A Bolsoj kitart a Szerebrennyikov rendezte balett bemutatása mellett

2017 szeptember 16. szombat, 15:26

A moszkvai Nagyszínház nem tett le a balettlegenda Rudolf Nurejev életéről szóló előadás világpremierjéről, de a végső döntés meghozatalát a házi őrizetben levő rendezőre bízza.


Vlagyimir Urin
, a világhírű teátrum főigazgatója szerint az is lehetséges, hogy az eredetileg július 11-re tervezett bemutatót végül a rendező nélkül tartják meg. “Szeretném ismételten hangsúlyozni, nagyon remélem, hogy sikerül bemutatnunk a Nurejevet még a jelenlegi, 2017/18-as évadban” – mondta Urin. Hozzátette: a rendezővel még augusztus 22-i őrizetbe vétele előtt megállapodtak abban, hogy szeptemberben újra találkoznak és megbeszélik a premier bemutatásának végső határidejét.

Urin már beszélt a nyomozókkal arról, hogy engedélyezzék neki Szerebrennyikov meglátogatását. “A premier immár egyetlen ember, Szerebrennyikov döntésén múlik – azon, hogy megengedi-e nekünk, hogy nélküle vigyük színre a darabot, vagy megkér minket arra, hogy várjunk, amíg az ügye rendeződik és vele együtt tarthatjuk meg a bemutatót” – fogalmazott Urin keddi nyilatkozatában.

Az illetékes moszkvai bíróság augusztusban elutasította az óvadék ellenében szabadlábra helyezési kérelmét és házi őrizetbe helyezte október 19-ig Kirill Szerebrennyikovot. A moszkvai Gogol Központ művészeti igazgatóját hűtlen kezelés vádja miatt vették őrizetbe Szentpéterváron. Szerebrennyikovot 68 millió rubel (csaknem 300 millió forint) elsikkasztásával vádolják, amelyet a kormány egy színházi előadásra adott. A rendező tagadta a vádat, és hangsúlyozta, hogy együttműködött és együttműködik a hatóságokkal az ügyben. Letartóztatása megdöbbentette a művészeti közösséget.

Kirill Szerebrennyikov

Kirill Szerebrennyikov

A 70. születésnapját a jövő héten ünneplő Viktor Jerofejev orosz író szerint a rendező elleni bírósági eljárással “hadat üzentek a liberális értelmiségnek” Oroszországban. Az évforduló alkalmából a dpa német hírügynökségnek nyilatkozó szerző, akit 2010-ben magát is feljelentették “russzofóbia” címén egy mondata miatt, úgy véli, hogy ha ez így folytatódik, annak messzeható következményei lesznek, biztatónak csak azt találja, hogy Szerebrennyikov ügyében olyan művészek is felemelték a hangjukat, akik amúgy a hatalomhoz húznak, és akiknek véleménye a kormány számára is fontos. A szókimondó Szerebrennyikov az Oroszországban egyre szélesedő cenzúra és az orosz hatóságok hangos bírálója. Vlagyimir Putyin orosz elnök azonban a múlt héten tagadta, hogy cenzúra, vagy politikai nyomás állna a sztárrendező ügyének hátterében.

Miután a moszkvai Nagyszínház júliusban, mindössze két nappal a kitűzött dátum előtt lefújta az évad legjobban várt bemutatóját, a Rudolf Nurejev balettlegenda életéről szóló balett világpremierjét, meg nem nevezett kulturális minisztériumi források azzal magyarázták a döntést, hogy a darab kitért volna az 1993-ban 53 évesen AIDS-ben elhunyt művész homoszexualitására is, márpedig e téma tabu Oroszországban. Urin ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy az előadók még nem álltak készen, és a darabot 2018 májusában fogják bemutatni.

Forrás: MTI, Színház.org