“Ha már kihívás…” – Bérczes László Kanadában rendezett

2019 augusztus 31. szombat, 7:00

Bérczes László óriási sikerrel rendezte meg Kanadában Tennessee Williams Üvegfigurák című drámáját. Az előadást a Shaw Festival Theatre játssza, benne Kanada vezető színészeivel. Erről a sikerről, a meghívásról és az esetleges folytatásról beszélgetett vele Szemerédi Fanni.

INTERJÚ:

Bérczes László: A sikerről nincs mit mondjak, nagyképűsködni nem akarok, álszerénynek lenni pedig álságos lenne. Tény, hogy telt házakkal megy, a mostanáig megkapott mintegy ötven ügyelői jelentés mindig ugyanúgy végződik: „állótaps és bravózás”. Hozzáteszem, ott ez a szokás: nem ismerik a vastapsot, viszont szeretnek felállva tapsolni. Az is tény, hogy a kritikák is nagyon pozitívak, bár egykori kritikusként nem merném azt állítani, hogy különösebben színvonalasak lennének. Ami viszont valóban nagyon jólesik: a színházon belüli fogadtatás. Rangot jelent ebben a színházban dolgozni színésznek is, rendezőnek is, és tudhatjuk, igazából ez számít: hogyan viszonyul egy társulat, benne a tapasztalt, vezető színészek, rendezők, szakmabeliek egy vadidegen magyar rendezéséhez. Nos, én az első öt előadást láttam, bizony jó érzés volt azon a héten a színházban közlekedni. A meghívással bizalmat kaptam, és igen, a bizalmat megszolgáltam.

Hogy kerültél Kanadába?

Bérczes László: Egyetlen ember számára nem voltam vadidegen: ez Tim Carroll. Őt nálunk is sokan ismerik, hiszen előbb Debrecenben, majd a Bárka Színházban több előadást rendezett. Évekig a londoni Globe-ban dolgozott, aztán járta a világot, Norvégiától Ausztráliáig, Romániától Portugáliáig számos helyen rendezett, Kanadában is, ahol 2017-től a Shaw Festival Theatre művészeti igazgatójaként dolgozik. Már az első általa vezetett évadban hívott, de hol az időt, hol a darabot nem tudtuk egyeztetni, végülis 2019 áprilisában jutottam el a Niagara On The Lake nevű kisvárosba, merthogy ott működik ez a színház. Aki ezt olvassa, azt gondolhatja, Tim „haveri alapon” hívott meg, ami olyan értelemben igaz, hogy mi barátok vagyunk több, mint két évtizede, ugyanakkor egy állami támogatást nem ismerő színház vezetőjeként nem „szórakozhat” az intézmény pénzével. Tim jónéhány előadást látott tőlem, bízott bennem, és noha látta, mennyire szorongok a megtisztelő, de számomra rémísztő lehetőségtől, kitartott mellettem. Én pedig kitartottam két állandó munkatársam mellett: Kiss Mónika volt a dramaturg, Cziegler Balázs pedig a teret tervezte meg. Túl a személyes félelmen, merthogy nem tagadom, féltem: Észak-Amerika egyik legjobb színházában amerikai klasszikust rendezni…, az a teher is nyomasztott, bármily patetikusan hangzik is, hogy ez a kis csapat itt és most az egész magyar színházi kultúrát képviseli, hiszen a kanadai nézők és színháziak számára mi jelentjük a „magyar színházat”. Jó érzés azt mondani, hogy ők most csupa jót gondolnak a magyar színházról, Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a „László” név sokat mondott ott a szakmabelieknek, ugyanis ismerik Marton Lászlót, aki korábban számos sikeres előadást rendezett Torontóban.

Bármilyen tekintélyes is ez a színház, mi nem tudunk róla semmit. Mutasd be a Shaw Festival Theatre-t.

