“Drezdában van még némi szabad levegő” – Simon István táncművész válaszolt

2017 július 14. péntek, 12:04

A Színház folyóirat júliusi számában panorámát olvashatnak a külföldön működő magyar táncművészekről/koreográfusokról.
A szinhaz.net cikkéből:

Simon István a drezdai Semperoper balettegyüttesének vezető szólistája. A marosvásárhelyi születésű művész pályafutása az egyik legsokoldalúbb és, meglehet, a legtudatosabb nemzetközi karrier, amit ma egy magyar balettművész a magáénak mondhat. “Csak kevés olyan hely van a világon, amelyik egzisztenciálisan biztonságot jelent egy balettművész számára, ahol még létezik a lifetime contract és esetleg a szakmai nyugdíj. Azonban azt már nem tudom ilyen határozottan, hogy mi az, ami igazán ösztönzően hat. Csak azt tudom elmondani, hogy engem mi motivált. A növendék éveim végén nem akartam klasszikus balettművész-karriert. Főleg posztklasszikus és kortárs darabok érdekeltek, kísérletezni szerettem volna, kilépni a műfaji határok közül. Itthon nem láttam erre lehetőséget olyan formában, amit művészileg serkentőnek éreztem volna. Ajánlottak szerződést más nyugati együttesből is, de pontosan tudtam, mi történik Drezdában, és kifejezetten oda kívánkoztam. Az igazgatóm utólag elmondta, az volt az egyik oka, hogy engem választott az utolsó szabad társulati helyre, hogy a próbatáncom utáni beszélgetésünkkor világos volt, nem egyszerű álláskeresővel van dolga, hanem tisztában vagyok a művészeti koncepciójával, és azzal, hogy milyen repertoárt, milyen társulatot épít” – mesélte Simon István.

Dorothée Gilbert és SImon István (fotó: Anne Deniau)

Dorothée Gilbert és SImon István (fotó: Anne Deniau)

A művész hangsúlyozta, ma nem sokaknak adatik meg a lehetőség olyan sokszínű repertoárt eltáncolni, mint neki. Ám az, hogy a helyzete ma kivételesnek tűnik, nagyon elkeserítő is. “Azt mutatja, hogy egyre szűkül az a mozgástér, amiben a művészeknek módjukban áll kipróbálniuk magukat, hogy a társulatok egyre kevésbé vállalnak rizikót, ami igaz a repertoár összeállítására is. Drezdában van még némi szabad levegő. A magánéleti okok mellett ezért dolgozom ebben a társulatban, de még így is szükségesnek érzem, hogy utazzak, fellépjek más színházakban, gálákon, és táncoljak olyan darabokat, pas de deux-ket, amelyek nálunk nincsenek a műsoron. Szerencsére elengednek, sőt, támogatnak ebben is” – számolt be Simon István.

“Egyik szétfoszlott illúzióm, hogy azt hittem, ha az ember keményen dolgozik, és esetleg tehetséges, akkor felkarolják és érvényesülhet. Ezt plántálták belém az iskolában és a családomban is. De rá kellett jönnöm, hogy ez nem így működik a táncvilágban. Nagyon szövevényes és bonyolult, hogy kit és miért hagynak, vagy nem hagynak érvényesülni a táncélet vezetői, illetve ki az, akit segítenek. Személyes befolyástól kezdve a politikai érdekekig rengeteg minden hatással van erre, az idő pedig egyre szorít, mivel negyvenévesen késő befutni. Az is meglepett, hogyan hatja át az aktuálpolitika a táncvilág minden ágát. Civilizált országokban ez a ráhatás nem direkt, nem szólnak le telefonon, de van egy általános igazodás bizonyos ideológiai vonalakhoz. Eleinte ez kiábrándító volt, de aztán rájöttem, hogy nincs ebben semmi új; ezt igazolja a nyugati színházi tánc egész történelme. A színház eleve politikus-ideologikus műfaj, csak a táncban próbálunk úgy tenni, mintha ez ránk nem vonatkozna. A szakma gyakorlati oldalát tekintve nem voltam felkészülve arra, hogy milyen gyorsan és önállóan kell tanulni, egyszerre milyen sokféle koreográfiai anyagon kell dolgozni. A képzésem során akár hónapokat eltöltöttünk az iskolában egy pas de deux-vel. A balettmester betanította a lépéseket. Ehhez képest ma, amikor az első próbára bemegyek a terembe, már tudnom kell a lépések nagy részét videóról, és néhány nap alatt be kell tanulnom egy egész estés nagy balettet is. Ugyanennyire természetes, hogy ha szükséges, akár négy-öt különböző darabot próbálok párhuzamosan” – mesélte a Semperoper szólistája.

A teljes interjú itt olvasható.