Székely Csaba szakít a marosvásárhelyi színházakkal

2018 szeptember 04. kedd, 10:34

A Vitéz Mihály román nyelvű ősbemutatója után egy ideig biztosan nem dolgozik marosvásárhelyi színházakkal Székely Csaba, derül ki Facebook-bejegyzéséből.

Székely Csaba keserű hangú Facebook-bejegyzésben nehezményezte, hogy valamennyi nagyobb játszóhelyű marosvásárhelyi színház elzárkózott Vitéz Mihály című darabjának bemutatásától és közölte: szakít Marosvásárhellyel. Mint írja, Ándi Gherghe rendező több nagyobb játszóhellyel rendelkező intézményt is megkeresett a Vitéz Mihály bemutatója kapcsán, közülük csak egy nem zárkózott el az előadástól, az viszont foglalt volt a kérdéses időszakban.

Székely Csaba, Gáspárik Attila

Székely Csaba, Gáspárik Attila

„Pedig ez egy igazi közösségépítő előadás, amely elsősorban – tulajdonképpen: kizárólag – a város és a helyi közösségek számára nyereség: vidám történelemlecke, három nyelven szólalnak meg benne, jó alkalom arra, hogy szórakozva tanuljunk egymás és a saját hibáinkból” – fogalmaz a drámaíró. Bár tíz éves drámaírói munkássága alatt végig próbált a helyi közösség számára fontos darabot írni, egyetlen drámaírói vagy dramaturgi munkát sem kapott a városban, bemutatóit általában „egy harcias rendező” kitartásának köszönhette, akik nélkül „ma egy teljesen ismeretlen, egyszer sem játszott figura” lenne a saját városában. „Úgyhogy most megvalósul a Vitéz Mihály bemutatója, és innentől kezdve nekem már nincs sok dolgom Marosvásárhelyen” – szögezi le Székely Csaba.

Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója a Maszolnak elmondta, bántónak tartja Székely Csaba bejegyzését. Emlékeztetett arra, hogy a drámaírónak jelenleg három darabját játsszák a marosvásárhelyi magánszínházakban, illetve hogy ő a legtöbbet játszott szerző a Nemzeti Színházban. Leszögezte azt is, hogy a drámaíró eddig egyetlen darabbal sem kereste meg az általa vezetett intézményt.

“Ez a balhétok – igen, biztosan hogy mindkettőtöknek igaza van – nagyon kétségbeejtő. Nem tudom, hogy mi lesz velünk, ha az általam kultúrlényeknek tartott emberek is egymásnak esnek a szakmámban” – írta Alföldi Róbert békítő szándékú üzenetében, amellyel arról próbálja meggyőzni a két felet, hogy beszéljék meg egymással a sérelmeiket.

“Sokra értékelem a Facebookot, de nem hiszem, hogy érdemi vitákat ott le lehet folytatni. Érdemtelennek tartom, hogy Székely Csaba postás funkciót töltsön be, ha Alföldi Róbert üzenni akar, megtalál, vagyunk olyan jó viszonyban” – reagált Gáspárik Attila a közösségi oldalon megosztott levélre. „Teátrális gesztusokat meg én is tudok, de nem szeretném a Nemzeti Színház méltóságát, a hosszú évek alatt felépített presztízsét köztéri bohóckodásnak kitenni” – tette hozzá.

Forrás: maszol.ro