A kommunizmus története elmebetegeknek – Budapestre érkezik Balázs Zoltán chicagói rendezése

2017 június 02. péntek, 9:02

Június 8-án 19 órától a Budapest Bábszínházban láthatja először a magyar közönség Balázs Zoltán 2016. évi chicagói rendezését, a világhírű színpadi szerző, Matei Vișniec A kommunizmus története elmebetegeknek című darabját, a Trap Door Theatre művészeinek előadásában. A Maladype Színház művészeti vezetője az amerikai alkotóműhely alapító-igazgatójának, Beata Pilch meghívására érkezett a Szelek városába, ahol rendezését jelentős közönség- és szakmai érdeklődés kísérte. Az előadást a chicagói kritikusok a bemutató után több kategóriában is jelölték éves díjukra, a Jefferson Awardsra. A budapesti vendégjátékot követően az előadás továbbutazik a nagyszebeni SIBFEST Nemzetközi Színházi Fesztiválra, majd Nagybányán, Brassóban és Constanzán is bemutatkozik.

A kommunizmus

A kommunizmus története elmebetegeknek

Előzmények:

Az amerikai színházi élet és a Maladype kapcsolata a 2013 tavaszán megrendezett Hungarian Showcase-en fonódott szorosabbra, ahol Balázs Zoltán Übü király-rendezése átütő sikert aratott. Ezt a színház 2014-es amerikai turnéja követte: a 100., jubileumi Übü királyt a társulat már a Pennsylvania állambeli Bethlehemben működő Touchstone Theatre-ben ünnepelte, a szintén világlátott Tojáséj előadás pedig a chicagói Trap Door Theatre-ben került 70. alkalommal bemutatásra. A kommunizmus története elmebetegeknek című darab román származású, Franciaországban élő szerzőjével a rendező 2011-ben, a SIBFEST Nemzetközi Színházi Fesztiválon találkozott először, ahol a Maladype Büchner Leonce és Léna című, variációkra épülő darabját játszotta. 2013 decemberében a világhírű alkotó Budapestre utazott, hogy a Mikszáth-téri Bázison megrendezett Matei Vișniec-napok keretén belül találkozhasson a magyar közönséggel és megtekinthesse A pandamedvék története, amiként az a szaxofonos meséli el, akinek egyik barátnője Frankfurtban lakik című művét, a Maladype színészeinek képzőművészeti alkotások által inspirálódott játékában. Ekkor született meg az ötlet, hogy a szerző másik darabját, a dadaizmus centenáriumára írt Dada Cabaret című látomásos abszurdját az évforduló 100. évében mutassa be a színház. A Farkas Gábor Gábriel és Zenekarával koprodukcióban készült előadás budapesti bemutatóját 2016 őszén tartották az Átrium Film-Színházban kiemelkedő kritikai- és közönségsikerrel.

A kommunizmus története elmebetegeknek

A kommunizmus története elmebetegeknek

Balázs Zoltán rendezésének amerikai fogadtatásáról:

Az amerikai szokásoknak megfelelően, a premieren megjelenő kritikusok az előadást követő reggelen közös értékítéletüknek és véleményüknek hangot adva találnak megtekintésre érdemesnek egy adott produkciót, vagy sem. A kritikus csapat véleményével meghatározza az adott előadás szakmai fogadtatását és sorsát. A Jefferson Awards Foundation hét tagú kritikuscsapata a Trap Door Theatre bemutatóját egyértelmű lelkesedéssel ajánlotta a nézők és a szakma figyelmébe, megnyitva ezzel az utat az eredetileg tervezett előadásszámon túli, további előadások számára, valamint a színházi szezon végén esedékes kritikusdíj- jelölésekre. Balázs Zoltán rendezését több kategóriában is jelölték a Jefferson Awards-ra, díjat végül Danny Rocket, az előadás zeneszerzője kapott különleges vokális és hangszeres zenéjéért.

A darabról:

Jurij Petrovszkij fiatal szovjet író a szocializmus építéséről írt novelláiért és elbeszéléseiért megkapja az Állami Díjat, amelyet személyesen a dicső Sztálin elvtárs ad át neki. Az Írószövetség különleges feladatra szemeli ki: azzal bízza meg, hogy őrülteket részesítsen ideológiai kiképzésben, ezért rövid elbeszélésekben mondja el egy elmegyógyintézet ápoltjainak a kommunizmus történetét. Megbízói instrukciói szerint: “Vesse latba egész tehetségét és hazafiságát, hogy elmebetegeinket is táplálhassa a remény, melyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom gyújtott a világ dolgozóinak szívében…”

A kommunizmus története elmebetegeknek

A Trap Door Theatre-ről:

Beata Pilch legfőbb küldetésének a kortárs európai művek bemutatását tartja. Színházára a tradíciók és a modern eszközök ötvözése jellemző, amellyel a mai modern társadalomban megjelenő abszurditást fejezi ki. A színház társulata 1994-ben hozta létre állandó játszóhelyét Chicagóban, ahol eddig több mint hetven előadásukat élvezhette az amerikai közönség.

Kritikarészletek:

„Nem csoda, hogy a társulat, elsősorban a Trap Door állandó színeszeivel színpadra állított immáron harmadik Vișniec darab 75 lebilincselő percen át a maximum lángon ég. Balázs Zoltán pontos, stilizált rendezése szórakoztató, zavarba ejtő és szívszaggató – gyakran egyszerre, egy időben.” Justin Hayford, The Chicago Reader

„A Trap Door legjobbja, Simina Contras szerencsére továbbra is hipnotikus színpadi jelenléttel bír, még akkor is, ha csak testetlen hangjával köt fogadásokat a betegek ablaknézegetős játékában. Bármilyen előadásra elmennék, amelyikben ő játszik. Hozzá hasonlóan Pilch is mágikus erejű mániákus több szerepben is, mint az elmegyógyintézet teljesen becsavarodott igazgatója. Balázs Zoltán rendkívül lebilincselő jeleneteket hív életre, melyek a kortárs mozgásművészet egyfajta lassított felvételekből álló világát idézik. Aaron O’Neill lépcsőzetes ajtókból álló, egyszerű díszlete pedig tökéletes éteri ellenpontja az őrületnek.” Clint May, Chicago Theater Beat

“Balázs egy olyan fizikai színjátszási módszert fejlesztett ki, amely szavak nélkül képes létrehozni és közvetíteni egy történetet. Öröm nézni.” Christopher Kidder-Mostrom, Theatre by Numbers

A kommunizmus története elmebetegeknek

Írta: Matei Vișniec // Fordította: Jeremy Lawrence, Catherine Popesco
Rendező: Balázs Zoltán

Díszlettervező: Aaron O’Neill
Jelmeztervező: Rachel Sypniewski
Zeneszerző: Danny Rockett
Dramaturg: Milan Pribisic
Smink/Maszk: Zsófia Ötvös
Fényterv: Richard Norwood
A rendező munkatársa: Emily Lotspeich, Gary Damico

JÁTSSZÁK: Beata Pilch, Nicole Wiesner, Simina Contras, Dennis Bisto, Michael Garvey, Pavi Proczko

A budapesti előadás angol nyelven, magyar felirattal látható.

 

 
 

Kapcsolódó anyagok