Nobel-díj – Bob Dylan elküldte beszédét, megkaphatja pénzjutalmát

2017 június 05. hétfő, 22:06

Bob Dylan szinte az utolsó pillanatbn eljuttatta a Svéd Akadémiához a Nobel-díj teljes átadásának feltételeként elvárt előadását, és így átveheti a díjjal járó 8 millió svéd korona (253 millió forint) pénzjutalmat.

A csaknem félórás beszédet és annak leiratát (http://www.svenskaakademien.se/en/nobel-lecture) mindössze öt nappal a határidő lejárta előtt, hétfőn tették fel a díjat odaítélő Svéd Akadémia honlapjára.

Bob Dylan

Bob Dylan

Az akadémia vezetője, Sara Danius szerint az előadás “rendkívüli, és mint az várható volt, ékesszóló”.
“Amikor megkaptam az irodalmi Nobel-díjat, azon tűnődtem, mi is lehet pontosan a kapcsolat dalaim és az irodalom között. Elgondolkodtam rajta, kerestem az összefüggést. Itt most megpróbálom kifejteni, mire is jutottam” – indítja előadását a 75 éves énekes-dalszerző, aki később inspirálói között nevezi meg Cervantest, Melville-t és Shakespeare-t.

Bob Dylan botrányosan sokáig nem reagált arra, hogy 2016. október 13-án neki, a díj történetében első ízben egy zenésznek ítélték oda az irodalmi Nobelt, és nem vett részt a december 10-i díjátadó gálán sem.

A Nobel-díj szabályzata szerint a december 10-i gálától számítva hat hónapja volt arra, hogy valamilyen formában megtartsa témába vágó előadását a díjjal járó pénzjutalom átadásának feltételeként.
Dylan több hónapos késéssel, április 1-jén, egy svédországi turnéja alkalmával, szűk körben vette át a mások által oly hőn vágyott elismerést.

A zsűri indoklása szerint Bob Dylan új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset.

 
 

Kapcsolódó anyagok