Bérczes László: Megpróbálom, bár a működése számomra is felfoghatatlan. A városka egy órányi autóútra van Torontótól. Képzelj el az Ontario-tó partján, a Niagara folyó mentén egy Szentendre-szerű, turisták által látogatott gyönyörű kisvárost, ahol működik egy három játszóhellyel rendelkező színház: van egy 700 fős nagyterem, és két 300 főt befogadó kisebb épület. Az utóbbiak egyike a Jackie Maxwell Studio, ott rendeztem én. Hétvégente egy-egy teremben legtöbbször dupláznak, tehát ilyenkor naponta 2600 embert fogadnak. A nézők nagy része nyilván nem a helyiek közül kerül ki, hanem viszonylag közeli kanadai és amerikai nagyvárosokból érkezik: Torontóból, Buffalóból, Clevelandből… Ami nagyon furcsa és ismeretlen: az évad áprilistól október végéig tart; ami ismerős: a műsorterv. Ez a mi vidéki kőszínházaink műsorára hajaz, azaz mindenféle közönségigényt kiszolgálnak. Musicalek, gyerekelőadások, krimik, vígjátékok… mindez kivételesen magas színvonalon, és hozzá 3-4 „művészszínházi” előadás, köztük természetesen kortárs drámák is – de szinte kizárólag az angolszász kultúrából merítve.

Hogyan választottátok ki az Üvegfigurákat?

Bérczes László: Ezzel nagyon sokat vacakoltunk. Én, aki kerülő úton keveredtem a színház közelébe, nem akartam olyan műfajt vállalni, amihez nem értek. Nem nézem le a bulvárt vagy a zenés darabokat, dehogyis. De senkinek nem lett volna jó, ha én egy ismeretlen színház ismeretlen színészein gyakorolnám, életemben először, hogyan is kell vajon bulvárt vagy zenéset rendezni. Tim megajánlott néhány olyan drámát is, amit már rendeztem, viszont minden félelmem közepette úgy voltam vele, ha már kihívás, akkor az legyen minél nagyobb. Nem akartam ismételni, mert valószínűleg nem tudtam volna elszakadni a korábbi megoldásaimtól. Végül kikötöttünk Tennessee Williamsnél. Én fiatalemberként nagyon sznob voltam – ez különben valaha sokat segített engem abban, hogy kevés tudással vakon kövessem azokat, akik tudják a „tutit” – és be kell vallanom, lenéztem, giccses, szentimentális és hatásvadász szerzőnek tartottam Williamst. Ma ezzel másként vagyok. Érzelmekkel dolgozó, hihetetlenül érzékeny és érzéki, tökéletesen építkező, a színpadi hatással tisztában lévő mesternek tartom, aki „nekem való”. Behatol a személyiségbe, ízekre szedi a kimondott és kimondatlan gondolatokat és szándékokat, keresi egy-egy ember lépéseinek mozgatórugóit, és így próbál egy-egy életutat megfejteni – és mindeközben tudva-tudja, hogy nem megfejtések, hanem újabb és újabb titkok bomlanak ki. És azt is tudja, ennél többet nem is tehetünk: felmutatjuk a titkokat. A próbafolyamat alatt „mindössze” ennyi volt a célom. Biztos voltam abban, hogyha ezt a célt elérjük, jól töltöttük együtt az időt, sőt van esély egy jó előadás megszületésére.

Nem féltél a Williams-kultusztól? Végülis amerikai klasszikust rendeztél Amerikában.

