Kezdődik az Interferenciák Fesztivál Kolozsváron

2018 november 19. hétfő, 15:12

A Kolozsvári Állami Magyar Színház által szervezett 6. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál csütörtökön, november 22-én nyitja meg kapuit a közönség előtt. A kilencnapos fesztivál programjában idén 13 ország 16 előadása szerepel.

A fesztivált megelőző sajtótájékoztató az előző évekhez hasonlóan a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának diákjainak Györgyjakab Enikő vezetésével összeállított etűdjével kezdődött, melynek kiindulópontja a fesztivál mottója volt: a háború.

Tompa Gábor, a fesztivál igazgatója és válogatója elmondta, az Interferenciák idei kiadása az első világháború lezárulása óta lezajlott változásokról szeretné gondolkodásra indítani a közönséget. A fesztivál programjában szereplő előadások lényeges kérdéseket vetnek fel az egyén és a közösség felelősségét illetően: mit tehetünk a változás érdekében, egy olyan világban, melyből kiveszett a párbeszéd? A fesztiválra beválogatott előadások túlnyomó része közép- és kelet-európai országokból érkezik, hiszen ezt a térséget érintette leginkább az első világháború.

A kolozsvári közönség a kortárs világszínház olyan kiemelkedő alkotóinak előadásait láthatja az idei fesztiválon, mint Toni Servillo, Luk Perceval, Milo Rau, Eimuntas Nekrošius, Anna Badora, Tompa Gábor, Cezary Tomaszewski, Horváth Csaba, Fehér Balázs Benő, Urbán András, ifj. Vidnyánszky Attila, Ilan Ronen, Adrian Sitaru, Klim Kozinsky, vagy Stathis Livathinos. A meghívott alkotók nagy többsége első alkalommal mutatkozik be Kolozsváron.

A fesztivál programját idén is kísérőprogramok színesítik: naponta kerül sor szakmai beszélgetésekre a meghívott alkotókkal, ezek mellett könyvbemutatók, kiállításmegnyitók, koncertek is helyet kapnak a programban. Szintén az Interferenciák keretében, első alkalommal kerül sor a kolozsvári színház szervezésében az Európai Színházi Unió közgyűlésére, melyen az UTE tagszínházainak vezetői vesznek majd részt.

A fesztivál társszervezője a Corvineum Alapítvány, főtámogatói a Kulturális Minisztérium, Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa. A rendezvény az Európai Színházi Unió, a Román Kulturális Intézet, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, a Bethlen Gábor Alap, az Energobit, a Communitas Alapítvány és az UNITER támogatásával valósul meg. Főbb partnerek: TIFF Ház, Tranzit Ház, Kolozsvári Nemzeti Színház, Kaszinó Városi Kulturális Központ, Kreatív Kolozsvár, Deutsches Kulturzentrum Klausenburg, Ecsetgyár, KMDSz, Eximtur, Toyota, kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtér, CTP, Vitrina Advertising,  biletmaster.ro.

A fesztivál programjában szereplő nyolc nagytermi előadásra Interferences Grand 2018 néven 280 lej értékben kedvezményes jegycsomag vásárolható a www.biletmaster.ro weboldalon, vagy személyesen a színház jegypénztárában. A teljes program elérhető a fesztivál honlapján (http://www.interferences-huntheater.ro).

 
 

Kapcsolódó anyagok