“Bartók mindig nagyon közel állt hozzám” – Horváth Csaba válaszolt

2016 december 31. szombat, 10:04

Horváth Csaba rendező-koreográfussal Bartók Concerto és V. vonósnégyes műveire készült koreográfiái kapcsán beszélgetett a Fidelio.

A Fidelio cikkéből:

“A néptánc, főleg ha olyan fiatalon találkozunk vele, mint én, amikor mindenre fogékony az ember, egy életre belénk ivódik. Olyan muníciót ad, amiből mindenfelé lehet mozdulni és transzformálni mozgást, koreográfiát, táncot, meg egyfajta gondolkodásmódot is erősít. Mindig is érdekelt a színház, és a táncszínházi előadások nagy kihívást jelentettek, hogy szerepet is kellett alakítani, nem csak jól táncolni” – mondta Horváth Csaba.

Horváth Csaba elmondta, a Közép-Európa Táncszínháznál eltöltött nyolc év után úgy érezte, váltania kell, mert belekényelmesedett, túlságosan megszokottá vált a hely. Ekkor hozta létre a Forte Társulatot, ami egy-két évig alkalmi formációként működött. Aztán találkozott egy színészgenerációval, akik frissen jöttek ki a Színművészeti Egyetemről. A társulat a mai napig is elsősorban színészekből állt, de most már nevezik őket fizikai színészeknek is. Bár ezzel a terminussal vannak fenntartásai, sőt egyre kevésbé szereti, ha valamilyen pecsét kerül egy előadás címe alá.

A Nemzeti Táncszínházzal együttműködésben született meg Bartók Concerto című műve és az V. Vonósnégyes. “Hozzám Bartók mindig nagyon közel állt, tetszett az ötlet, azzal együtt, hogy nem koreografálok mostanában. Ez a mű pedig alapvetően egy tánckoreográfia, nyilván vannak színházi elemei is, de itt verbális játék nincs. Amikor egy zeneműről van szó, mindig érdekel, hogy a szerző a komponálás idején milyen körülmények között élt, milyen ihletforrásai voltak. A Concerto az első emigrációban íródott Bartók mű, rengeteg olyan érzést próbált megfogalmazni benne, ami a hazájáról, a honvágyról vagy az akkori politikai állapotról szól. Van benne jócskán fanyar humor, és őrületesen szélsőséges érzelmi amplitúdói vannak. Bár a Vonósnégyes egy sokkal intimebb, zártabb játék lesz, a Concertónak pedig van egy erőteljes monumentalitása, de alapvetően mindkét mű zenei ihletésű lesz” – számolt be a Forte vezetője.

A teljes interjú itt olvasható.