Mozgó célpont – Lakatos János koreográfus táncfotóiból nyílik kiállítás a Müpában
A Lakatos János koreográfus fotóiból készült kiállítás június 22. és július 6. között látható a Müpa Fesztivál terében.
Három tánc – A balettnövendékek mindennapjairól készült dokumentumfilm

A filmet június 5-én láthatjuk az Uránia dísztermében.

Pozsonyban, Brnóban és Győrben vendégszerepel az Operaház balettegyüttese

Két hét alatt a Magyar Állami Operaház balettegyüttese Pozsonyba, Brnóba és Győrbe is ellátogat más-más előadásokkal, miközben a közkedvelt Hófehérke és a 7 törpe meseelőadásai mellett közreműködik a Billy Elliot – a Musical június 19-én ban induló nyári sorozatában is.

Keresztvíz – Shakespeare-adaptációt mutat be a Juhász Kata Társulat

Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című komédiájának interaktív, táncszínházi adaptációját mutatják be június 12-én a Bethlen téri Színházban.

Furcsaságok – Verstáncokkal mesélt történet a Székesfehérvári Balett Színház műsorán

A premier május 29-én volt.

Táncpremierrel is vár júniusban a szegedi Régi Zsinagóga

A szegedi MASZK Egyesület magyarországi bemutatóval, táncpremierrel és a Budapesti Fesztiválzenekar zenészeivel várja a Régi Zsinagógában a közönséget júniusban.

Júniusban ismét turnéra indul a Háromszék Táncegyüttes

Ez alkalommal az erdélyi közönséget, illetve a Double Rise fesztivál résztvevőit szólítja meg a társulat.

Feledi János a Közép-Európa Táncszínház új művészeti vezetője

A Közép-Európa Táncszínház március 1-jén írt ki pályázatot a társulat művészeti vezetői pozíciójára, melyet Feledi János táncművész-koreográfus nyert el.

“Táncolni kell és kész!” – Novák Ferenc válaszolt

A hazai néptáncmozgalom ikonja közel a kilencvenhez is aktív. Novák Ferencet a duol.hu kérdezte.

Bandaloop avagy hogy táncoltak a Kálvin téri irodaház falán – Videó

2017 októberében csodálhattuk meg az amerikai Bandaloop társulat elképesztő előadását az irodaház üvegfalán a Kálvin téren.

Tátikák – Előbemutatót tart a Góbi Rita Társulat

A hatszereplős produkciót a Nemzeti Táncszínházzal közösen készítik, az előbemutatót május 26-án láthatják a Trafóban. A premier a Café Budapest – Őszi Fesztivál keretében lesz 2018 októberében.

Lezárult a Honvéd Együttes ellenőrzése

Befejezte a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. gazdálkodásának 2012 és 2016 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Mészáros Máté és Mádi László szólója kapta a Monodíjat

Mészáros Máté és Mádi László InSoundOut című előadása nyerte a 8. Monotánc Fesztivál közönségdíját, a Monodíjat.

500 fiatal táncol együtt a Budapesti Fesztiválzenekar TérTáncKoncertjén
Brahms Magyar táncai is megszólalnak a Budapesti Fesztiválzenekar szabadtéri TérTáncKoncertjén Fischer Iván vezényletével június 17-én a Szent István-bazilika előtti téren.
Sinkó Ferenc koreográfus: “A beszéd az utolsó dolog, ami bekerül az előadásba”

Rendező, színész, egyetemi tanár, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, de elsősorban koreográfusnak tartja magát. Egyik alapítója a GroundFloor Groupnak, mely a romániai kontakt improvizációs közösség éves nemzetközi fesztiválját, a Trans-Contactot is szervezi. Sinkó Ferenc a Játéktérnek válaszolt.