“A színház olyan, mint a szörfözés” – John Malkovich Budapestre érkezik

2017 március 12. vasárnap, 7:00

Az idei Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik érdekfeszítő eseménye kétségkívül John Malkovich előadása lesz. A világsztár vendégszereplését az alábbi összeállítással üdvözöljük.

„Sokféle elképzelés alakult ki Johnról, de furcsa módon mindegyik téves. Szórakoztatóbb, mókásabb, mint azt az emberek gondolják… Sokkal normálisabb ember, kedveli a kosárlabdát, ismeri a világban zajló eseményeket. Rajzol, fest, kertészkedik, szeret hímezni, foglalkozik virágkötészettel. De ha kell, bármit megszerel, nem rest összepiszkolni magát.” (Russel Smith, a legjobb barát és üzlettárs John Malkovichról)

Művészete nem tűri a besorolást

John Malkovich művészete nem tűri a besorolást és a kategóriákat. Egyedi, sokrétű, markáns, mégis megfoghatatlan. Nem véletlen tehát, hogy eddigi pályája során, filmen és színpadon egyaránt, különös és összetett, fura, legtöbbször negatív figurákat formált meg. Független, újabb és újabb kifejezésformákat kereső, izgalmas alkotó, aki a filmvásznon mellékszerepek kereteit szétfeszítő alakításaival, a világ színpadain pedig műfajokat ötvöző, érdekes projektjeivel, rendezéseivel vált világhírűvé. Figyelemfelkeltő, öntörvényű jelenség. Kíváncsiságot ébreszt a nézőkben, a kritikusokban, a sajtó munkatársaiban: ki ő, milyen személyiség, érzelemvilágának mely rétegeiből és mélységeiből táplálkozik erős színészi jelenléte?

John Malkovich színpadi- és filmszerepeinek, színházi rendezéseinek felsorolása, valamint személyes életét firtató, egymástól átvett újságírói kérdések, észrevételek helyett álljon itt egy összefoglalás és válogatás a művész azon gondolataiból, amelyeket az évek során ő maga mondott el személyes történetével, véleményével, nézeteivel kapcsolatban.

Úgy véljük, mindezek, ha teljes választ nem is adhatnak a fenti kérdésekre, lényegibb képet rajzolnak személyéről.

John Malkovich

John Malkovich-ról saját szavaival:

Gyerekkoráról, családjáról

Kisvárosi kölyök: „Közép-Nyugaton nevelkedtem, elég távol bármelyik óceántól vagy tengerparttól, milliónyi mérföldre. Azt hiszem, azoknak a srácoknak, akik ott nőttek fel, ahol én, Kalifornia, a szörfözés és a vízparti élet gondolata rendkívül különleges és varázslatos volt. (…) Egyszerre voltam álmodozó és társaságot kereső, pufók és atlétikus, de végül is csak egy kisvárosi kölyök az ország középső részéről, egy teljesen normális kisfiú.”

Család: „A mi családunk nem olyan volt, amelyben bárki megjegyezte volna, ha valamit jól csináltál. Adottnak vették, hogy ha valaki belefog valamibe, azt jól kell csinálnia, ha nem tudja, akkor hagyja abba. (…) Engem abban a szellemben neveltek, hogy mindenki a maga sorsának kovácsa. Nem mondom, hogy mindig könnyű volt. Azt sem tudom megmondani, hogy vajon vágytam-e több dicséretre. Talán igen, de soha nem vártam el, és soha nem igényeltem.”

Lóverseny: „A nagyapámmal és a bátyámmal ellentétben nekem sikerült nyerni némi pénzt egy lóversenyen.”

Férfi: „Úgy vélem, olyan időszakban születtem, amikor egy amerikai férfinak annyira sok előny és lehetőség adatott meg, ami férfiak számára se korábban, se később nem volt elérhető.”

Soha: „Soha nem gondoltam arra, hogy színész legyek.”

Apa: „Apám rendkívül erős hatással volt rám. (…) Nagyon távolságtartó tudott lenni. A legtisztább emlékem vele kapcsolatban, ahogy növényeket öntözve guggol órákon át, teljesen szótlanul. Nagyon tartózkodó ember volt. Édesanyám jobban kedvelte a társaságot, beszédesebb, szociálisabb volt nála. Én inkább rá hasonlítok.”

Tavaszi tekercs: „Mindig faltam a könyveket. A családunkban mindenki sokat olvasott. (…) Vezettem iskolabuszokat, árultam tavaszi tekercset, házakat festettem, és sokszor feltettem magamnak a kérdést, milyen lenne az életem, ha nem fogok bele a színészetbe. Ami azt illeti, jó élet ez, körbejárva a világot azt színlelni, hogy egy másik ember vagy, amiért képtelenül sok pénzt fizetnek neked.”

