Több mint 18 ezer lejjel segít a Harag György Társulat

2019 szeptember 14. szombat, 13:55

Csütörtökön, szeptember 12-én adta át a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Proscenium Alapítvány vezetősége azt a több mint 18 ezer lejes összeget, amellyel a tízéves, akut limfoid leukémiában szenvedő Barna Tamás debreceni gyógykezelését támogatják.

A Harag György Társulat évente akár több jótékonysági rendezvénnyel segít a rászorulókon, most viszont a jótékonysági gálaműsor, illetve az ezzel kapcsolatos kézművesvásárokkal a színház egyik munkatársának közeli hozzátartozóját segítették – Tamás egyik nagymamája, Veres Katalin ugyanis az Északi Színház munkatársaként dolgozik.

A jótékonysági rendezvények sora a Partiumi Magyar Napok alkalmával kezdődött, a Kossuth-kerti záróhétvégén a színházi sátornál színháztörténeti könyveket, bögréket és a „Haragos kézművesek” munkáit lehetett megvásárolni.

Szeptember 6-án a társulat jótékonysági gálaműsorral gyűjtött a kisfiú gyógykezelésére: az elmúlt évadot lezáró, nagy sikerű gálát tűzték újra műsorra, Bessenyei Gedő István társulatigazgató rendezésében. Az előadás előtt, illetve annak szünetében a társulat kézműveskedő színészei és a háttérszemélyzet tagjai által készített termékeket lehetett megvásárolni az előcsarnokban. A PMN alkalmával, a színházi sátornál és a jótékonysági előadáshoz kötött vásár esetében is a társulat munkáját segítő Proscenium Alapítvány állta az alapanyagok árát.

A vásárokon kézműves termékeikkel Bandura Emese, Bogár Barbara, Budizsa Evelyn, Budizsa Anikó, Frumen Gergő, Gál Ágnes, Laczkó Tekla, Keresztes Ágnes, Kovács Éva, Méhes Kati, Moldován Blanka, Nagy Anikó Péter Attila Zsolt, és Rappert-Vencz Stella állt a nemes ügy mellé.

A csütörtöki eseményen Nagy Orbán, az Északi Színház főigazgatója, Bessenyei Gedő István társulatigazgató, a Proscenium Alapítvány elnöke és Stier Péter adminisztratív igazgató, az alapítvány alelnöke adta át Barna Tamás nagymamájának a jótékony célra gyűlt összeget: összesen 17834 lejt és 70 eurót.