Tompa Gábor: “Szakmailag kell jónak lenni, ha a szakmáról van szó”

2019 július 18. csütörtök, 9:01

Az oktatási rendszerről és az USA-ban eltöltött éveiről is mesélt a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója a maszol.ro-nak.

A maszol.ro cikkéből:

Arra a kérdésre, hogy a keményvonalas pedagógia híve-e, Tompa Gábor így válaszolt: “Mi az, hogy keményvonalas? Tudni kell azt, hogy mit szeretnénk elérni. A célt pedig a diákkal is közölni kell. aki vagy elfogadja vagy nem. De tiszta vizet kell önteni a pohárba. Ehelyett azt látom, hogy manapság a legfőbb gondja a szülőnek meg a tanárnak egyaránt az, hogy nehogy megbántódjon, megsértődjön a gyerek. Holott neki is használ, ha tisztában van azzal, hogy milyen követelményeknek kell megfelelnie. Azt látom, hogy rendszertelenség van az oktatásban, nincsenek átfogó elképzelések. Irodalomból feladnak egy verselemzést, de csak úgy, hogy az első és utolsó szakaszát kell elolvasni a versnek, és a költőt nem is muszáj ismerni. És ez egy globális tendencia. Mintha lenne egy szándékosan kieszelt terv arra, hogy felkészületlenül engedjék az érettségire és azon túl a diákokat, általános műveltség híján. Alig tudnak valamit, és a gyakorlati érzékük is sokkal kisebb, mert függővé váltak a digitális eszközöktől, internetes applikációktól; a közvetlen, egymásközti kommunikáció is kiveszőben van. Én azt hiszem, hogy egy orvosnak is épp úgy szüksége van a költészetre, mint egy költőnek az anatómiára vagy egy rendezőnek a kémiára vagy földrajzra. Hiszen a rendezés sem arról szól, hogy színpadra teszünk egy szöveget, hanem egy világról szól, amelyet megteremtünk, amely a mi világnézetünket tükrözi, ahol logikusan építkezve minden mindennel összefügg. A fizika, a történelem, az irodalom egy egészet képez.”

Tompa Gábor / magyaropera.ro

Tompa Gábor hosszú ideig élt az Egyesült Államokban. “A 12 és fél év alatt, amíg ott tanítottam, rohamosan felgyorsult minden. 180 fokosat változott a világ. És megdöbbenve kellett tapasztalnom, hogy bár az elveim nem változtak, most már a világnézetem alapján senki nem nevezne engem liberálisnak az Államokban. De nem is akarok abba a táborba tartozni. Mert létrejött egyfajta fundamentalista liberalizmus, aminek a klasszikus liberalizmushoz semmi köze nincs, és ehhez a radikalizálódáshoz hozzájárultak a mindenféle aktivizmusok, a különböző médiaplatformokon létrejövő ‘rögtönítélő bíróságok’, gondolok itt elsősorban a Facebookra. Eljutottam oda, hogy ugyanazokat a diskurzusokat hallom, mint a kommunista rezsim alatt, sőt, ha a történelmet egy kicsit ismerjük, akkor megállapíthatjuk, hogy a 20-as évek bolsevik rendszeréhez is hasonlítható ez az aktivista mozgalom. Én minden izmust, ami a világot felosztja ellenségekre és szövetségesekre, gyanakodva szemlélek. Az egész diskurzus ideologizálódik, már nincs párbeszéd, hanem párhuzamos narratívák vannak, és a táborok úgy ítélik meg, hogy ha az egyén hozzájuk tartozik, akkor minden bűne bocsánatos, és minden ‘eredménye’ felértékelődik, sokszor hatványozottan. Már régen nem a valódi teljesítményekről, nem az igazi képességekről van szó, hanem szekértáborokról, amelyek között nincs átjárás. Minden autentikus művésznek vannak józan baloldali érzelmei. Ami azt jelenti, hogy az emberi jogokért, értékekért, a szólás szabadságárét, a humanizmusért, a nagy társadalmi egyenlőtlenségek feloldásáért száll síkra. Viszont az, ami ma egyre inkább felerősödik, annak semmi köze nincs a liberalizmushoz. A baloldal önmagát kezdi felszámolni azzal, hogy radikalizálódott, és egyfajta bolsevista extrémizmusra emlékeztető formát kezd ölteni” – fejtette ki a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója.

“Néhány évvel ezelőtt egy filippínó lány került be az évfolyamra. Ekkor történt, hogy megkeresett a hangzatos Equity, Diversity and Inclusion Office (Méltányosság, Sokszínűség és Befogadás Irodája) kancellárja, hogy gratuláljon a választásomhoz. Az EDI-alkalmazott sehogy se bírta megérteni, hogy nem azért vettem fel a lányt, mert fillippínó, hanem azért, mert ő volt a legjobb a jelentkezők közül. És ha mind filippínók lettek volna jók, akkor velük telt volna fel a csoport, de ha csak feketék vagy fehérek ütötték volna meg a mércét, akkor ugyanúgy lelkiismeretfurdalás nélkül fölvettem volna őket. Azt gondolom, hogy megalázó akárkire nézve, hogy azért vegyék föl egyetemre vagy alkalmazzák egy munkahelyen, mert filippínó vagy kínai vagy ilyen-amolyan bőrszínnel rendelkezik. A történet egyébként engem igazol, mert ez a lány azóta elvégezte az egyetemet, nagyon sikeres rendező lett, aki nemcsak az Államokban, hanem Ázsiában is nagyon sok előadást visz színpadra, Julie Taymor ösztöndíjat is kapott, sőt tanári állást egy fontos egyetemen. Ő maga mondta székfoglalójában, hogy reméli, a tudása volt a mérce, nem a származása. Nem elég csak ennek vagy annak lenni. Nem elég csak magyarnak lenni, például. Vagy melegnek. Szakmailag kell jónak lenni, ha a szakmáról van szó” – szögezte le Tompa Gábor.

A teljes interjú itt olvasható.