Hét társulat mutatkozik be a KaravanAct Utazó Színházi Fesztiválon

2018 július 28. szombat, 16:22

Szlovéniai, olaszországi, magyarországi és hazai produkciók szerepelnek a harmadik KaravanAct Fesztivál programjában. Az utazás Nagyváradon kezdődik, Szatmáron folytatódik, majd a Kolozsvári Magyar Napokon végződik.

Kud Ljud: Invasion / Fotó: Giulia del Sorbo

Kud Ljud: Invasion / Fotó: Giulia del Sorbo

A kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület augusztus 11-23. között szervezi meg a KaravanAct Fesztivál harmadik kiadását. Az utazó színházi fesztivál idén 13 napig tart és 3 városba visz el 7 színházi társulatot 4 országból. A színházi előadások mellett látványos utcai felvonulásokra is sor kerül.

Interaktív utcaszínházra, „ready-made” szabadtéri galériára, 13. századi ferencesrendi laudák színházi feldolgozására, marionett cirkuszra, és sok más érdekességre számíthatunk a pályakezdő fiatalokat és neves európai társulatokat egyaránt felvonultató eseményen.

A szlovéniai Kud Ljud társulata két utcaszínházi előadással is érkezik, a The Invasion és Streetwalker című produkciókkal. Mindkettőben a néző és performer közötti szerves párbeszéd kialakítására törekednek. Előadásaikban új szemszögből tekintenek a körülöttük lévő térre és társadalmi berögződésekre. A társulat a két projekttel már több mint 100 fesztiválon vett részt világszerte.

Az Olaszországból érkező Regula contra Regulam társulat a lengyelországi Grotowski Intézettel koprodukcióban készült Ave, Eva című előadásában az átváltozás lehetőségeit kutatja és tánccal, énekkel, színészi játékkal idéz meg nőalakokat a Bibliából Évától Máriáig. A szintén olasz, nemzetközi hírnévnek örvendő Teatro Tascabile di Bergamo társulat Messieur, how embarrassing! előadásában bravúros bohóc mutatványokat láthatunk, míg az Angikam egy transzkulturális utazást nyújt az ősi indiai színházi műfajok archetípusai között. Az utóbbi két előadás csak Kolozsváron lesz látható, a Fesztivál zárónapján.

Shoshin Színházi Egyesület: A fekete bika és más történetek / Fotó: Rumann Gábor

Shoshin Színházi Egyesület: A fekete bika és más történetek / Fotó: Rumann Gábor

A szervező Shoshin Színházi Egyesület saját produkcióval, A fekete bika és más történetek című utcaszínházi előadással lép fel, melynek főszereplője három történetmesélő bandita és kíséretük, míg a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem színészhallgatói a Kavalkád. Szabadtéri etűdök című előadással lesznek jelen, melyben számos színházi elem felsorakozik: gólyalábasok, bohócok, bábok.

Magyarországról két társulat is érkezik: a Magamura Alkotóműhely a marionett cirkuszt idézi fel a Dobronka Cirkusz, Világszám című produkciójában, míg az Utcaszak a fizikai színház és a cirkuszi kifejezésmódok eszközein keresztül hátrányos helyzetben élő borsodi fiatalok történeteit mutatja meg az Érinthetetlenek című produkcióban.

A fesztivál idén a következő útvonalat járja be:
Nagyvárad: augusztus 11-14.
Szatmárnémeti: augusztus 15-18.
Kolozsvár: augusztus 19-23.

Forrás: maszol.ro