Nemzetközi szervezetek kérik a kormányok segítségét az előadó-művészeti szektor támogatására

2020 március 16. hétfő, 14:34

A Színészek Nemzetközi Szervezete másik három érdekvédelmi szervezettel karöltve sürgeti a kormányokat, hogy tegyenek vészhelyzeti intézkedéseket az előadó-művészeti szektor támogatására.

A világ egyre több országát sújtó járványra reagálva számos kormány bejelentette, hogy a COVID19 vírus terjedésének megakadályozása céljából – egyéb vészhelyzeti intézkedések mellett – megtiltja jelentős számú ember összejövetelét.

E döntések, miután rendezvények és turnék sokaságának váratlan megszűnését eredményezik, megfelelő támogatási intézkedések nélkül katasztrofális gazdasági és társadalmi következményekkel járnak az élő előadások területén. Az ágazatban foglalkoztatottak, akik munkaviszonyban állóként vagy szabadúszóként már amúgy is bizonytalan helyzetben vannak, gyors és drámai mértékű jövedelemkiesést fognak elszenvedni.

Számos előadó-művészeti szervezetet súlyosan meggyengíthet vagy létében veszélyeztethet az előadások, turnék és rendezvények számának csökkenése.

A FIM (Zenészek Nemzetközi Szervezete, közel 70 ország szakszervezetének szövetsége), a FIA (Színészek Nemzetközi Szervezete, több, mint 60 ország szakszervezetének szövetsége), az UNI-MEI (Média-munkások, Film-munkások, Alkotóművészek és Sportolók Szervezete, több, mint 70 ország szakszervezetének szövetsége) és a Pearle (Európai Előadóművészeti Munkaadók Szövetsége, több, mint 60 szervezet szövetsége) ezért felszólítja a kormányokat, hogy ebben a kivételes helyzetben fogadjanak el olyan vészhelyzeti intézkedéseket, amelyek megfelelő módon támogatják az előadó-művészeti ágazat fenntarthatóságát, valamint a kulturális területen dolgozók biztonságát és megélhetését egyaránt megóvják. A gyors jövedelemkiesés káros hatásainak enyhítése érdekében a lehető leghamarabb rendkívüli intézkedéseket kell meghatározni és foganatosítani, a megfelelő források hozzárendelésével.
 
Az EU-ban március 10-én hirdették meg a Koronavírus Elleni Válaszlépések Kezdeményezést, amely 25 milliárd eurós állami beruházást mozgósít „az egészségügyi rendszerek, a kkv-k, a munkaerőpiacok és gazdaságunk más veszélyeztetett területei” javára. Alapvető fontosságú annak biztosítása, hogy ebből a Kezdeményezésből a mostani, soha nem látott mértékű fenyegetettségével arányosan részesüljön az előadó-művészeti ágazat és – szerződési státusától függetlenül – minden olyan foglalkoztatott, akinek ezek a műsorok és rendezvények jelentik a megélhetését.

Forrás: Művészeti Szakszervezetek Szövetsége