“A világ legjobb helye a színház” – A Theater der Zeit-nek adott interjút Dömötör András

2017 augusztus 25. péntek, 7:30

A nagy múltú, vezető színházi havilapnak, a Theater der Zeit-nek adott interjút Dömötör András, berlini Maxim Gorki Theaterben bemutatott Mephistoland című rendezése kapcsán.

Dömötör az interjúban a színházhoz való viszonyát a függőséghez hasonlítja, hiszen – mint mondja – azóta, hogy 1999-ben elkezdte színészi majd rendezői tanulmányait, élete nagy részét színházzal és színházban tölti, melyet „a világ legjobb helyeként”-ként, energiát és fantáziát felszabadító közegként jellemez. A színészekkel való kölcsönös párbeszéden alapuló munkát szereti. A próbákon azokat a pillanatokat keresi, amikor találkozik szerep és magánélet, valóság és játék.

Dömötör András / Fotó: Lupi Spuma

Dömötör András / Fotó: Lupi Spuma

A cikkből az is kiderül, hogy a fiatal rendező, akinek a következő évadban 5 bemutatója lesz 3 európai országban, legszívesebben kortárs szövegekkel és aktuális, adott esetben politikai tárgyú témákkal dolgozik, ami még Németországban sem szokványos dolog. Színházcsinálóként először az Orbán-kormány alatt kialakult magyarországi helyzet késztette politizálásra. A kérdésre, hogy van-e ennek valódi hatása, egy történetet mesél el, amikor 2011 tájékán egy budapesti kávézóban odalépett hozzá egy idős hölgy és mosolyogva mesélte el, hogy a családja legnagyobb meglepetésére elkezdett tüntetésekre járni, mert A pestis című előadás, amit Dömötör rendezett a Vígszínházban Hegedűs D. Gézával, annyira felbosszantotta.

A rendező úgy látja, a németországi helyzet egyelőre lényegesen kedvezőbb, bár a Deutschlandfunk rádió a Mephistoland-et értékelve azt emeli ki, hogy az előadás – amit a horrorszerű Európában való barangolásként ír le – azt sejteti, milyen közel is van egymáshoz a nemzetiszocialista múlt, a magyarországi konzervatív jobboldal valósága és egy jövőbeni Európa, amelynek emberi értékei és szabadsága többé nincsenek biztosítva.