Budapesten vendégeskedik a “magas szőke férfi”, Pierre Richard

2019 augusztus 21. szerda, 11:25

Pierre Richard francia színész-rendező, a hetvenes évek “magas szőke férfija” augusztusban ünnepli nyolcvanötödik születésnapját.

Az arisztokrata Defays családban született 1934-ben Valenciennes-ben. Szülei tiltakozása ellenére fordult a színház felé, Jean Vilar tanítványaként kabarékban kezdte pályáját, komikus jeleneteket írt.

Első filmszerepét 1968-ban, Yves Robert A boldog Alexander című filmjében kapta. Később a kétbalkezes, félszeg figurát formálta meg olyan kasszasikerekben, mint az 1972-es Magas szőke férfi felemás cipőben.

Francis Veber filmrendezőt találkozásuk ihlette a komikus kettős kialakítására Gerard Depardieu-vel, például a Balfácánban (1981) vagy a Balekokban (1983).

César-életműdíjat (az Oscar francia megfelelője) kapott 2006-ban. Szeptemberben

Pierre Richard Budapestre látogat: a III. Budapesti Klasszikus Film Maraton vendége lesz, ahogy Michael Nyman, Udo Kier, Johanna Ter Steege és Magda Vášáryová is.

A restaurált klasszikus filmek fesztiválján nyolc nap alatt mintegy 100 filmet láthat a közönség több budapesti moziban. Budapesten a Szent István Bazilika előtt ismét lesznek ingyenes szabadtéri vetítések is.

Az idei program a film és a zene közös történetét és fejlődését mutatja be. A filmzene-történeti válogatásban helyet kapnak megzenésített némafilm klasszikusok, világhírű musicalek, mint a My Fair Lady, az Ének az esőben, az Óz, a csodák csodája, legendás filmnoir-ok a Máltai sólyomtól A Szamurájig, western eposzok, a filmművészet kiemelkedő zenei témájú kultfilmjei, mint a Ragtime, a Jazz Királya, a Mindhalálig zene, a Hair, az Evita, a Rocky Horror Picture Show.

Először láthatja a közönség a teljeskörűen restaurált Meseautót, melyhez egy kiállítás is kapcsolódik majd.

A rendszerváltás 30. évfordulóját külön filmes blokkal ünneplik. A 80-as évek olyan magyar zenés kultuszfilmjeinek frissen felújított változatait is megtekinthetik a nézők, mint az Eszkimó asszony fázik, a Kopaszkutya, az István, a király.

A fesztivál tiszteleg a háromszoros Oscar-díjas magyar filmzeneszerző, Rózsa Miklós és az Oscar-díjas Kertész Mihály (Michael Curtiz) életműve előtt. Külön blokkban mutatják be a filmművészet meghatározó női alkotóinak, színészeinek – köztük Mészáros Márta, Agnès Varda,Putty Lia (Lya de Putty), Bánki Vilma (Vilma Banki), a némafilmes korszak női filmrendezői és producerei – filmjeit is.