Színészek tüntettek Bukarestben – Bajban az erdélyi magyar színházak

2019 július 06. szombat, 14:10

Kevesebb előadást tervezhetnek az erdélyi magyar színházak – a közönség sínyli meg a teátrumok alulfinanszírozását – számolt be a Krónika.ro.

Az utóbbi időben jócskán nőtt ugyan az alkalmazottak fizetése, de az intézmények költségvetéséből sok helyen nem futja új bemutatókra, illetve csökkenteni kell a személyzet számát. 

Az áldatlan helyzet miatt vasárnap este színészek tüntettek Bukarestben, kifogásolva a kormány erősen vitatott intézkedéseit. A Győzelem téren, „a kultúra nélkül a nép könnyen manipulálható” feliratos táblákkal álldogáltak. A tiltakozásra reagálva Klaus Johannis államfő azt írta Facebook-oldalán: együtt érez a a kulturális intézmények költségvetésének csökkentése ellen tiltakozó művészekkel. 

Erdélyi magyar színházak vezetői a Kronika.ro megkeresésére elmondták, csak nagy nehézségek árán tudják biztosítani az általuk vezetett teátrumok működését.

Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója arról számolt be, tovább már nem lehet csökkenteniük a személyzet számát és a produkciós költségekből jócskán vissza kellett vágniuk: ősztől nem tudnak új előadásokat bemutatni, szilveszterre olcsóbb produkciót tudnak elhívni, és csak nagy erőfeszítésekkel tudják működtetni a színházat.

A szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatánál is hasonló a helyzet. Bessenyei Gedő István igazgató kijelentette: „Bár bízunk benne, hogy nem valósul meg a legrosszabb forgatókönyv, olyan hangokat lehet hallani, hogy a városvezetés sem fogja tovább bírni ezzel a katasztrofális adópolitikával együtt azokat az emeléseket, amiket a kormány hozzárendelt források nélkül vár el a városoktól”. Hozzátette, rossz forgatókönyv esetén a költségvetés még a fizetésekre sem lesz elég.

Noha bevételek és nézőszám tekintetében is jó évet zárt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, úgy fest, év végéig nem lesz több bemutató a teátrumban.

„Kiszámíthatóságot szeretnénk a legjobban a következő évadban, azt hogy tudjuk, miből mennyi van, hogy azt tudjuk beosztani. Ugyanakkor több szolidaritást várunk a politikumtól, illetve az önkormányzatok részéről empátiát” – összegzett Gáspárik Attila.

További részletek a Krónika.ro oldalán!