Emberi tulajdonságairól

Lennie: „Semmiben sem hasonlítok az általam eljátszott karakterekhez. Legkevésbé a John Malkovich-menet c. film nevemet viselő főhőséhez. Ha egyáltalán valaki, akkor Lennie, az együgyű és szelíd napszámos áll hozzám a legközelebb, az ’ Egerek és emberek’ filmváltozatából.”

Szenvtelen entellektüel: „Azt hiszem, szenvtelen entellektüelnek tartanak. De semmi nem áll távolabb az igazságtól. Sokan összetévesztenek a szerepeimmel.”

Düh: „Nem jellemző rám, hogy dühös lennék. Akik ismernek, nem mondanák azt rólam, hogy kiállhatatlan, haragos ember vagyok. Azt elismerem, hogy ha kell, fel tudom éleszteni a gyermekkoromban bennem forrongó dühöt. (…) Szerintem eltúlozzák a durvaságra, erőszakosságra való gyerekkori hajlamomat. Amikor a bátyád hazajön, rád veti magát és leköpdös, akkor nincs más kiút, mint szembeszállni a helyzettel.”

Úgy, ahogy: „Nem vagyok igazán szkeptikus. Úgy fogadom el az embereket, ahogy vannak. Ha valaki komoly okot ad a bizalmatlanságra, azzal a későbbiekben nem sok közünk lesz egymáshoz.”

Moszkva: „Van egy képességem: ha belefogok valamibe, azt százszázalékosan csinálom, és jelen vagyok ott, ahol éppen vagyok. Amikor Moszkvában vagyok, nem akarok New Orleansban lenni.”

Bob Duvall: „Sosem fogok a legnagyobb sztárok közé tartozni. Az lesz velem is, mint Bob Duvall-lal, aki megbecsült színész, de sok ember nem tudja beazonosítani az arcát. Nem olyan a személyiségem, ami a nagy sztárrá váláshoz kell, és nem nézek ki úgy, mint egy Mel Gibson vagy Paul Newman, vagy nincs olyan stílusom, mint George C. Scottnak.”

Érzékenység: „Nem vagyok egy nagy intellektus. Olyanokkal, akik azok, nem szoktam versenyezni. Viszont érzek, megérzek bizonyos dolgokat. Minden, amit tudok, mindaz, amire képes vagyok, az az érzéseim, érzelmeim által jön létre. (…) Tudom, hogy a személyiségemnek van egy meglehetősen erős feminin oldala. Valóban távol érzem magamtól a macsó viselkedést. (…) Ha valaki nem érzékeny, akkor egy bizonyos időn túl jó tulajdonságai ellenére sem tudok a közelében maradni.”

Munkáról, színészetről, filmről

Utazás: „A munkámat egy nagy utazásnak tekintettem, egy csodálatos felfedezőútnak. (…) Nem tartozom a Sztanyiszlavszkij-módszert követő színészek közé. Nem hiszem, hogy a színjátszásnak pszichodrámának kellene lennie. Magamba nézek és felismerem, mi lehet az, aminek a segítségével megformálom a szerepet. Ha egy vak embert játszom, nem járkálok napokig bekötött szemmel. Sok nagyszerű színész ezt tenné, de én nem igazán kedvelem az ilyesmit. Szeretem menet közben összerakni, és formálni a karaktert.”

Terv: „Akárhányszor egy adott módszer vagy általam valamiféle intellektuális felkészülésnek tartott játékterv alapján dolgoztam, az mindig a legszörnyűbb bukáshoz vezetett. (…) Egy színésznek nincs szüksége másra, csak arra, hogy megértse az eljátszandó karakter emberi állapotát.”

Sötét: „Sötét titkokat hordozó, nehéztermészetű emberek személyiségét felölteni olykor kimerítő, de erre kérnek fel, a nézők kedvelik, ha ilyen figurákat alakítok.”

Részletek: „Minden, amire a színész alapozni tud egy szerep megformálásánál, az az írói képzelet, a rendelkezésére álló, meglehetősen behatárolt idő, ami alatt foglalkozni tud a szerző által kigondolt személlyel, hogy életének részleteit megértve életre keltse őt. A színész általában megpróbálja mindezt a tőle telhető legtökéletesebben és legerőteljesebben megvalósítani.”

Tükör: „Amikor az ember egy igazán jó darabban játszik, a közönség és a színészek ugyanabba a tükörbe, ugyanabba a mikroszkópba néznek bele, és a vizsgált minta az emberi élet. Én ezért csinálom, ezért szeretem a színházat.”

Szörfözés: „A színház olyan, mint a szörfözés. A színész kievez, feláll a deszkára és várja a hullámot, ami nem más, mint a bemutatott darab és a közönség között egy pillanat alatt és ütközés-szerűen létrejövő kapcsolat. A színházi alkotó nem előidézi a hullámot, hanem meglovagolja azt.”

