2018 május 11. péntek, 14:52

A tanév lejártához közeledve a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak minden előadása utoljára lesz látható május 15-19 között a Stúdió Színházban.

A másodéves magiszterisek május 15-én és 16-án, kedden és szerdán 19 órától adják elő a Levél utcai Stúdió 2-ben Elise Wilk drámáját, a Papírrepülőket,  melyet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjaival Sebestyén Aba vitte színre. Elise Wilk nemzetközileg elismert román drámaíró szövege fiatalokról szól, fiataloknak.

Fekete Róbert, Szabó J. Viktor, Mesés Gáspár, Szilágyi Míra, Lukács Andrea és Erőss Brigitta / Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem: Papírrepülők/ Fotó: Adam Cracea

Nehéz kamasznak lenni, de még nehezebb úgy túlélni ezt a korszakot, hogy senki sem áll mellettünk.  Ez a történet az áldozatról szól, a zsarnokokról,  akik maguk is áldozatok egy olyan társadalomban, ami elszakítja a szülőt gyermekétől. Hat kamasz küszködik  világgal, belülről emészti őket a felnőtté válás lassú és elkerülhetetlen bekövetkezte.  Felhalmozódó problémáikat nem mondhatják el senkinek, hiszen a példaképeik, a szüleik külföldön dolgoznak. Az őket érő külső hatásokat és a bennük egyre csak növekvő feszültséget mindannyian másképp próbálják feldolgozni. Egyedül maradtak, végtelenül egyedül, miközben mind együtt vannak. Beszélhetnének egymással a gondjaikról de nem teszik meg, hanem papírrepülőként sodródnak a  szélben…

Az előadás kettős szereposztásában Szilágyi Míra, Bajkó Edina, Mesés Gáspár, Szabó J. Viktor, Nagy Norbert, Jáger Simon, Fekete Róbert, Erőss Brigitta, Lukács Andrea és Zsenák Lilla elsőéves magiszteris  hallgatók játszanak. A díszletet Szőke Zsuzsa, jelmezt Czirják Beatrix, harmadéves látványtervező szakos hallgató tervezte. Sebestyén Aba asszisztense Markó Orsolya, másodéves teatrológia szakos hallgató. Elise Wilk drámáját Albert Mária fordította, és Kis-Luca Kinga koreográfusként irányította a hallgatók munkáját. A fiatalok körében Trailaként ismert Trabalka Cecília felelős az előadás zenei világáért.

Bajkó Edina, Jáger Simon, Szilágyi Míra, Lukács Andrea, Zsenák Lilla és Erőss Brigitta / Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem: akkor én most elengedlek, és felnövök! / Fotó: Adam Cracea

Május 17-én, csütörtök 19 órától látható a Köteles utcában az És akkor én most elengedlek, és felnövök! című előadás, Hatházi András  rendezésében. Hét színészhallgató, néhány téma, számtalan történet, millió mondanivaló. A múltjuk, a jelenük és a jövőjük ötvöződik ebben az előadásban. Kérdések, amelyeket feltehet bárki, problémák, amelyekkel önszántunkból aligha foglalkozunk. De ők most foglalkoznak, ők most megkérdezik, és próbálnak választ találni önmagukban vagy épp társaikban. A produkció érdekessége, hogy a rendező által dramatizált, a szereplők, valamint évfolyamtársaik, Dőry Brigitta, Fekete Róbert, Nagy Norbert és Szabó J. Viktor által írt szövegek, monológok hangzanak el tömör másfél órában. A „játékban” részt vesz, a megszólalás sorrendjében: Szilágyi Míra, Jáger Simon, Zsenák Lilla, Erős Brigitta, Mesés Gáspár, Bajkó Edina, Lukács Ivett Andrea végzős színészhallgatók. Díszlet- és jelmeztervező: Sós Beáta, másodéves látványtervező szakos hallgató; zene: Fekete Hunor, harmadéves zenepedagógia szakos hallgató; produkciós munkatárs: Kelemen Roland, másodéves teatrológia szakos hallgató.

