Magyar vers is olvasható a brüsszeli tömegközlekedés járművein

2018 október 03. szerda, 10:02

A Transpoesie nevű európai kezdeményezés keretében a brüsszeli közlekedési vállalat járműveinek hirdetőtábláira nyomatott versek mutatják be 24 költő művein, köztük egy magyar alkotáson keresztül az európai országok nyelvhez kötődő kulturális örökségét – közölte Bartos Csaba, a brüsszeli Balassi Intézet programszervezője szerdán.

Bartos Csaba, a nyelvek európai napja alkalmából szervezett rendezvény idei koordinátora az MTI-nek elmondta, hogy mások mellett a magyar kulturális intézet és az Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézeteinek Szövetsége (EUNIC) összefogásával megvalósuló fesztivál a költészet és a többnyelvűség népszerűsítésére törekszik, felhívja a figyelmet a fordítás fontosságára, bemutatja a nemzeti nyelveket, a nyelveken keresztül pedig az európai kultúrát.

A szervező tájékoztatása szerint idén négy esemény kapcsolódik a nyolcadik alaklommal rendezett költészeti fesztiválhoz.

Elsőként szerda este a brüsszeli Szépművészeti Palotában (BOZAR) tartanak felolvasóestet öt költő részvételével. Csütörtökön az Európai Bizottsággal közösen szervezett nyelvi konferencia a többnyelvűségre és a nyelvtanításra összpontosít, valamint a nyelvet, mint kulturális kifejezőeszközt mutatja be. Október elején a Muntpunt nevű flamand kulturális központ és könyvtárban, azt követően pedig a brüsszeli Balassi Intézetben lesz felolvasóest. Ezen a záróeseményen olvassa fel Szóirtás című verse mellett több költeményét is a fesztivál programjában részt vevő Sós Dóra Gabriella költő – közölte a programkoordinátor.

Bartos Csaba elmondta továbbá, hogy a kezdeményezés keretében szerda délután a Brüsszel belvárosában található központi pályaudvar előtti Európa téren villámcsődültet szerveznek. Az eseményen országonként öt-hat ember, azonos színű ruhába öltözve a tömegben elszórtan olvassa fel a verseket nemzeti nyelven, majd összetömörülnek Európa nyelvi sokszínűségét és a kultúrák békés együttélését kifejezve és hangsúlyozva – tette hozzá.

 
 

Kapcsolódó anyagok