Rendező: „A színházi rendező legyen megfigyelő, nem kell folyton megmondani mindenkinek, hogy mit csináljon. (…) Amikor színészként megbuktam, mindig arra gondoltam, az én hibám volt. De rendezőként nem akarnám, hogy a színészek azt gondolják, ők felelősek a kudarcért.”

Kudarc: „A színészet nem való olyanoknak, akik minden nap sikerre vágynak. Aki nem képes esténként elviselni egyfajta kudarcot, az hagyja ott ezt a pályát. Én nem szenvedek önbizalomhiányban, de úgy gondolom, aki ábrándokat kerget, az soha nem ér el sikert.”

Gyeplő: „Ami a színészeket illeti, azt hiszem, ha az ember nem mindjárt azzal kezdi, hogy megpróbálja letörni az önbizalmukat, akkor többnyire elfogadják. (…) A színházban végül a színész viszi vásárra a bőrét. Ha az ember azt gondolja, hogy a rendező nem tud neki segíteni, az egy dolog. De ha érzi, hogy meghúzzák a gyeplőt, visszafogják, miközben az lenne a dolguk, hogy némi mozgásteret, ösztönzést adjanak, vagy vice versa, azt én egyszerűen nem tűröm.”

Van olyan: „Van olyan rendező, aki azt várja tőled, hogy te csinálj mindent: írj, légy producer, pszichiáter. Néhányuk csak azt akarja, hogy felvétel közben halj meg egy tragikus balesetben, hogy felvehesse a pénzt a biztosítótól.”

Fegyelem: „Hihetetlenül nagy az önfegyelmem. Szerintem ez nyilvánvalóan a korlátoltság egy formája.”

Egyszerű: „Számomra az a legösztönzőbb, amikor egy író és egy színészcsoport közösen létrehoz valami erőteljes dolgot, ami azt az egyszerű kérdést teszi fel: ’Hogyan élünk?’”

Vonz: „Jobban vonz egy színdarab megrendezése Európában vagy Dél-Amerikában, mint a Broadway-n. (…) Gyártás és rendezés céljára olyan projekteket keresek, amelyekben én magam is szívesen szerepelnék.” 

Film: „Amit filmen valaha létrehoztam, az nem olyan, amire azt mondanám: ’ erre büszke vagyok’. A színházi munkáim jobbak.”

Tünékeny: „A színház nagyon tünékeny, és én ezt szeretem.”

Gondolkodásmódjáról, politikáról, ideológiáról

Igény: „Nem igénylem, hogy kedveljenek. Járom a világot, miközben sokféle emberrel dolgozom, olyanokkal, akiket szeretek. Jobbnak tartom, arra alapozni az életemet, hogy én magam miként bánok az emberekkel.”

Nevetés: „Nem értem, hogy lehet az, hogy valaki nem tud nevetni önmagán.”

Isten: „Ateista vagyok. Születésem után nem sokkal belefáradtam a vallásba. Hiszek az emberekben, hiszek az autókban, de nem hiszek olyasmiben, amire évezredek óta nincs bizonyíték. Fura, hogy az emberek őrültségnek tartják az analízist, a pszichiátriát, és közben templomba járnak.”

Ideológiák: „Az ideológiákkal az a probléma, hogy vakká teszik az embereket a valóságra.”

Politika: „A politika nem igazán az én műfajom.”

Erőszak: „A világot az erőszak irányítja, vagy legalábbis az erőszak fenyegető veszélye. Ez mindig így volt.”

Kritika: „A kritikák lényegi természetükből adódóan ártalmasak.”

Hírek: „Az emberek reggel felkelnek, elmennek dolgozni, élik az életüket. Azt sose látjuk az újságok címlapjain, hogy ’A mai napon hatmilliárd ember elég jól kijön egymással.’ Fő hírként arról a harminc emberről írnak, akik lövöldöznek egymásra.”

Kor: „A legjobb abban a korban lenni, amelyben az ember már egyáltalán nem vágyik rá, hogy fiatalabb legyen.”

Bánom is én: „Nem igazán szoktam azon gondolkodni, mit hagyok magam után. Itt voltam, aztán egy napon elmegyek. Bánom is én.”

Milyen darabbal érkezik Budapestre?

A „Call me God- A diktátor utolsó beszéde” című előadásban a John Malkovich által megszemélyesített zsarnok kihívja maga ellen az eget és a földet, egy személyes utazása során a hatalom teljesen romlottá teszi. Egy diktátor a szakadék szélén inog, megalomániája teljes őrületté fajul.

Ebben a megdöbbentő egy személyes zenei és drámai előadásban, amely az önkényuralom természetrajzát kutatja Michael Sturminger szembeállítja Markovichot az orgona grandiózus erejével. Zene a szavak ellenében. Bach, Messian és Ligeti zsenialitása opponál a teljes illúzióval. Mindez John Malkovich ijesztően mély színészi alakításában.

Jegyvásárlás a Just Call meg God c. előadásra itt lehetséges.

Színház.org