Brüsszelben vendégszerepelt a József Attila Színház

2019 február 08. péntek, 13:23

A József Attila Színház számtalan városban járt már, ezúttal Brüsszelbe volt hivatalos az Egy nap az örökkévalóságból című előadással.

Fotó: József Attila Színház

Fotó: József Attila Színház

A dráma szerzője, Csáky Pál európai parlamenti képviselőként a Balassi Intézettel közösen látta vendégül a társulatot.

A három napos utazás számtalan izgalmas programmal tarkította a február hatodikai előadást. Ujréti László, Kiss Gábor, Telihay Péter, Nemcsák Károly és a színház dramaturgja, Szokolai Brigitta részt vett „Az intézmények szerepe az európai kisebbségek életében” című konferencián. Életre szóló élmény az Európai Parlamentben tett látogatás, ahol a két épületnek két szárnya van. Az egyik egy nyugati-, a másik egy keleti politikus emlékét őrzi. A színház csapata így tiszteleghetett Antall József egykori miniszterelnök előtt, akinek mellszobra is megtekinthető ez utóbbiban.

Fotó: József Attila Színház

Fotó: József Attila Színház

A brüsszeli közönség nagy örömmel fogadta az Egy nap az örökkévalóságból című színdarabot, amelynek mottója is lehetne: Rendszerek jönnek, mennek. Elenyésznek, megdöntik, váltják, változtatják őket… De csak a rendszerek mennek – a problémák mindig maradnak. Mutatis mutandis.