Különleges és egyszeri előadással készül a Frenák Pál Társulat

Április 4-én egyetlen alkalommal látható a Frenák Pál Társulat XX_&_Fragments_ című estje, amelynek során, a társulat tagjai – köztük az idén 60 éves Frenák Pál is – egymást koreografálva mutatkoznak be.

IDW 2017 – Fiatal táncosoknak hirdetnek ösztöndíjat

Az International Dance Week Budapest szervezői és a SÍN Kulturális Központ két ösztöndíjas helyet hirdetnek meg az idei kurzusra.

SELFY – Cserepes Gyula szólótánca a MU Színházban

Cserepes Gyula SELFY című szólótánca április 12-án látható a MU Színházban. Az alkotóval készült villáminterjú.

Táncos mesejáték készült Békéscsabán

Március 21-én mutatták be az Állat(i)mese című eltáncolt mesejátékot a Békéscsabai Jókai Színházban. A gyerekeknek szóló mű – címével ellentétben – az emberekről szól majd – nyilatkozta a darab rendező-koreográfusa.

Juronics Tamás: “Elkezdtem a táncot, és beszippantott”

A Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetőjét a Librarius kérdezte.

Táncra fel! – Flashmob akció készül Miskolcon

Különleges flashmob akcióval hívják fel a figyelmet a Miskolci Balett tagjai és helyi diákok áprilisi 2-án 11 órától az április végén megrendezésre kerülő Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválra.

Úgy táncolnék Veled – Interaktív műhely a kortárs tánc népszerűsítéséért a MU-ban

A közel 25 éves, befogadó színházként (is) működő MU Színház számos színházi, táncos, képzőművészeti, zenei, irodalmi alkotónak biztosított már megmutatkozási és játszási lehetőséget.

Hősnőként köszön vissza a város különböző pontjain – Hangya Rita balettművész az Opera Caféban

A Magyar Nemzeti Balett művésze a nemcsak a színpadról lehet ismerős, de a 2017/18-as évadot beharangozó plakátokról is.

Balettfilmben vállalt szerepet Juliette Binoche

Angelin Prejlocaj koreográfus és filmrendező felesége, Valérie Müller egy Oroszországból Franciaországba szerződött fiatal balerina útját mutatja be Polina: danser sa vie című filmjében – számolt be a Fidelio.

Alma Schindler életéről készült előadás vendégeskedik Sepsiszentgyörgyön

Március 24-én a kassai Thália Színház, a Jelenlét Színház és a Szkéné közös produkciója vendégszerepel Sepsiszentgyörgyön.

Próbatáncot hirdet a Sopron Balett
A Sopron Balett próbatáncot hirdet 18 és 28 év közötti női és férfi táncosok számára. Azok jelentkezését várják, akik felsőfokú táncművészeti diplomával rendelkeznek és több tánctechnikában jártasak.
A Szerencsekrajcárral turnézik Magyarországon a Háromszék Táncegyüttes

A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes öt magyarországi helyszínen mutatja be Szerencsekrajcár c. mesejátékát március 27-31. között. A Nemzeti Táncszínház szervezésében március 29-én Budapesten, a Várkert Bazárban is színpadra lépnek.

A bibliai József és Vivaldi is szerepel a Szegedi Kortárs Balett programjában

A bibliai József, Don Juan és Vivaldi is szerepel az évad együttese címet elnyert Szegedi Kortárs Balett programján a Müpában.

A 80 éves Szabadi Mihály koreográfust köszöntik Szekszárdon

Szerzői estet rendez a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ a 80 éves koreográfus, Szabadi Mihály tiszteletére, aki elsősorban Tolna megye, a Sárköz néptánckincsének feldolgozásával vált ismertté a magyar néptáncmozgalomban.

Aktivizáló perspektívaváltás – Villáminterjú Molnár Csabával

Március 18-án volt látható a MU Színházban a SÍN: CMMN SNS PRJCT című részvételi színházi előadás. Molnár Csaba rendező-koreográfussal készült villáminterjú.