Botos Bálint: “Amit rendezés közben megélek, az a legsűrűbb idő”

2019 augusztus 08. csütörtök, 7:44

Botos Bálint Nagyszalontán születtet és nőtt fel. Marosvásárhelyen színészetet, majd Kolozsváron rendezést tanult.

Az alkotóról:

Dolgozott a Râmnicu Vâlcea-i Anton Pann Színházban, a kolozsvári Váróterem Projekt nevű független társulatnál és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban, mindezek mellett pedig óraadó tanár a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézetének színművészet szakán. A rendezőt Kovács Bea kérdezte a Játéktér oldalán.


A Játéktér interjújából:

A kérdésre, mit jelent számára a rendezés, Botos Bálint elmondta: “Több rétege van: egy olyan, ami feladatszerű, amit mikor hogy sikerül abszolválni, és van a különböző tényezők összebékítése. Az ember, a tér, a zene, a fény – csinálni ezt a legérdekesebb, beszélni róla talán a legkevésbé. A színésszel való együttlét kardinális része a próbafolyamatnak. Az együtt létezésben lehetővé tenni a játékot, vagy amennyiben a színészek megteremtik önmaguk számára a közös játékukat, ezt segíteni, és nem akadályozni. Egyébként a rendezés: amit a legszívesebben csinálok, ami közben a legjobban érzem magam. Az idő sűrítése. Amit rendezés közben megélek vagy aztán az előadáson látok, ha van benne élet, az a legsűrűbb idő, amit el tudok képzelni.”

Színészetet is tanult. Ennek kapcsán arról is beszélt, hogy látja, ez miben segítette a rendezői munkáját: “Plusz volt; végigmentem a színészképzésen, dolgoztam a kollégáimmal az egyetemre való bejutástól kezdve még két éven át színházban. Talán könnyebben értem, hogy mi történik a színészben, mikor van blokkban, ezt mi okozza, és hogyan segíthetek, amennyiben tudok segíteni. (…) Azt hiszem, magamnak valóbb alkat vagyok, mint egy színész. Ez engem nem elégített volna ki, a munka kiszolgáltatottságát is nehezen viseltem. És a közösségi lét sem az erősségem, ha őszinte akarok lenni.”

Botos Bálint azt is elárulta, miből tanult a legtöbbet eddigi pályáján: “Abban is segített a színi, hogy az alapfogalmakkal tisztában legyek. Figyeltem olyan embereket, akiket hitelesnek tartottam; ha találkoztam velük vagy láttam őket dolgozni vagy olvastam tőlük, akkor igyekeztem összeszedni azokat az információkat, amelyeket az adott helyzetben fontosnak találtam. Másrészt van egy intuitív része a rendezésnek, amit próbálsz szabadon engedni: figyeled magad, hogy mikor csúszik el a gondolkodásod, és kerülsz be esetleg olyan körökbe, amelyek már nem az anyagról szólnak, hanem csak rólad. Valahogy így készültem, figyelve önmagam, figyelve az eredményt, kicsit autodidakta módon.”

Legutóbbi rendezéséről is nyilatkozott. Kifejtette, miért Csehov első drámájára esett a választása: “Platonov olyan válságban vergődik, amiben férfitársaim közül szerintem sokan. Van ez az ember a képességeivel, amelyekről mindenki beszél – én úgy olvastam, hogy benne valóban megvannak ezek –, de annyira felemészti magát a cselekvésképtelenségben és az identitásválságban, hogy semmit nem visz véghez. Csak pusztítja önmagát és mindenkit, aki hozzá közel kerül. Azt gondoltam, hogy az ő útja egy lehetséges csapda a férfiaknak. Könnyen, talán egyre könnyebben válhatunk a kamaszkor foglyaivá. Nehéz fiúból férfivá lenni. Csehov ezekről a sötét viszonyokról és beteges dinamikákról úgy tud beszélni, hogy végig mosolyog – ez mindig elbűvölt benne, ahogy ennél a darabnál is. Megadja a lehetőséget, hogy úgy tegyünk fel kérdéseket, hogy nem vádbeszédet tart, de rámutat a banális jellegre. És marad a kérdés, hogy ebben a hazugsághálóban vagy önámításban élünk-e tovább, vagy szembenézünk egy-két mintával, amiből Csehov nagytablóiban akad bőven.”

Botos Bálint arról is beszélt, hogy miért ír előadásszövegeket, úgy fogalmazott, a szükség szülte a szövegírót. “Egyszer egy workshop alatt egy rendkívül gyenge szöveget kellett volna odaadjak a diákoknak, és úgy döntöttem, hogy nem ölök meg senkit azzal, hogy már a nullapontnál tudom, hogy nincs mit kezdeni az anyaggal. Ott két hét alatt írtunk egy kabarét, ez volt az első szöveg. Egy lavina lett belőle, mert ezt látta az igazgató, aki Râmnicu Vâlcea-ra hívott. Ott csináltam egy Szentivánéjit, de ő úgy érezte, hogy erősebb volt, amikor a saját világomban dolgozom, úgyhogy írtam még egy szöveget. Ezután jött a várótermes felkérés, oda is írtam egyet; a helyzet adta, nekem is kedvem volt, és kialakult, hogy amikor velük dolgozom, én írom a szöveget. És igen, van egy saját ambíció is ebben, szeretnék jobban írni. Írnom kell ahhoz, hogy jobban írjak” – magyarázta a rendező.

A teljes interjú ITT olvasható.