“Szeretem megadni magam” – Berekméri Katalin válaszolt

2018 június 03. vasárnap, 10:08

Tizenöt éve tagja a marosvásárhelyi társulatnak az UNITER-díjas színésznő. Berekméri Katalint a Színház.net kérdezte.

 

A Színház.net cikkéből:

A Tompa Miklós Társulat tagja elmondta, Marosvásárhelyen a bemutató után időszakosan kerül műsorra egy-egy produkció, és ennek megvan a maga nehézsége. “Például Az üvegcipő (Mohácsi János első marosvásárhelyi rendezése) elég sokáig ment telt házzal, ami remek, hiszen nagytermi produkcióról van szó. Előtte többnyire felújító próbát kellett tartanunk, és ez hatalmas energiát kívánt, mert Mohánál szinte az egész társulat játszik. A nyugalomból is havi két előadás volt mindig, amikor Bányai Kelemen Barna hazajött. De más az, ha harminc ember van színpadon, és más, ha tíz, akik közül igazából háromtól függ az előadás, és az a három vérprofi, bármelyiknek elég annyit mondani, hogy ‘vigyázz, mert ott egy picit halkabban beszélsz’, és rögtön kijavítja magát a teljes előadásra. (…)  Nyilván meg kell gondolni, kinek mondod, hogyan, hányszor, hogy ne érezze leiskolázva magát. Ha jól belegondolok, engem is fárasztott, amikor az idősebb kolléga minden próba után negyvenöt percig magyarázta, hogy kellene csinálnom. De most én is rajtakapom ezen magam, és rá kell szólnom saját magamra, hogy hagyjam a partnert, végezze a dolgát, várjam ki, amíg odaér. Nagyon gyakran kérek én is visszajelzést a kollégáktól. Például Az öreg hölgy alatt folyton faggattam az öltözőben a lányokat” – mesélte Berekméri Katalin.

Berekméri Katalin / Fotó: Adi Bulboacă, noileg.ro

Berekméri Katalin / Fotó: Adi Bulboacă, noileg.ro

Arra a kérdésre, hogy mennyire vész el a színész a próbafolyamat közben, a művésznő így felelt: “Nem feltétlen, de én szeretek elveszve lenni, azt hiszem, generálom is magamban. Az önbizalom nélküli állapot a pokol fenekére le tud vinni, és abból csomó energiám születik. Le kell mennem az aljára, hogy el tudjak rugaszkodni. Amúgy próbafolyamata válogatja. Afrimnál például az első próbán megvan a figura. Beleküld egy helyzetbe, és ha te beledobod magad, akkor rögtön kiderül, hogy működik, vagy másra van szükség. Amikor éreztem, hogy kínlódom, abban a pillanatban Radu már mondta is, hogy valami nem jó, nem működik a helyzet, és rögtön egész mást ajánlott. Afrimnál egyáltalán nem vagyok bizonytalanságban. Vagy legalábbis nem voltam az eddigi három munkánk során, aztán ki tudja, mit hoz a jövő. Bármi, amit mondok, csak most igaz, a következő előadásban lehet, hogy elvérzem. Ez benne van ebben a szakmában. Úgy nagyon könnyű dolgozni, ha nincsenek kétségei az embernek, ilyenkor egy nagy szórakozás a próbafolyamat.”

Arra a megjegyzésre, hogy hálás típus és szófogadó, akivel könnyű dolgozni, Berekméri Katalin így válaszolt: “Nem biztos, hogy ilyen vagyok, de nagyon szeretem megadni magam a rendezőnek. Senkinek nem jó, ha nem adom meg magam.” A színésznő azt is elárulta, hogy rengeteget kellett tanulnia, el kellett érnie abba az állapotba, hogy akarja ezt a pályát, mindennel együtt. “Másfelől tizenöt évvel ezelőtt a vásárhelyi színházban olyan állapotok voltak, hogy tudtuk, ha nem kezdünk el magunkért dolgozni, megdöglünk” – tette hozzá a marosvásárhelyi színésznő.

A teljes interjú itt olvasható.