Tompa Gábor is rendez a Kolozsvári Magyar Operában

2018 szeptember 22. szombat, 17:10

Az intézmény továbbra is a ritkán játszott művekre összpontosít.

Kolozsvári Magyar Opera

Kolozsvári Magyar Opera

A kolozsvári dalszínház Ábrahám Pál operettjével, a Viktóriával nyitja az évadot vasárnap. Az előadást már júniusban bemutatták, a címszerepet első alkalommal Egyed Apollónia kolozsvári énekművész játssza. Az évad első bemutatója november 15-én lesz, Giuseppe Verdi Otello című operáját Albu István állítja színpadra. December 27-én Maurice Ravel két egyfelvonásosát, a Pásztorórát, valamint A gyermek és a varázslatok című operát mutatja be a társulat Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója rendezésében.

Országos bemutató lesz Giacomo Puccini A fecske című operájának áprilisi premierje Anger Ferenc rendezésében. A Horváth József által vezényelt produkció a Magyar Állami Operaházzal kötött együttműködés keretében valósul meg. Az évadot Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékának premierjével zárja a társulat, amelyet Szabó Emese rendez.

Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elmondta: a rendkívüli események közé tartozik a 100 éves számvetés elnevezésű rendezvénysorozat, amely kamarazenei hangversenyt, gálakoncertet, kiállítást, könyvbemutatót és tudományos konferenciát is magába foglal.

Az intézmény decemberben ünnepli fennállásának 70. évfordulóját, ebből az alkalomból Kodály Zoltán Háry János című daljátékát viszik színre, ugyanis 1948. december 11-én is ezzel a művel nyitotta meg kapuját önálló intézményként a Kolozsvári Magyar Opera. Szilveszterre is készülnek műsorral, akkor a Mi, muzsikus lelkek… című produkciót tekintheti meg a közönség.

Az igazgató elmondása szerint az évad során neves vendégművészek is fellépnek a Kolozsvári Magyar Opera színpadán: Miklósa Erikát és Horváth Istvánt a Rigolettóban, Kolonits Klárát a Traviatában, Kálmándi Mihályt az Otellóban láthatja a közönség.

Forrás: MTI, Színház.org

 
 

Kapcsolódó anyagok