Kiválasztották az idei L1 rezidenseket

2017 január 03. kedd, 11:23

Az L1 Egyesület 2012 óta 26 rezidens művészt fogadott be egy-egy évre, hogy segítsék a független művésszé válásukat és közösségi szellemben találjanak partnert maguknak, vagy fogalmazzák meg, hogyan képzelik el önállóan a munkájukat.

Öt eredményes és koncentrált év után a 2017-es évre nyílt pályázati formában lehetett jelentkezni a programba. 11 pályázat érkezett be, a társulat max. 5 művészt tervezett kiválasztani.

Külföldiek is jelentkeztek, főleg olyanok, akik jelenleg Magyarországon képzelik el a művészi kibontakozásukat. Így a 11 pályázóból 1 japán, 2 francia, 1 izraeli, 1 bolgár valamint 6 magyar érezte úgy, hogy szeretne a programban részt venni. (A határidőn túl beérkező pályázatokat nem tudták befogadni.)

A döntésben az L1 Egyesület tagjai közül a háromtagú vezetőség (Kovács Noémi Anna – titkár, Ladjánszki Márta – művészeti alelnök, Varga Zsolt – elnök) és egy meghívott korábbi rezidens, ma már tag (Horváth Ádám Márton – zenész) vett részt.

2017-ben az L1 Egyesület kiválasztott rezidens művészei:

BLASKÓ Borbála (táncos, koreográfus, táncpedagógus)
Lior LAZAROF (táncos, koreográfus, tanár)
SARLÓS Flóra Eszter (táncos, alkotó, szervező)
SOMLÓ Dávid (szabadúszó, interdiszciplináris alkotó)
SZABÓ Veronika (színházi rendező, performer)

Forrás: táncélet.hu

 
 

Kapcsolódó anyagok