“Átvilágította az elmúlt fél századot” – 102 éve született a legendás Jurij Ljubimov

2019 október 01. kedd, 9:24

102 éve, 1917. szeptember 30-án született Jurij Ljubimov, az orosz színház megújítója, a legendás moszkvai Taganka Színház alapítója és vezetője.

“Átvilágította az elmúlt fél századot. Fénykorában azzal az indulattal és szenvedéllyel, amely csak a legnagyobb művészek sajátja.” (Koltai Tamás, Jaroszlavlban Jurij Ljubimovról)

Pályakezdését késleltette a második világháború

A művészetek iránti érdeklődését tanítónő édesanyjától örökölte, korán megszerette a könyveket és a zenét. A gyermekkorától a színház varázsában élő Ljubimov 1934-ben felvételt nyert a Moszkvai Művész Színház stúdiójába, és a következő évben megkapta első színpadi szerepét. Az intézmény bezárása miatt tanulmányait a Vahtangov Színház stúdiójában fejezte be 1939-ben, de pályakezdését késleltette a második világháború, hét évig a Vörös Hadsereg kultúrszázadában szolgált. 1946-ban lett a Vahtangov Színház társulatának tagja, 1959-től rendezett is.

Színészként Szergej Eizenstein és Alekszandr Dovzsenko filmjeiben játszott, így például a növénynemesítő Micsurinról szóló és az Isten veled, Amerika! című alkotásokban.

Ellentétbe került a hivatalos kultúrpolitikával

Filmszerepei közül emlékezetes a Színes filmnovellák, a Nappalok és éjszakák, a Három találkozás, a Jegor Bulicsov és a többiek. 1952-ben Sztálin-díjat kapott, de már ekkor ellentétbe került a hivatalos kultúrpolitikával.

A hruscsovi olvadás korszakában kinevezték a Moszkvai Drámai és Komédia Színház főrendezőjének, a vezetése alatt megújuló intézmény a Taganka nevet vette fel. Első bemutatójuk Brecht A szecsuáni jólélek című darabja volt 1964. április 23-án, a szerepeket frissen végzett színinövendékek alakították.

Színháza rövid idő alatt világhírnévre tett szert

A Taganka rövid idő alatt világhírnévre tett szert, a hagyományos színház megújítására törekvő Ljubimov lecserélte a repertoárt, a megfiatalított társulat a brechti epikus színház hagyományait követte. Bemutatóik jelentős eseménynek számítottak, a jegyekért hosszú sorok kígyóztak.

A művészi szabadság, az útkeresés jelképévé vált Taganka látványos, a megszokottól eltérő előadásai éles közéleti töltést is hordoztak, gyakran a szovjet rendszert bírálták, emiatt a hatóságok többet betiltottak vagy lerövidíttettek. Ljubimov rendezői színházat épített, kevés alkotói szabadságot hagyott színészeinek, akik közül emiatt többen megváltak a társulattól.

A színház a hetvenes években nagy visszhangot keltett klasszikus és kortárs szerzők darabjainak színrevitelével (Shakespeare: Hamlet, Vasziljev: Csendesek a hajnalok, Bulgakov: A Mester és Margarita, Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés).

Újító produkciói bejárták a világot

A tragikus sorsú színész, énekes, költő Vlagyimir Viszockij, a Brezsnyev-korszak ikonja több mint húsz szerepet alakított a Tagankában, és legendássá vált Hamletként. Ljubimov a hetvenes évek közepén jutott el először külföldre, szenvedélyesen újító produkciói bejárták a világ nagy színpadait.

A Taganka a Hamlettel 1976-ban Budapesten is vendégszerepelt, a rendező ekkor ismerkedetett meg Koncz Katalin tolmáccsal, aki a felesége lett, Ljubimov később a magyar állampolgárságot is megkapta. A sokoldalú művész első operaelőadását, Muszorgszkij Borisz Godunovját a milánói Scala színpadán rendezte 1979-ben.