Bérczes László: Jaj, dehogynem! Ilyen szempontból mindegy, hogy Kanadáról vagy az Egyesült Államokról beszélünk-e, Tennessee Willams „szent tehén” mindkét országban. Márpedig noha a próbafolyamat alatt beleszerettem ebbe a műbe, a felkészülés során végig azt éreztem, hogy egy tehetséges, de kezdő drámaíró nagyszerű, de ügyetlenségekkel teli darabját kell a „magamévá tenni”. Az alapvető ügyetlenség számomra a negyvenes években bizonyára újszerűnek ható narrátor szerepeltetése volt. Tom, a főhős hol velünk, nézőkkel beszélget a jelenben, hol aktív szereplője az elmesélt történetnek. Ez eddig rendben. De úgy éreztem, Williams mankónak használja a mesélőt: amit nem tud jelenetben megírni, azt elmesélteti. Amit viszont pazarul megír, gondolok itt a legszebb jelenetre, az udvarló, Jim és a félénk lány, Laura találkozására, aminek sem nem résztvevője, sem nem tanúja a kiválasztott narrátor, ott egy félórára „jegeli” őt a szerző. A „szent tehénnel” nem törődve húztam-átírtam… Szóval bátorkodtam, és közben persze láttam a színészek tekintetében az elfogadó türelmet, és vele együtt a leplezetlen döbbenetet. Az első hét végén, amikor egyfelől már nagyon egymásra találtunk, és a színészek megértették, hogy nem mindenáron akarok belebarmolni egy végülis gyönyörű szövegbe, hanem velük együtt szeretném megtalálni a jelen és a múlt, a narráció és a történés közti természetes közlekedést, megértették a szándékaimat és azonosultak azokkal. Én viszont a színészek érzékeny és szelíd terelgetése által rájöttem, hogy ezen szándékok megvalósításához semmi szükség a szöveg radikális átírásához. Ha közösek a szándékaink, magunkra tudjuk húzni a szöveget, mégpedig úgy, hogy a Williams által kijelölt úton haladunk. Rengeteget segített ebben Cziegler Balázs nagyszerű tere, mely egyszerre ábrázolt egy lepukkant amerikai lakást a harmincas évekből, miközben időtlen és álomszerű múzeumban jártunk, amiben a nézőkkel és a szereplőkkel is kommunikáló Tom szabadon közlekedhetett. Hozzáteszem, Williams „ügyetlensége” nagyonis izgatott, mert az utóbbi időben tudatosan foglalkoztam olyan színpadi művekkel, amikben a főszereplő ki-belép történésből-történésbe – gondolok itt Háy János A halottember című darabjára és saját munkánkra, a Pustol a hó című szövegre, amit Szarvas Jóskával mi magunk írtunk. Szóval igazából segített engem ez a narrátoros kísérlet.

Van még egy fontos, egyszerre nehézséget egyben lehetőséget kínáló tényező: ebben a színházteremben körbeülik a nézők a játékteret. Nem volt értelme a hagyományos „kukucskáló színpadra” írt darab instrukcióit követni. Arra törekedtünk, hogy erényt kovácsoljunk abból a tényből, hogy a család három tagját mindig látjuk, akkor is, amikor Williams takarásba „menti” őket. Óriási lehetőséget is adott ez arra, hogy miközben zajlik a megírt jelenet például anya és fia között, megmutassuk a szorongásos, zárkózott testvér, Laura saját, teremtett világát az általa életre kelő üvegfigurákkal. Számos ilyen példát tudok mondani – de az egésznek az a lényege, hogy a hiány, vagy mondjuk így: a korlátozott lehetőségek váratlan, felszabadító megoldásokhoz vezethetnek, ha van bátorságod ezekkel élni.

De a munkafolyamat egészét tekintve legfontosabb az a szeretet és bizalom volt, amit minden munkatárstól megkaptam. Ez átsegített azon, amit az olvasópróbán muszáj volt elmondanom: rettenetesen szorongok, mert Kanada…, mert Williams…, mert tolmács nélkül angolul… És újra megsegített a szerencse: négy kivételes színészt kaptam, akik megértették, mit szeretnék, de nem instrukciókat hajtottak végre, hanem azonosulva a szándékkal saját, tehát jobb megoldásukat hozták be a jelenetekbe.

A kritikákat olvasva, hiszen látni nem láthattam az Üvegfigurákat, kimondható, hogy született végül egy gyönyörű előadás. Mi lesz ennek a sorsa?

