Rangos moszkvai szemlén mutatkozhat be két hazai látványtervező

2019 június 30. vasárnap, 9:04

Nagy Fruzsina és Kuti Letícia munkáit is beválogatták a múlt héten Moszkvában kezdődött nagyszabású kiállításra.

A különleges projektben jelmeztervek, fotók, videók és 3D-s modellek láthatók olyan dizájnerektől, akik 2000 és 2019 között kezdték el szakmai pályafutásukat és alkottak kiemelkedő, innovatív munkát. 60 nemzet 112 kurátora dolgozott azon, hogy izgalmas, magas színvonalú nemzetközi válogatás jöjjön létre. A három körös kiválasztási folyamat után a közel 1500 beérkezett pályaműből 47 ország 250 alkotója mutathatja be közel 300 munkáját. Moszkva emblematikus épületei adnak otthont a tárlatnak, úgy mint a Vörös téren található Történelmi múzeum, ahol a nyitó eseményt is szervezték” – mondta Susan Tsu, a kiállítás vezető kurátora.

„A kezdetektől azt hirdettük, hogy a kiállítás fontos eszköze lehet a művészi dizájn mezején folytatott kísérletezésnek. Megfigyelhetjük mi a szerepe a kortárs művészetben a jelmeznek, beleértve ebbe a színházat, operát, balettet és a mindennapi életben megjelenő divatot is. Érdekelt minket, mit is jelent manapság a jelmez, hogyan látja ezt a fiatal művészek új generációja? Hiszem, hogy a kiállítás arra ösztönzi a látogatókat, hogy megnézve a munkákat belássák a szükségességét és fontosságát az innovatív művészek önkifejezésének a jövőben, akiknél az új iránti alkotó fogékonyság érdeklődésük természetes és fontos része” – mondta Igor Ruszanov, a projekt művészeti igazgatója.

Nagy Fruzsina és Kuti Letícia

A rangos szemlén hazánkat két művész, mester és tanítvány is képviselheti: Nagy Fruzsina tanulmányait Londonban kezdte, majd a Magyar Iparművészeti Egyetem textiltervező szakán fejezte be. Az emberi test és a világ viszonya minden aspektusból érdekli, legyen az jelmez, maszk, smink, divat vagy látvány.

Kuti Letícia a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező szakán szerzett mesterdiplomát. Már az egyetem alatt és azóta is különböző színházi darabokban és filmekben vett részt jelmez illetve díszlettervezőként. Volt alkalma különféle műfajokban kipróbálni magát, így mostanra már tervezett gyermekdarabot és operát is. 2016-ban Fara Sabinában a Teatro Potlach által szervezett F.L.I.P.T. Fesztiválon dolgozott a dizájner csapat résztvevőjeként. Szereti az új kihívásokat. Múlt évben 2018-ban díjat nyert a Pekingben megrendezett iSTAN jelmez és maszk versenyen melynek keretében rendezett kiállításon ki volt állítva a díjazott munkája. Ebben az évben 2019-ben a Deadly Colours catwalk előadására tervezett és készített egyik jelmezét kiválasztották az Innovative Costume Design of the 21th Century: The Next Generation kiállítás kurátorai és Moszkvában mutatják be.

Forrás: Papageno