Fekete Róbert és Szilágyi Míra / Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem: Augusztus

Május 18-án, péntek 19 órától utoljára látható Marosvásárhelyen a végzős színisek előadásában a Bruno Schulz novellái alapján készült Augusztus című nonverbális, egy órás produkció. Rendező: Balázs Zoltán. Bruno Schulz, a tarka fantazmagóriák, mesék és szenzációk mestere értéktelen kacatokból építkezik, amelyeknek díszletei között az életünk zajlik, és ahol az egyedüli lényeget a maszkok és a formák állandó váltogatása jelenti. Bár Schulz a német expresszionisták, Musil és Kafka szellemi társa, az egyetemes méretűre dimenzionált rettegés helyett ő inkább saját gyerekkorából épít házat magának. A Fahajas Boltok mágikus-realista szerzője a Monarchia végnapjait írja meg egy galíciai kisvárosban, ahol saját apja, Jakub a szolid kereskedő és filozófus-mágus alakjában Józef, a gyermek szemével kíséri végig a régi világ letűnését. A gyermekkor “lenne annak a ‘zseniális korszaknak’, a ‘messiási kornak’ a megvalósulása, melyet annyiszor ígértek nekünk az összes mitológiák.” – írja. A mindent elözönlő káosz agresszivitásával szemben Józef úgy védekezik, hogy beengedi azt házának falai közé, és helyet keres neki a lét tereiben: “Mekkora naivitás azt gondolni, hogy az élet ezernyi apróságáért küzdve alakíthatjuk sorsunkat! Már csak arra vágyom, hogy elaltassam a sors éberségét, és minden feltűnést kerülve, észrevétlenül jószerencsém oldalához simulva láthatatlanná váljak…” Az előadásban Dőry Brigitta, Erőss Brigitta, Fekete Róbert, Jáger Simon, Lukács Andrea, Mesés Gáspár, Szabó J. Viktor, Szilágyi Míra, Zsenák Lilla végzős színészhallgatók játszanak. Munkatársak: Zoltán Ildikó, rendező szak III.év, Zárug Bernadett, teatrológia II.év, Juraszek Zsuzsa, teatrológia I.év.

Bajkó Edina / Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem: Lángarc

Május 19-én, pénteken, a Múzeumok éjszakája programsorozat keretében 21.30 órától tekinthetik meg a Köteles utcában Marius von Mayenburg drámája alapján készült Lángarc című előadást Harsányi Zsolt rendezésében. Kurt és Olga testvérek, első látásra normális családban élnek, azonban hamarosan kiderül, hogy valami nincs rendben. Szüleik figyelmen kívül hagyják, hogy a testvérpár kapcsolata nem teljesen megszokott, és Kurt piromániája is egyre veszélyesebb. A történet az Y generáció feszültséggel teli kitörési vágyáról szól, a szülőktől való elszakadás azonban brutálisnak bizonyul. Az előadásban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatói – Tompa Klára és Harsányi Zsolt – mellett három hallgató, Bajkó Edina, Pásztor Márk és Barabás Hunor lépnek színpadra. A produkció rendezőasszisztense Pignitzky Gellért (I. év magiszteri színész szak), díszlet és jelmeztervező Papp Gyopár (II. év látványtervező szak). Az előadásra Múzeumok éjszakája-karszalaggal előzetes helyfoglalás alapján ingyenes a belépés, a szabad helyek függvényében.

Jegyeink megvásárolhatók a Stúdió Színház jegypénztárában, minden kedden 14 – 18 óra között, vagy az előadás helyszínén, kezdés előtt egy órával. Jegyeket foglalhatnak színház jegyirodájában, valamint a studioszinhaz.ro honlapon.

A május 19-én, pénteken 11 órakor kezdődő ballagásra a Köteles utcai Stúdió Színházban kerül sor.

 
 

Kapcsolódó anyagok