Tiltakozott a fojtogató cenzúra és a hivatal packázásai ellen

A hatalommal odahaza újra és újra meggyűlt a baja, mert tiltakozott a fojtogató cenzúra és a hivatal packázásai miatt, és ezért nem egy külföldi rendezését meghiúsították. A pohár 1984-ben telt be, amikor a Bűn és bűnhődést Londonban színpadra állító rendező a The Times brit lapnak nyilatkozva név szerint bírálta a szovjet kultúrpolitika alakítóit.

A cikk megjelenése után egy pártfunkcionárius azt mondta: a bűn megállapítást nyert, most a bűnhődés következik. A még külföldön tartózkodó Ljubimovot eltávolították a Taganka éléről, majd szovjet állampolgárságától is megfosztották.

A színházától és hazájától távol töltött időszakban hatalmas sikerrel rendezett világszerte. Oroszországba 1989-ben, a gorbacsovi peresztrojka idején térhetett haza, állampolgárságát is visszakapta (a magyar mellett izraeli állampolgársággal is rendelkezett).

Így búcsúzott a Tagankától

Belekezdett a Taganka újraélesztésébe, és bemutathatta korábban betiltott darabjait, Puskin Borisz Godunovját és a Viszockij emlékének szentelt előadást. A Taganka 1992-ben kettészakadt: a társulat egy része a Ljubimovot megelőző igazgatóval, Nyikolaj Gubenkóval akart dolgozni, Ljubimov pedig ifjú tanítványaiból szervezett színházat.

Rendezéseiből eltűnt a közéleti töltés, sikerei szerényebbek lettek. Az ekkor már több mint kilencvenéves rendező 2010 végén finanszírozási nehézségekre hivatkozva bejelentette lemondási szándékát, majd 2011 nyarán a Taganka társulatával kialakult ellentétei miatt távozott is, és mikor később visszahívták, nemet mondott.

A Tagankában színészként 1998-ban lépett utoljára színpadra, A pokol tornáca című Szolzsenyicin-regény alapján készült Saraska című darabban Sztálinként (a saraska a tudósok számára létesített sztálini lágerek neve volt).

Színházában még ma is több rendezése látható, így Az ész bajjal jár (Gribojedov), az Antigoné (Szophoklész), A szecsuáni jólélek (Brecht), a Vlagyimir Viszockij, az Anyegin (Puskin), A Mester és Margarita (Bulgakov), a Tartuffe (Moliére), a Faust (Goethe) és a Marat/Sade (Peter Weiss).

90 évesen is dolgozott

2012-ben Dosztojevszkij Ördögök című művét vitte színre a Vahtangov Színházban, a következő évben Borogyin Igor herceg című operáját a moszkvai Nagyszínházban, 2014 májusában pedig a Nők iskolája című Moliére-darab nyomán készült orosz operát a moszkvai Új Operában.

Többször dolgozott Magyarországon is: a Vígszínházban a Bűn és bűnhődést (1978), Szolnokon Trifonov Cseréjét (1979), a Nemzeti Színházban a Háromgarasos operát (1981), az Erkel Színházban Mozart Don Giovanniját (1982) állította színpadra.

2002-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2007-ben Budapest díszpolgára lett. Jurij Ljubimov 2014. október 5-én halt meg Moszkvában, a Donszkoj kolostor temetőjében temették el. Születésének centenáriumán emlékére interaktív múzeum nyílt a Taganka színházban.

 “Az elégedetlenség vett rá a rendezésre. Mint színész előre láttam, hogy a rendezői elképzelés hová vezet, és ez megfosztott minden spontaneitástól. Sok bajom volt a rendezőkkel. A színház általában véve idegesített. Viszolyogtam a festett színpadképektől, a trükköktől, a maszktól. Véleményem szerint nincs kifejezőbb, változatosabb a természetes emberi arcnál. Nem voltam képes elfogadni, amit eddig a színházban láttam, ez tett rendezővé. Meggyőződésem, hogy a művészetben az új mindig az előző esztétika tagadásából születik. Ez összetett dolog: az új mindig fölszívja magába azt, ami a korábbi időszakokban felgyülemlett” – vallotta Jurij Ljubimov.