Újabb előadásokat tesz elérhetővé a nagyváradi színház

2020 március 23. hétfő, 9:34

Március 23-29. között újabb három előadásfelvétellel gazdagodik a Szigligeti Színház nemrég indított online videótára: a nagyváradi teátrum így kíván hozzájárulni ahhoz a kampányhoz, amely a járványügyi helyzetre való tekintettel otthonmaradásra buzdít mindenkit.

A színházi kényszerszünet idején, a színház YouTube-csatornájára feltöltött előadások között a Szigligeti Színház mindhárom társulatának előadásait megtaláljuk, köztük az utóbbi évek legnagyobb közönségsikereit. Az online videótárat március 15-én, a Buborékok című komédiával indították, az elmúlt héten pedig még négy előadás – a Lilliput Társulat Szent László csudatettei, valamint Az égig érő fű, a Nagyvárad Táncegyüttes Nagyvárosi bújdosók, valamint a Szigligeti Társulat Az eset című előadásai kerültek közzétételre.

Liliomfi / Fotó: Nagyváradi Szigligeti Színház

A következő rend szerint kerülnek feltöltésre előadások:
Március 25., szerda: Brémai muzsikusok – Lilliput Társulat, rendező: Rumi László
Március 27., péntek: Liliomfi – Szigligeti Társulat, rendező: Keresztes Attila
Március 29., vasárnap: Barbárok – Nagyvárad Táncegyüttes, rendező: Györfi Csaba

A Szigligeti Társulat március 23-ától kezdődően online regényfolyamot indít, amelynek keretében a Szigligeti Társulat művészei a magyar kabaré megteremtője, Nagy Endre alkotásának, az Egy város regényének fejezeteit olvassák fel. A regény a századelős Nagyvárad pezsgő kulturális életét eleveníti fel, és részletesen beszél azokról a boldog békeidőkről, amelyben Ady Endre, Krúdy Gyula és Juhász Gyula sétálgattak a város utcáin.

A színművészek által készített videókat minden hétköznap 19 órától teszik közzé a színház Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján. A projektet Novák Eszter koordinálja, Kardos M. Róbert, Dimény Levente, Firtos Edit, Fodor Réka, Tasnádi-Sáhy Noémi, Kiss Csaba, Szotyori József, Csatlós Lóránt és Hunyadi István olvasnak fel.