Bérczes László: Az, ami a többinek. Lejátsszák a tervezett előadásokat, és kész. Egy-egy évadot tökéletesen megterveznek, és azt tökéletesen megvalósítják. Sokat tanulhatnánk tőlük. Ott elképzelhetetlen a pontatlanság, a felkészületlenség, a határidők változtatása… Néha persze az olykor értelmetlennek tűnő szabálykövetés ellen belül lázadozott az én közép-európai mentalitásom, de igyekeztem mindenhez pozitívan viszonyulni, már csak azért is, mert a tökéletesen működő üzemmenet előnyeit magam is kiélvezhettem. Ez a hosszú távon működő tökéletes, ám rugalmatlan szervezettség dominál akkor is, amikor az előadás sorsáról beszélgetünk. Már januárban tudhattam, hogy az Üvegfigurák első előadása május 22-én lesz, az utolsó pedig október 12-én. 75 előadás, se több, se kevesebb. Ha jó, ha rossz. Jó lenne persze Magyarországon is megmutatni, például a MITEM-en, talán lenne is rá mód – de jövő tavasszal ez a négy színész már ki tudja, merre jár, és a Shaw Festival Theatre műsora is percre pontosan készen van 2020-ra. Nem baj, így legalább mindenki kénytelen elhinni, amit a messziről jött ember mond. Akár igaz, akár nem.

A mellékelt kritikarészletek mégiscsak bizonyítják ezt a pozitív fogadtatást, nem beszélve arról a tényről, hogy visszahívtak.

Bérczes László: Ez igaz. Már a próbafolyamat alatt elkezdte a mondatot Tim, de nem engedtem, hogy befejezze. Majd a bemutató után, mondtam. És a bemutató után befejezte a mondatot: meghívott egy újabb rendezésre 2021-ben.

Lehet már tudni, mi lesz a darab?

Bérczes László: Még nem, mert próbálkozom a lehetetlennel: szeretnék kortárs magyar darabot vinni. Úgy érzem, kutyakötelességem, hogy ezt megpróbáljam. De ahogy már mondtam, ismert angolszász darabokra vevő a közönség, márpedig a színháznak elemi érdeke, hogy minden széken üljenek. Sejtem én, hogy a vége egy amerikai klasszikus lesz, és nyilvánvaló, hogy vannak nagyszerű darabok, most is ilyenre készülök: Szatmárnémetiben Czintos Józseffel a főszerepben megrendezem Az ügynök halálát. De amíg tudok, próbálkozok. Milyen szép lenne 2021-ben hasonló sikert elérni – egy magyar darabbal.

Szerző: Szemerédi Fanni

A KRITIKAI VISSZHANGBÓL

Részlet egy tanulmányból (szerző: Robert Gaines, az Alabamai Egyetem professzora)

Az elmúlt hétvégén a Shaw Festival Theatre négy bemutatót tartott 48 órán belül, volt fogadás, remek hangulat, de a szervezők egyfolytában azt mondogatták, hogy „a legjobbat a végére tartogatjuk”. Természetesen az „Üvegfigurák” premierje volt az utolsó ezen a hétvégén. Még Tim Carroll művészeti vezető, akinek szintén most mutatták be egy rendezését, is úgy nyilatkozott, hogy „most jön a java!”. És igaza is lett. Az „Üvegfigurák” nemcsak a most látott négy premier legjobbika, hanem az egyik legjobb változat, amit valaha láttam. 

Buffalo Theatre Guide

A Shaw Festival Theatre „Üvegfigurák” előadására sokáig emlékezni fogunk. A színészi játék kiváló, a történet maga bensőséges és fájdalmas módon mesél gyönyörű álmokról és a valóság kegyetlenségéről.

Buffalo Views

Bérczes igen erős és sokszínű szereplőgárdával dolgozott ebben a mély szomorúsággal átitatott előadásban. Ha szeretnék látni az egyik legnagyszerűbb amerikai drámát, mindenképpen érdemes megtekinteni az „Üvegfigurákat”.

