Harlequinade Miskolcon – Időutazás a tánctörténetben Gergye Krisztián koreográfiájával

2017 április 27. csütörtök, 15:17

Április 29-én, a Tánc Világnapján mutatja be a Miskolci Balett új táncjátékát Harlequinade – szenvelgők komédiája címmel. Az előadás rendező-koreográfusa a számos díjjal elismert Gergye Krisztián, akinek ez az első önálló rendezése a Miskolci Nemzeti Színházban. Az előadás egyfajta tisztelgés a tánc minden műfaja előtt, játékos, abszurd formába öntve.

A commedia dell’arte, a klasszikus balett, a pantomim és a bohócszámok tradíciójából készült előadás a tánc és a színház között keresi az átjárás lehetőségeit. Mit tehet az a szerencsétlenül járt bohóc, aki hirtelen Sztravinszkij Tavaszi Áldozatának áldozati körében találja magát, vagy Liszt Ferenc Haláltáncának zenei monstrumával kell élesben megküzdenie a színpadon? Egy sajátos dramaturgiájú előadás születik, amely a XIX. és a XX. század táncműveit megidézve, abszurdnál is abszurdabb színpadi szituációkba sodorja bohócait.

Gergye Krisztián elmondta, egy nagyon jól összeszokott, fiatal, lendületes csapatot ismerhetett meg a munka során, amely igazán inspirálónak bizonyult. – Minden táncos egyfajta bohóckaraktert alakít az előadásban. A karakterek megformálásánál a táncosok személyiségéből, lelki alkatából indultam ki, így születtek meg a színpadon látható bohócok – mesélte a rendező. – Ezek a karakterek kitaszított helyzetben vannak, ott találják magukat egy furcsa színpadon vagy porondon, ahol nem találják a helyüket. Belecsöppennek, részeseivé válnak olyan kanonizált, ma már rendkívül tisztelt táncműveknek, mint Sztravinszkij Tavaszi Áldozata, Liszt Ferenc Haláltánca, vagy éppen Debussytől az Egy faun délutánja. A bohócok végigutaznak a tánctörténeten, felelevenítve egy-egy pillanatot ezekből az alkotásokból, közben pedig megismerjük az igazi embereket a felvett sztereotípiák, maszkok mögött, és felismerjük legbelső lényegüket, lelküket. A tizenkét bohóc között biztosan talál majd olyan karaktert a néző, akivel azonosulhat, akinek a történetszálát magáénak érzi – hangsúlyozta Gergye Krisztián.

Az előadás látványvilágáról szólva elmondta, egy igazi időutazás részese lehet a néző, ahol folyamatosan öltöznek a táncosok, a különböző karakterek különböző korokat idéznek meg. – A jelmezek és az előadásban használt kellékek egyik része a színház raktárából került ki. Ezek olyan ruhák, tárgyak, amelyeken látszik az elhasználtság, az a sok-sok év, amit a színpadon töltöttek, ez pedig plusz jelentéssel, súllyal telíti meg ezeket a tárgyakat. Bozóki Mara jelmeztervezővel emellett minden táncosra terveztünk személyes, karakterének megfelelő jelmezt. Ez nem a csillogó-villogó cirkuszi létet tükrözi, hanem egy sötétebb, monokróm hangulatot teremt. Ez a két világ, a régi és az új találkozik majd a színpadon, ami szerintem nagyon izgalmas képet ad – tette hozzá a rendező-koreográfus.

Bányai Mirjam, akinek bohóckaraktere egy királylányt jelenít meg, először dolgozik együtt Gergye Krisztiánnal táncos darabban, így új élmény volt számára ez a mozgásvilág, stílus. – Krisztián kiváló humorral, iróniával rendelkezik, amelyre darabjait építi. Rendkívül improvizatív, az adott táncosból építkezik – mondta el a táncművész. – A legnagyobb kihívás számomra a folyamatos karakterizálás az előadásban. Iszonyú energiát követel a test fizikai munkájával együtt ezt is hozni. Minden mozdulat és játék szélsőségeken kell mozogjon, különben nem tud megélni – tette hozzá. Bányai Mirjam elárulta, kedvenc része is van az előadásban. – Számomra Igor Stravinsky: A katona története a legizgalmasabb. A beteg királylány beleszeret meggyógyítójába, ragaszkodik hozzá. A katona és az ördög viaskodása pedig a mi esetünkben egyfajta párbajjá alakul, amelyet a féltékenység vezérel.

Huszárként, majd faunként láthatjuk a színpadon Dávid Patrikot, akinek szintén a karakterformálás jelenti az igazi kihívást. – Az előadás mozgásvilága mindenképpen a modern, kortárs stílust követi, de belecsempésszük a klasszikus elemeket is. A karakterformálásban pedig szabad kezet kapunk, éppen ezért nagy feladat mind a karaktereket, mind pedig a koreográfiát hasonlóan magas színvonalon megmutatni – hangsúlyozta a táncművész. – Mivel csak egy-egy momentuma jelenik meg az előadásban minden beemelt nagy műnek, ezért játékosan kezeljük ezeket a jeleneteket. Hozzám legközelebb a Bolero jelenete áll: az eredeti műben tizenöt percen át folyamatosan építkezik a zene és mozgás, míg a végén eljutunk a katarzishoz, ebben az előadásban viszont fel kell gyorsítanunk a folyamatot, ami rendkívül izgalmas számomra – mondta el. A Tánc világnapjával kapcsolatban hozzátette, fontos megemlékezni erről a napról, hogy ne feledkezzünk meg a tánctörténet nagyjairól, és hogy ezt a tánc hagyományait mi magunk is tovább vihessük a jövő generációi számára.

 
 

Kapcsolódó anyagok