“Nem egyszerű minket lerázni” – Interjú László Judittal

2020 március 19. csütörtök, 7:00

Anna Karenina, Borisz Davidovics síremléke, Hair – ezekben a darabokban találkozhat a vajdasági közönség László Judittal, az Újvidéki Színház színészével. Az utóbbi hetekben azonban már a Szegedi Nemzetiben készült a Parasztopera bemutatójára. A vajdasági magyar színházi szféráról és a szegedi koprodukcióval kapcsolatos első benyomásairól is mesélt.

A Parasztopera Pintér Béla legnépszerűbb darabja. A Vajdaságban kacérkodtak már a gondolatával?

Tudomásom szerint nem, de ha elkezdjük játszani Újvidéken, lehet, kedvet kapnak hozzá a rendezők. Én a teljes történetére már nem is emlékeztem, csak részletekre, így mikor először olvastam a szövegkönyvet, új élményként éltem meg az egészet. A darab magas fokú képzettséget igényel, ami a korrepetíciót illeti.

Milyennek látod a határon túli magyar színházak helyzetét jelenleg?

A kulturális területek sajnos minimális anyagi juttatást kapnak, sokszor túl kevésből kell kihozni valamit. Előfordul, hogy otthonról hozzuk a díszlet kellékeit, de mindig megoldjuk, a helyzet talpraesettséget eredményez. Mindegyik színház küzd az utóbbi problémával, de a közönséghiány is jelentős. Szabadkán és Zentán még mindig több magyar él, mint Újvidéken. Nálunk először a magyarok nézik meg az előadást, de ők kevesen vannak. Természetes számunkra a szerb közönség jelenléte is, minden előadásunkhoz készül felirat. Dolgoztam a Zentai Magyar Kamaraszínházban is, ott például mindent a színészek oldanak meg a jelmezbeszerzéstől a díszletkészítésig – nincs sok háttérmunkás. Cserébe viszont nincs gondjuk a közönség bevonzásával. Nem könnyű a helyzet, de nem egyszerű minket lerázni. Ahogy a szakmabelieket ismerem, a legtöbbünkben buzog a tettvágy és minden probléma áthidalható.

Sok koprodukcióban vettetek már részt, szlovéniai és több vajdasági társulattal is dolgoztatok. Számodra mi a legnagyobb előnye egy ilyen jellegű munkának?

Rengeteg új kollégát ismerek meg általuk. Szegedtől nincs messze Újvidék, mégse jutok el sűrűn előadást nézni. Inkább vendégként érkezünk, a THEALTER-re például a II. Edwarddal. A Szerb Nemzeti Színházban dolgozó kollégákat se ismertem sokáig, pedig ők a mi társulatunktól két utcára működnek. Mindig jó új közegbe kerülni, a szegedi színháznak sajátos a hangulata, a csapat is vidám, jó bejönni próbálni. Szerintem a többiek nevében is kijelenthetem: remekül összebarátkoztunk. A legtöbb tagot maximum a „hello, szia, gratulálok” típusú párbeszédek szintjén ismertem, erre volt kapacitás egy-egy előadás után. Most viszont van alkalmunk jobban nyitni egymás felé, akár azokkal is, akik nem játszanak a Parasztoperában. Már meg is néztük a Színházi bestiákat.

László Judit / Fotó: uvszinhaz.com

Szegeden és Újvidéken is fut majd az előadás. Milyen lesz az elkövetkező időszak?

Otthon 8-10 élőadás a havi átlagom, itt csak a Parasztoperát tízszer játsszuk áprilisban. (Az interjú a járványügyi intézkedések bevezetése előtt készült – a szerk.) A mi közönségünk is szereti a zenés darabokat, ez egy olyan, amit zabálni fognak, ha lehet így fogalmazni. Van egy zenekarom Temerinben, ilyen téren is akadnak feladataim, de az embernek mindenre van ideje, ha úgy akarja.

Mi állít jelenleg a legnagyobb kihívás elé a darabbal kapcsolatban?

Többnyire szűzen érkeztünk, itt sajátítottuk el annak minden hangjegyét. Gyorsan sikerült begyakorolni szerencsére az összetettség ellenére. Sajnos épp hangszálproblémákkal küszködöm, de a premierre rendben leszek. Kíváncsi vagyok, hogyan oldom majd meg az éneklésnek azt a részét, hogy közben őszinte motivációt lássanak a nézők a játék mögött. Végre egy kihívás, amivel még nem találkoztam ilyen formában. Állok elébe.

Megoszlanak a vélemények a népdalokról. Lehet szeretni és nagyon nem kedvelni őket. Hozzád közel állnak?

Én sem vagyok nagy rajongójuk, de itt akad mindenféle melódia, és a hagyományos értelemben vett erdélyi népdalok is meg vannak spékelve egy kis plusszal. Annyira lehet haladni a történettel, hogy észre se vesszük olykor, hogy elhangzott egy népdal. A magyar himnusztól kezdve a Szomorú vasárnapig mindent bravúrosan belecsempésztek. Nem annyira fekete-fehér, ahogy gondolják néha.

A szarkazmus és a sajátos humor miatt olykor el lehet felejteni, hogy egy tragédia felé közelítünk. Hogyan érzel ezzel kapcsolatban?

Nem paródiát csinálunk, komolyan kell venni mindent. Csomó poén van persze benne, szappanoperákat megszégyenítően, de komoly dolgokból sincs hiány. Tényleg akadnak olyan helyzetek, melyekbe akármelyik hétköznapi ember belekerülhet. Nekem is azt tanácsolta a rendező, hogy gondolkozzak el, mit tennék, ha olyan hírt hallanék, mint a karakterem. Komoly fejtörést keltő feladat. Emellett nálunk kicsit fordítva működnek majd a dolgok a rendező elképzelése szerint. Nem folyamatosan építkezünk az előadás során, hanem inkább az alapjaira bontjuk le az egészet. A legcsupaszabb érzésekig meztelenítjük le a dolgot. Szerintem kellően megérinti majd a közönséget.

Szegedi Nemzeti Színház