“Nem vagyunk besorolhatók” – Márton Imola, az M Studio művészeti vezetője válaszolt

2019 november 26. kedd, 8:15

Márton Imola a sepsiszentgyörgyi M Studio művészeti vezetője, aki a kolozsvári teatrológián eltöltött évei után a mozgásszínházi társulat életének meghatározó szereplője, alakítója lett. 

Az általa csak „szíve csücskének” emlegetett társulatról, művészeti vezetőként gyakorolt befolyásáról, a társulatvezetést befolyásoló tényezőkről, tervekről, közönségről beszélgetett vele a Játéktér.ro.

2005-ben alakult meg az M Studio, Románia első hivatásos mozgásszínházi társulata. Te frissen végzettként érkeztél a társulathoz, milyen feladataid voltak akkor, és milyen célkitűzésekkel láttál neki később a művészeti vezetői munkádnak?

2011 márciusában közönségszervezőként kezdtem az M Studiónál és először – félállásban – plakátoltam, szórólapoztam, promotáltam az előadásokat. De csak két hétig volt ez így, mert szükség volt egy tolmács-dramaturgra az Othello és hőn szeretett Desdemonája című előadásba, amelyet Mihai Măniuțiu rendezett. Közte és Uray Péter között volt szükség egy tolmácsra, és a román szöveg alapján létre kellett hozni a magyar változatot. Akkor azt mondták, hogy próbáljuk ki Imolát. Egyébként, amikor megkérdezik tőlem, hogy mit jelent dramaturgnak lenni egy mozgásszínházi előadásban, akkor mindig azt mondom, hogy a prózai színházhoz képest itt sokkal inkább rá kell érezni arra, hogy mit bír meg az adott jelenet, inkább ritmusbeli, időtartambeli kérdésekre kell választ adni, sokkal intuitívabb a folyamat.

Működés szempontjából két teljesen különböző struktúra volt akkor és most. Amíg Uray Péter rendező-koreográfus volt a művészeti vezető, az ő mozgásnyelve és színházi látásmódja határozta meg az M Studio előadásainak világát. Szakmai és emberi értelemben is meghatározó egyéniségként állt a társulat élén. Amióta átvettem a társulatvezetést, a Péter által képviselt irány annyiban változott, hogy én inkább a színházi menedzsment felől közelítek ehhez a feladathoz. Péter számára fontos volt, hogy olyan rendezőket, koreográfusokat hívjon meg, akik újító, innovatív nyelvezetet képviselnek a mozgásszínház és a kortárs tánc területén. Ezen az úton próbáltam én is továbbhaladni, arra törekszem, hogy folyamatosan olyan alkotókat keressünk, akik főként mozgás- vagy táncszínház, de prózai színház terén is új színt, új világot hoznak be az M Studio életébe. Most talán kevésbé mutat egységes képet az előadások világa, a színpadi nyelvezet tekintetében sokkal inkább – pozitív értelemben véve – mozaikszerű a repertoár. Nem gondolom, hogy egyik út helyesebb lenne a másiknál, csak különbözőek. Jelenleg is vannak visszatérő, meghatározó alkotók a társulat életében, például Fehér Ferenc négy alkalommal, Barta Dóra három alkalommal rendezett a társulatnál, ők olyan alkotók, akiket először Uray Péter hívott hozzánk rendezni.

Mi az oka, hogy ennyire sokszínű a válogatás a rendezők és koreográfusok irányába? A társulat fejlődése, a repertoár bővítése, más közönségrétegek bevonzása?

Ezek közül mindegyik, de mindenekelőtt a társulat szakmai fejlődése a legfontosabb. Én abban hiszek, hogy egy alkotó ember úgy működik, hogy ha új inspirációk érik, akkor ő is képes lesz újdonságokat előhívni magából, ehhez pedig szükséges, hogy folyamatosan új szituációkba kerüljön. Ha a társulat tagjai képesek folyamatosan megújulni, akkor nyilvánvalóan ezt a néző is érzékeli, így az M Studio nem fog unalmassá válni számára, mert megvan az a „biztonságérzete”, hogy egy új előadás alkalmával teljesen mást fog látni, mint addig. A nemzetközi kapcsolatok, turnék, fesztiválszereplések szempontjából is lényeges, hogy mindig tudjunk újat mutatni, mert ha két vagy három azonos nyelvezetű előadást fogok ajánlani, akkor azt mondják majd, hogy köszönjük, de ezt már láttuk. Évadonként általában három bemutatónk van, három különböző alkotóval, és én azt látom a színészeinken, hogy nagyon sokat fejlődtek, a szakmai kihívás folyamatosan előrelendíti őket.

Te hogyan neveznéd inkább magad, társulatvezető vagy művészeti vezető?

Inkább társulatvezető. Tulajdonképpen művészeti menedzsment, amit én csinálok. Nagyon érdekes, amikor angol nyelven kommunikálok, akár e-mailben, akár élőben, akkor artistic manager vagyok, ha magyarul kell definiálnom magam, akkor inkább társulatvezető. Olykor előfordul, hogy a művészeti vezető kifejezést is használom, de úgy érzem, hogy a társulatvezető közelebb áll hozzám. Nincs olyan fura súlya, több benne az alázat.

Ebben a státusban melyek azok a képességek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a társulatot jól tudd koordinálni?

A legfontosabb a stressztűrő képesség, ez a munka egy alapvetően nyugodt embert igényel. Ha stresszesebb vagy ingerlékenyebb lennék, nehezebben kezelnék helyzeteket. Emellett persze, az embernek jól kell tudnia csapatban működni, mert a nap minden percében csapatmunkáról van szó, fontos a kommunikációs készség, a nyitottság. És az is rendkívül fontos, hogy az illető kiforrott színházi ízlésvilággal rendelkezzen.

