Genfben mutatják be Sáry László kisoperáját Balázs Zoltán rendezésében

2017 február 08. szerda, 8:04

Február 10-én mutatják be Sáry László Remek hang a futkosásban című kisoperáját a Maladype Színház vezetőjének rendezésében a genfi Théâtre Saint-Gervais-ben.
Balázs Zoltán 2016 őszén Karsai György színháztörténész, egyetemi tanár meghívására Eszenyi Enikő, Néder Panni és Spiró György társaságában a kortárs magyar színházi élet független színházi vonatkozásairól tartott előadást. Philippe Macasdar, a genfi színház igazgatója ekkor figyelt fel a Maladype szellemiségére és újító jellegű előadásaira.

Remek hang a futkosásban

Sáry László Remek hang a futkosásban című művét Balázs Zoltán a 2015. évi Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztiválon a Maladype Színház és a Qaartsiluni Ensemble koprodukciójában vitte színre. A bemutatót országos fesztiválturné követte. Az előadás 2016. szeptember 8-án a bécsi Musiktheatertage Wien fesztiválon vendégszerepelt, ahol a közönségtalálkozót és a szakmai beszélgetést követő napon a rendező Aranybogár-módszer címmel színházi workshopot is tartott a fesztivál résztvevői számára.

Balázs Zoltán és Sáry László zeneszerző alkotói kapcsolata Weöres Sándor oratórikus művének, a Theomachiának színpadi adaptációjával kezdődött 2003-ban. A Remek hang a futkosásban alapja szintén egy Weöres-alkotás, a költő Téma és variációk című verse. Sáry – a zeneszerző műfaji meghatározása szerint – „félig komoly operája” végtelenül variálható zenei kombinációs játéksorozat. A szokatlan hangzás alapját a klasszikus hangszerek – zongora, fuvola és klarinét – mellett a speciális ütős hangszerek, például kövek és tikfák adják.

Az előadás különlegessége abban rejlik, hogy a Maladype Színház és a Qaartsiluni Ensemble művészei a közönség kreatív együttgondolkodására alapozva, a nézőket partnerként bevonva építik fel esténként az összművészeti eseményt: a költő, a zeneszerző és a rendező által kijelölt játéktéren belül szabad utat engednek az improvizációnak is. Így két egyforma előadást soha nem láthat a közönség.

Az előadás zenei vezetője Rozmán Lajos, előadói Borbély László, Petrovics Anna, Rákóczy Anna, Rozmán Lajos, Duffek Ildikó, Huszárik Kata, Kéringer László és Szilágyi Ágota.

Forrás: MTI, Origo, Színház.org