BWW Review

Az „Üvegfigurák” szereplői minden egyes megtekintéssel újabb és újabb sebeket mutatnak fel, a közönség pedig egyre mélyebbre hatol a megértésükben. A Shaw Festival Theatre előadása azonban úgy képes elmesélni nekünk a Wingfield család történetét, hogy kiragyog minden korábbi előadás közül.

Stage Door Review

Az „Üvegfigurákat” olyan gyakran játsszák, hogy az embernek már nem kifejezetten dobban meg a szíve az örömtől, ha meghallja, hogy újra műsorra tűzték. Ám a Shaw Festival Theatre – rejtélyes módon – még soha nem mutatta be. Ami pedig ennél is fontosabb: az előadás magyar alkotói friss szemmel néztek a darabra, és a történet olyan aspektusait mutatják meg, amelyeket más előadások figyelmen kívül hagytak. (…)

Bérczes elsőrangú szereplőgárdát toborzott össze az előadásához. Közülük is kiemelkedik André Sills Tom-alakítása, aki narrátorként és szereplőként összekötő kapcsot képez a cselekmény és a színészek között. Bérczes rendezésében, amint belépünk a nézőtérre, Sills már javában szórakoztatja a közönséget Tom jelmezében. Bemutat néhány bűvésztrükköt, utalva ezzel a nyitó mondatokra… Az a barátságos viszony, amit Tom a darab kezdete előtt kialakít velünk, csak a kezdete annak a kapcsolatnak, amit Tom narrátorként a darab során fenntart a közönséggel. Sills narrációja nem csöpög a nosztalgiától, ahogy sok más előadásban láthattuk. Tom az első perctől fogva kényelmetlenül érzi magát. Ez teljesen helyénvaló is, hiszen – ahogy Bérczes látja, és ahogy Williams is vitathatatlanul gondolhatta – Tom arról mesél, hogyan kísérti múltbeli tette, az, hogy gyakorlatilag bűnt követett el a családjával szemben. Williams éles szemű megfigyelései arról, hogy hogyan működnek a családok, lehetővé teszik Sills számára, hogy finom eszközökkel bemutasson egy fiatalembert, aki szinte felrobban a kétségbeeséstől. 

Cleveland Theatre Review

A Shaw Theatre előadása Bérczes László értő és kreatív rendezésében egyszerűen varázslatos. Williams szimbólumai kristálytisztán érthetők, a színházterem használata hatásos, a figurák jellemíve szépen megrajzolt és életteli. (…) Abszolút kihagyhatatlan!

Theatre Review

Akárcsak a darab középpontjában álló figurákhoz, Tennessee Williams „Üvegfigurák” című drámájához is finom érzékkel kell nyúlni. A magyar rendező, Bérczes László megtalálta költészet és varázslat egyensúlyát, amelytől csillog és szikrázik a mű, de nem törik.
 

Reader Submission

Tennessee Williams, a kedvenc drámaíróm lefegyverző, szívfacsaró, mégis gyengéd és kedves. Amikor kilépünk a Shaw stúdiószínházából az „Üvegfigurák” után, tudjuk, hogy egy rendkívüli előadást láttunk, amely olyan intenzív, hogy sosem felejtjük el.

Review

Az „Üvegfigurák” most igen izgalmas előadásban látható a Shaw Festival Theatre-ben. Bérczes László rendezésében négy szinte tökéletes alakítást élvezhetünk. Az az érzésünk támadhat, hogy ez a valaha volt legjobb interpretációja ennek a klasszikus darabnak.

The Star

Bérczes rendezése nem olyan, mintha egy áttetsző üvegkockában, hanem mintha egy prizmában lennénk. Ahelyett, hogy kristálytisztán látnánk a dolgokat, több perspektívát látunk, melyek hol szétválnak, hol találkoznak, hol összefonódnak. A rendezőnek minden korábbinál jóval összetettebb elképzelése van arról, hogy kinek az emlékképeit is látjuk a színpadon.

Fordította: Kovács Ida

Színház.org