Temetés Terézvárott – Krleža darabját mutatja be a Kosztolányi Dezső Színház

2018 november 06. kedd, 16:09

A Kosztolányi Dezső Színház és a belgrádi Bitef Színház koprodukciójának szabadkai bemutatóját november 6-án tartják Anđelka Nikolić rendezésében. Játsszák: Marija Bergam, Mészáros Gábor, Kucsov Borisz, Bojan Žirović.

Kosztolányi Dezső Színház, Bitef Színház: Temetés Terézvárott / Fotó: Nenad Šugić

Kosztolányi Dezső Színház, Bitef Színház: Temetés Terézvárott / Fotó: Nenad Šugić

Anđelka Nikolić rendező az előadásról:

Nemrég, elalvás előtt elolvastam egy Andersen-mesét, mely a többi közt arról szól, hogy egy király legkisebb lányának van egy szokatlan tulajdonsága: mindig az igazat mondja. Ezért senki sem akar vele összeházasodni, és szerintük „elég ideje lesz, hogy megvarrja a gyászruhát” – jegyezte meg a komor mesélő, és a királylánynál sikeresebb karakterekkel szőtte tovább a fabula fonalát.

A közelmúltban hallgattam egy műsort arról, hogy olyan kezdeményezés is született, hogy a filozófia tantárgyat szüntessék meg az iskolákban. A felszólaló, akinek a nevére nem emlékszem, a filózófiát a levegőhöz hasonlította: mivel véleménye szerint napi szinten nem gondolkodunk arról, hogy miért van szükségünk a levegőre – de hogyan tudnánk élni nélküle?

Kosztolányi Dezső Színház, Bitef Színház: Temetés Terézvárott / Fotó: Nenad Šugić

Kosztolányi Dezső Színház, Bitef Színház: Temetés Terézvárott / Fotó: Nenad Šugić

A két esemény között a belgrádi Savski nasip városrész polgárai azért sétáltak el a 45. tömbtől (blok 45) az újbelgrádi Galovica városrész csatornájáig, hogy felhívják a figyelmet az illegális építkezés következményeire az említett területeken. Az állig felvegyverzett rendőrök némán és unott pillantásokkal kísérve védték a törvénytelenül felépített hétvégi házak felháborodott tulajdonosait a nőktől, a gyermekektől, a kutyát sétáltató emberektől és a kerékpárosoktól.

Ez az előadás a levegő és a víz szennyezéséről, az áradásveszélyről, a butaság és a nárcizmus áttéttel történő szaporodásáról, a tehetségtelenek bosszújáról és az igazság eltemetéséről szól.

Krleža híres elbeszélésének címében a temetés szó nemcsak a főhős, Ramong Geyza, a 17. ezred főhadnagyának és a matematika doktorának temetésére vonatkozik, hanem egy világ végét is jelenti – az Osztrák-Magyar Monarchia végnapjait. Csütörtökön, 1918. október 31-én, pontosan száz évvel a premierünk előtt szűnt meg az az államalakulat, ahol csaknem 23,5 millió szlovén, 12 millió német, 10 millió magyar, 3 millió román és 2,5 millió „egyéb” nemzetiségű ember élt. Ma érdekesnek tűnhet visszatekinteni ennek a széthullásnak az okaira és következményeire egy olyan régióban, amely még mindig magában hordozza egy másik többnemzetű és többnyelvű állam szétesésének nyomait, és egy új integráció irányába halad a nagy európai közösség felé, mely szintén válságban van.

Kosztolányi Dezső Színház, Bitef Színház: Temetés Terézvárott / Fotó: Nenad Šugić

Kosztolányi Dezső Színház, Bitef Színház: Temetés Terézvárott / Fotó: Nenad Šugić

Anđelka Nikolićról:

A belgrádi Színművészeti Egyetem színházi és rádiós rendezés tanszékén diplomált Slavenka Saletović és Ljubomir Draškić osztályában, továbbá a belgrádi Filológiai Kar francia tanszékén. Csaknem harminc előadást rendezett Belgrádban (Jugoszláv Drámai Színház, Atelje 212, a belgrádi Nemzeti Színház, BITEF színház, Duško Radović Színház), Újvidéken, Nagykikindán, Nagybecskereken, Szabadkán, Versecen, Kragujevacon, Celjén, Ljubljanában a klasszikus szerzők (Szophoklész, Shakespeare, Gogol, Brecht, Ionesco, Becket, Nušić, Sterija…), és a kortársak (Jelinek, Crimp, Lagarce, Semenič, Dimitrijević, Perić…) művei alapján.

A következő fesztiválokon vett részt: MESS Nemzetközi Színházi Fesztivál, Joakiminterfest, Sterijia Játékok, Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiválja, a BITEF Nemzetközi Színházi Fesztivál Showcase programja, Verseci Színházi Ősz, jagodiniai Komédia-napok, Die Besten aus dem Osten / Slowenien (Bécs, Ausztria), a Szlovén Dráma Hete (Kranj, Szlovénia), a Borštnik Fesztívál kísérőprograma (Maribor, Szlovénia) és mások. A munkások dalolva halnak meg című dráma rendezéséért kiérdemelte a Sterija-díjat és a nagykikindai Kis Színházak Fesztiválja különdíját. A „Vučjak” című produkcióért a Verseci Színházi Ősz díjazottja lett a legjobb rendezés és a legjobb előadás kategóriájában. A Duško Radović Színház évi díját is megkapta „Dečak koji kaže da / dečak koji kaže ne“ munkacímű előadásárt, valamint a velencei Pikin Fesztivál díját a „Pipi Duga Čarapa“ rendezéséért. A szendrői PatosOffiranje fesztiválon a Šarolta című produkcióért az alkotói bátorságát jutalmazták. Szlovéniát képviselte a bécsi „Legjobbak Keletről“ fesztiválon (a darab munkacíme: „Nisi zaboravila, samo se ne sećaš više“). Az „Epske igrice: Zidanje Skadra“ rendezését is díjazták a kragujevaci Független Produkciók Fesztiválján.

Kosztolányi Dezső Színház, Bitef Színház: Temetés Terézvárott / Fotó: Nenad Šugić

Kosztolányi Dezső Színház, Bitef Színház: Temetés Terézvárott / Fotó: Nenad Šugić

Francia és angol nyelvről fordít. Az Eurodrama (Európai Színházi Fordítók Hálózatának) bizottságának, valamint a szerbiai Assitej Központ végrehajtó bizottságának tagja. A Hop.la! művészeti csoport társalapítója, melynek keretében különféle művészeti és kutatói projektumokat valósítanak meg. A nemzetközi és interkontinentális Nice Directions szervezet kezdeményezője, melynek célja a színházi rendezői hivatás felülvizsgálata, újradefiniálása, valamint a patriarchális és a neoliberális kapitalista hatásoktól való emancipálása.