Neked kihívást jelent, hogy beleláss a mozgásszínházi tendenciákba?

Mindenképp. Tisztában kell lenni azzal, hogy a mozgásszínházon vagy a táncon belül milyen irányzatok vannak, mert az embernek mindig tudnia kell, hogy mihez képest szeretne újat nyújtani. Amikor kiválasztok és meghívok a társulatunkhoz egy alkotót, sok tényező befolyásolja a döntésemet. Ezek közül a legfontosabb, hogy az adott alkotó olyasmit képviseljen, olyan nyelvezetet és színházi látásmódot, amire a társulatunknak szüksége van. Amikor találok egy ilyen koreográfust vagy rendezőt, akkor megszületik a döntés, amit sok egyéb, kevésbé művészeti jellegű szempont – többnyire logisztikai, adminisztratív és pénzügyi kérdések – követnek.

Szoktál tanácsot kérni? Mennyiben befolyásolják a döntést a társulati tagok?

Természetesen figyelembe veszem a társulat véleményét. Az utóbbi években többször volt rá példa, hogy koreográfusok kerestek meg, hogy szeretnének workshopot tartani, ez pedig egy szerencsés helyzet, mert így öt-hat nap alatt kiderül valamennyire, hogy az adott alkotó mennyire tud együttműködni a társulattal. Ilyenkor mindig átbeszéljük a színészekkel, hogy hogyan érezték magukat, mennyire volt újszerű, amit kaptak, szeretnének-e még együtt dolgozni az illetővel. Mindez a kölcsönös bizalmon múlik. Nem szeretnék olyan helyzeteket generálni, amelyekben kizárólag az én véleményem a releváns. Néha még mindig előfordul, hogy tanácsot kérek Uray Pétertől, ha olyan helyzet adódik, amiben segíthet. A nemzetközi kapcsolatok terén, a fesztiválok megkeresésében Fehér Ferenccel is szoktam konzultálni, hiszen ő folyamatosan utazik, nemzetközi fesztiválokon vesz részt, így átfogó képe van arról, hogy mi történik a világban mozgásszínház meg tánc terén. Érzi azt is, hogy a nemzetközi fesztiválok milyen típusú előadásokat preferálnak. Amikor a Lift még csak egy ötlet, egy gondolat volt, és mondtam neki, hogy fontos szempont lenne egy könnyen utaztatható előadás létrehozása, amelyre fogékonyak lesznek a fesztiválok, tudta, hogy mi a kulcsa ennek.

Melyek azok az előadások a társulat életében, amelyek meghatározóak vagy fordulópontot jelentettek?

Ez egy elég összetett kérdés, hiszen különböző előadások különböző módon befolyásolják a társulat életét. Az első időszakról inkább nézőként tudok véleményt mondani. A Dokkot nagyon fontos előadásnak gondolom, majd a Shakespeare-sorozatot: a Romeo & Juliát, a Hamletet, az Othello és hőn szeretett Desdemónáját, a Szentivánéji álom c. előadást. Az Othellót leszámítva, amely Mihai Măniuțiu és Uray Péter közös munkája volt, Péter rendezte mindegyik említett előadást. Goda Gábor rendezésében a Törékeny című produkciót is ide sorolnám. A Gemza Péter rendezte Mint a fagyöngy elsősorban a próbafolyamat miatt volt különleges: talán azóta sem találkoztam ennyire inspiratív próbafolyamattal, amely alatt a szó legszebb értelmében közös alkotás zajlott, igazi közös keresgélés. Fontos még az első Fehér Ferenc-előadás, a Kampf, majd az első Barta Dóra-előadás A per, vagy a Frenák Pál rendezte To_R. Meg persze a Lift – ez főként a fizikai intenzitása, a játékossága és rendhagyó térkoncepciója miatt, de az M Studio nemzetközi kapcsolatainak fejlődése szempontjából is lényegi fontosságú előadás.

Az M Studio először a Háromszék Táncegyütteshez tartozott adminisztratív szempontból, aztán átkerült a Tamási Áron Színházhoz. Ez a repertoár kialakításában vagy bármilyen más tevékenységben jelent valamilyen korlátot?

Nem jelent korlátot. Művészeti szempontból mindkét időszakban önálló volt az M Studio. Bár a kőszínházi működésünkből adódóan van egy olykor nehezen tartható kötelezettségünk, miszerint minden évben három új előadást kell bemutatnunk, de ez is azért alakult így, mert mindig is ez a bemutatószám volt jellemző az M Studio működésére.

Érzel bármiféle elvárást a szakmai közeg felől a társulat irányába?

Talán azt az egyébként jóleső elvárást emelném ki, hogy az M Studiótól mindig minőségre számítanak a nézők. Egy másik, gyakran megjelenő elvárás, hogy az M Studio műfajilag határozza meg végre magát, hiszen nem sorolható be egyértelműen sem a kortárs tánc, sem a fizikai színház műfajába, sőt, néha prózai előadásokat is bemutatunk. Én egyáltalán nem gondolom hátránynak, hogy nem vagyunk besorolhatók, hiszen izgalmas a műfaji határok feszegetése, az, ha egy előadás azt keresi, hogy a prózai színház és a mozgásszínház miként tud együtt létezni a színpadon, ha azt a kérdést járja körül, hogy egy táncelőadás mikor és hogyan tud színházzá válni. Egyre gyakrabban látom, hogy kortárs tánccal foglalkozó társulatok is kísérleteznek a szöveg és mozgás együttélésének felfedezésével.

Folytatást itt talál.