Bogdán Zsolt: “Belefeledkezem az arcokba, ez is a szakmámhoz tartozik”

2019 január 23. szerda, 7:48

Negyedszázada a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezető színésze. Vígszínházi vendégjátékokban többször láttuk Budapesten, bemutatta előadóestjeit, és ismerős lehet filmekből is. Bogdán Zsoltot a Revizor Online kérdezte.

 

A Revizor Online cikkéből:

A kétévente megrendezett kolozsvári Interferenciák fesztivál mindig valamilyen aktuális fogalomhoz kötődik. Két éve az idegenség volt a téma, tavaly novemberben a háború. “Meg kell, hogy jelenjen az előadásban ennek a veszélyessége, kiúttalansága, az, hogy üvölteni tudnál, mert nem találsz ki ebből a helyzetből, hogy rád nehezedik egy olyan súly, amit nem tudsz elviselni egyedül. Ha ez nem jön elő érzésként a szereplőkből, semmit nem ér az egész. Láttam olyan előadást, amiben mintha idegenek beszéltek volna a színházról, ez nem az én színházam. A szöveg hatása a testre sokkal elevenebb kapcsolat kell, hogy legyen. Egy kabát gyűrődésében is meg kell, hogy jelenjen a fájdalom, a félelem. Ha ez nincs, nem lesz hiteles az előadás, és akkor dühös vagyok. Nem is tudom, hogy miért gurulok be, ha át akarnak verni színpadon vagy bárhol. Azt hiszem, hogy szenvedélyesen szeretem azt, amit csinálok. Az kevésbé zavar, ha a színész gyengébb, megyek vele, nekem is nagyon sok hiányosságom van, de ha hazudnak a színpadon, azt nagyon rosszul viselem. Főleg ebben a témakörben. Karnyújtásnyira volt itt a háború, beszivárgott a bőrünk alá. Gondoljunk csak Srebrenicára” – hangsúlyozta Bogdán Zsolt.

Bogdán Zsolt / Fotó: Bíró István

Bogdán Zsolt / Fotó: Bíró István

A kolozsvári társulat a nemrég bemutatott A velencei kalmárt játszotta a fesztiválon. Tompa Gábor rendezte az előadást, és szó van arról, hogy a két főszereplő szerepet cserél később: most Bogdán Zsolt játssza Shylockot, Viola Gábor Antoniót, aztán majd fordítva. “Remélem, hogy így lesz, így indultunk neki a próbáknak. Érdekes kísérlet lenne. Amikor elkezdünk egy új darabot, bennem kialakul egy kép róla. Ha játszáskor más, hiányérzetem lesz, mert minden apró rezdülés hozzátartozik a darab testéhez. Ha előadjuk, mondjuk, a Ványa bácsit valahol, nagy plazmatévéken megy a fordítás, és ez hozzátartozik a darab ‘világításához’. Mikor Pesten voltunk vele, nem volt szükség fordításra, nem vittük a szöveget, más lett az egésznek a ritmusa” – mondta a színész.

Vannak költői estjei is, Dsida és Ady szövegeiből. Arra a kérdésre, hogy ezek színházpótlók, vagy másért csinálja őket, Bogdán Zsolt így válaszolt: “Most csend van az életemben, van rájuk időm. Amikor elkezdek valami újat próbálni, akkor minden zajossá válik körülöttem. IIyenkor lehet gondolkozni életről, halálról, hol tartok, honnan hova. És van a kutyasétáltatás, az egy külön filozófia, kiváló antidepresszáns. Nem, ne kérdezd meg, nem vagyok depressziós. Az egész magyarságomból a nyelvet szeretem legjobban. Óriási örömöt jelent felfedezni egy-egy verssort. Felfedezés volt nekem a Dsida-szöveg is, az Ady is, és készülök most egy Bartis Attila-estre.” Arra a kérdésre, hogy minden szerep között újraértékeli-e az életét, így felelt: “Nem, csak visszakerülök a saját életembe, nézem az embereket, ez egy sajátos voyeurizmus, belefeledkezem az arcokba, történeteket gondolok róluk, ez is a szakmámhoz tartozik. Van idő az anyaggal bánni, nem a motorikus kéz, agy, anyag folyamata zajlik, hanem valaminek a formálása. Ahogy öregszem, sok minden kezd előjönni bennem. Nagyon fontos a zene, a zene csendje, állandóan zenét hallgatok. Vagy zongorázom. Töltekezem.”

A teljes interjú itt olvasható.