A Liliom és a Kaisers TV, Ungarn is színre kerül Sepsiszentgyörgyön

Tamási Áron 120. születésnapjának megünneplésére, illetve az első bemutatóra, az Alice című előadás előkészületeire…

Zakariás Zalán a székelyudvarhelyi színház új művészeti vezetője

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szeptember 07-én megtartotta évadkezdő sajtótájékoztatóját: ismertették az évadra vonatkozó terveiket, az új előadásokat, valamint bemutatták az új munkatársakat is.

Utcai fesztivállal kezdi az évadot a kolozsvári Puck Bábszínház

Az óvoda- és iskolakezdést követő hétvégén a Puck Bábszínház is nyitja kapuit, mégpedig egy különleges rendezvénnyel: az első Wonder Puck Utcai Fesztivállal.

Szabadtéri évadnyitót tart a Háromszék Táncegyüttes

A Háromszék Táncegyüttes idén is szabadtéren tartja évadnyitó előadását: szeptember 8-án, pénteken 18 órától Az én mesém c. produkcióval várják az érdeklődő kicsiket és nagyokat Sepsiszentgyörgy főterén.

Elkezdődött az Osonó Interetnikai projektje

Gyimesfelsőlokon szervezte meg az Osonó Színházműhely és a Bolyongó Színházi Egyesület azt az interetnikai tábort, amelyre szeptember 4- 10. között kerül sor.

“Tarsolyomba gyűjthettem tanácsokat, módszereket” – Az Osonó drámatáboráról

Az Osonó Színházműhely a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen szervezte meg azt a színházi tábort, amely negyedik állomása volt az egy éve tartó színjátszó csoportok vezetői számára szervezett képzésnek.

Európai-török együttműködési programban vesz részt az M Studio

A Tandem Turkey program keretében kerül sor szeptember 5-én arra a kulturális együttműködési projektre, amely két állomáson valósul meg: júliusban került sor az isztambuli bemutatóra, szeptember 5-én pedig sepsiszentgyörgyi témák kerülnek feldolgozásra.

TranzitFeszt: Schilling, Novák Eszter és Șerban rendezései is láthatók Szatmárnémetiben

Szeptember 14-24. között tizenegy napos színházi seregszemlének ad otthont Szatmárnémeti több pontja.

Elhunyt Vajda György, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ügyelője

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészei, műszaki személyzete és minden munkatársa mélyen megrendülve búcsúzik a kedves kollégától, Vajda György ügyelőtől,aki hatvanhárom éves korában örökre megpihent.

Hétfőn indul a Kárpát-Haza OperaTúra Erdélybe

A Magyar Állami Operaház egyik legnagyobb vállalkozásának első részében szeptember 4. és 21. között Erdély nyolc városában mutatja be a társulat a Hunyadi László című operát és a Víg özvegy című operettből készült balett előadást.

Magyar és román közönségnek is kínál bérletet a Csíki Játékszín

Már megvásárolhatók a Csíki Játékszín 2017-18-as évadra szóló bérletei. Újdonság Csíkszeredában, hogy a román ajkú közönségnek is kínálnak bérletet négy vendégelőadásra.

100% Reloaded – Éjszakába hajló programsorozattal vár a marosvásárhelyi színház

Augusztus 24-én évadnyitó társulati ülést tartott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.

Keleti Istvánnak állított emléket az Osonó 7. Nemzetközi Drámatábora

A társulat által már hetedik alkalommal megszervezett nemzetközi drámatábor augusztus 21. és 26. között zajlott.

A kaukázusi krétakör – Anca Bradu újra a nagyváradi társulattal dolgozik

Augusztus 23-án elkezdődtek a nagyváradi Szigligeti Társulat idei első nagyszínpadi produkciójának olvasópróbái: Bertolt Brecht és Paul Dessau A kaukázusi krétakör című nagyszabású klasszikusát Anca Bradu viszi színre.

“A tér érzékelése nélkül egyetlen lépést sem tudunk tenni” – Interjú Visky Andrással

Drámát ír, dramaturgként vesz rész előadások megszületésében és rendez. Visky Andrást a Nemzeti Magazin kérdezte.