Münchenben vendégszerepelt a Nemzeti Színház

2017 március 16. csütörtök, 12:32

Münchenben vendégszerepelt szerda este a budapesti Nemzeti Színház társulata, az 1956-os emlékév németországi eseményeinek zárásaként a Tóth Ilonka című darabot mutatták be.
A müncheni magyar főkonzulátus közleménye szerint Szilágyi Andor művét a bajor főváros legnagyobb kulturális központjában, a Gasteigben mutatták be teltház előtt, német szinkrontolmácsolással.

Krausz Gergő és Bodrogi Gyula / Nemzeti Színház: Tóth Ilonka / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Krausz Gergő és Bodrogi Gyula / Nemzeti Színház: Tóth Ilonka / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Tóth Ilonkát az 1956-os forradalom utáni megtorlásban végezték ki. Az orvostanhallgató részt vett az október 23-i diáktüntetésen, a forradalom napjaiban ápolónőként dolgozott, november 11. után pedig részt vett az ellenállásban. November 20-án letartóztatták, halálra ítélték és 1957 júniusában felakasztották.

A rendező korábban az MTI-nek elmondta, hogy a forradalom és szabadságharc utáni megtorlásra, az elnyomó gépezet működésére és az emberek kiszolgáltatottságára helyezi a hangsúlyt.

Az előadás különlegességét azok a színészek is jelentik, akik számára 1956 nem történelem, hanem valóság; fiatal felnőtt volt akkoriban Bodrogi Gyula, Mécs Károly, Csurka László és Dózsa László. Az előadás főszerepét Waskovics Andrea játssza.

A darab ősbemutatóját tavaly októberben tartották a varsói Teatr Polskiban. Az előadás létrejöttét az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatta.

Forrás: MTI, Színház.org