Az ember tragédiája – Ifjúsági előadást mutatott be a nagyváradi színház

2021 március 06. szombat, 10:53

Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményéből készült átiratot mutatott be március 4-én a Szigligeti Színház Szigligeti Társulata.

Az előadást Tasnádi-Sáhy Péter jegyzi dramaturgként és rendezőként egyaránt, az alkotócsapat célja pedig, hogy a fiatalok számára tegye hozzáférhetővé a magyar nemzeti irodalom egyik kiemelkedő alkotását.

Fotó: Szigligeti Társulat

Az ifjúsági előadásról a rendező-dramaturg elmondta: „Nagyon fontosnak tartottam, hogy az előadás oktatási segédletként működhessen, tehát a mű szerkezete szinte sértetlen, végigmegyünk a 15 színen, illetve a tételmondatok is mind elhangzanak, persze sok helyen egyszerűsítettem, sűrítettem. Ez már azért is szükséges, mert a teljes szöveg 4-4,5 órát követelne magának, mi pedig szeretnénk 80-90 percben elférni.”

Tasnádi-Sáhy Péter ugyanakkor hozzátette: „A történelem helyett az emberi viszonyokra igyekeztem áttenni a hangsúlyt, nálunk nem Lucifer, hanem egyértelműen az ember a főszereplő, illetve Madách nőkhöz való viszonya is kapott egy erős, iróniával kezelt idézőjelet.”

Az előadást a tervek szerint osztálytermi produkcióként is játszani fogja a jövőben a Szigligeti Színház.

Játsszák: Kocsis Anna, Tasnádi-Sáhy Noémi, Pitz Melinda, Scurtu Dávid, Szabó Eduárd, Hunyadi István.

Díszlet- és jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos. Ügyelő: Vajda Zoltán. Rendező, dramaturg: Tasnádi-Sáhy Péter.