Shakespeare szerzőségét vitató darabbal indít a Globe új vezetője

Olyan darabbal kezdi megbízatását a londoni Shakespeare’s Globe új művészeti vezetője, amely azt járja körül, hogy talán nem is Shakespeare, hanem egy nő írta a bárd néhány művét.

13 féle bérletet kínál a nagyváradi színház

13 bemutatóval, három fesztivállal, valamint bérletes és bérleten kívüli vendégelőadásokkal várja nézőit a Szigligeti Színház a 2017/2018-as színi évadban. Az új évadban nyolc klasszikus bérletkonstrukció mellett öt szabadbérlet biztosítja a személyre szabott színházélményt.

Meghalt Jerry Lewis, a komédia királya

91 éves korában elhunyt Jerry Lewis, a komédia királya – adta hírül a Varity.

Elkezdődött a bérletárusítás Marosvásárhelyen

A 73. évad közeledtével a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata idén is változatos repertoárral készül, amelyben Sütő, Ibsen, Molière, Radu Afrim, William Golding szövegei is színpadra kerülnek. 

“Minél nehezebbnek tűnik, annál jobb” – Interjú Pitz Melindával, a nagyváradi színház művészével

A Dunántúlról érkezett a Körös-partra: ötödik évadát töltötte a Szigligeti Színházban. Nagyon hamar megszokta a várost, a társulatot és a közönséget, ahogy őt is azonnal befogadta Nagyvárad. Most már oda tartozik: megtalálta élete párját, a színháznak pedig az egyik legtöbbet játszó tagja.

Megkezdődött a Vásárhelyi Forgatag – Színházzal is várnak

Pénteken kezdődött az idén először kilencnaposra kibővített Vásárhelyi Forgatag, amelynek díszvendége Nyíregyháza.

A Jersey-szigeten mutatkozik be az Armel Opera Festival

Egésznapos programsorozattal mutatkozik be a Nagy-Britanniához tartozó Jersey-sziget közönségének augusztus 20-án az idén 10 éves Armel Opera Festival a Jersey Operaház meghívására.

Kocsmák zajával áll harcban a dubrovniki fesztivál

Vesztésre áll a Dubrovniki Nyári Játékok a vendéglátóhelyek zajával szemben, ezért a szervezők nem zárják ki annak lehetőségét, hogy máskor rendezik meg a fesztivált, amely hagyományosan a turistaszezonban zajlik – írta a Vecernji List című horvát napilap szerdán.

Turistainvázió várható a Mamma Mia 2. forgatási helyszínén Horvátországban

A turisták inváziójától tartanak a horvátországi Vis szigetén a helybeliek, miután ott forgatják a Mamma Mia 2. részét. A lakosok attól is félnek, hogy az ingatlanárak duplájára nőnek.

Michael Moore Trump-ellenes tüntetésre vitte előadásának nézőit

Michael Moore filmrendező Trump-ellenes buszos tüntetésre vitte színházi előadásának nézőközönségét.

Klasszikus zenével nyugtatnák meg London zűrös városnegyedét

A rendőrség intézkedése nyomán a hírhedt Broadwater Farm városrészben klasszikus zene tölti meg a teret annak reményében, hogy higgadtabbá teszi a helyi bajkeverőket.

Színházsátor új helyszínen a Kolozsvári Magyar Napokon

Az elmúlt évek hagyományát követve a Kolozsvári Állami Magyar Színház újra Színházsátorral vesz részt a 8. Kolozsvári Magyar Napok programjában. A sátor ezúttal új helyszínen, a Sétatéren lesz megtalálható, amely idén a családi- és gyermekprogramok mellett koncerteknek is helyet ad majd.

A véletlennek köszönhetően lett elismert bábszínész – Seres Lajos laudációja

A Szigligeti Színház 2016/2017-es évadának záróünnepségén Seres Lajos bábművész vehette át az Életműdíjat. Méltatását Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti vezetője olvasta fel.

“Törekedj azzá válni, ami lehetnél” – Bertolt Brecht-re emlékezünk

1956. augusztus 14-én halt meg Bertolt Brecht német drámaíró, költő, az epikus színház megteremtője.

11 tánccsoport mutatkozik be az Interetno népművészeti fesztiválon

Négy szerbiai és hét külföldi tánccsoport lép fel augusztus 22. és 26. között az Interetno fesztiválon Szabadkán, az ötnapos rendezvény emellett Kiskunhalason, Szenttamáson, Magyarkanizsán és Zentán is bemutatkozik.