Budapesten és Amerikában a Feledi Project

2018 január 28. vasárnap, 14:36

1 év után újra Budapesten látható a Feledi János vezette Feledi Project Pilinszky ihletésű előadása Szálkák címmel, és újra meghívást kaptak Amerikába a HH11 Dance Festival-ra.

2018.február 27-én lesz látható a Feledi János vezette Feledi Project SZÁLKÁK című előadása a Három Hollóban, melyet utoljára egy éve láthattak a budapesti nézők. A Három Holló elnevezésű háromszintes kultúrtér az Erzsébet híd mellett, a Piarista Rend épületében helyezkedik el, ahol kávéházzal, kiállító- és előadótérrel várják a közönséget.

Feledi Project: Szálkák / Fotó: Makrai Péter

Feledi Project: Szálkák / Fotó: Makrai Péter

“Pilinszky János azonos című kötete inspirálta előadás rólunk, emberekről szól. Nem a verseket akarom eltáncolni, és nem a versek világát egymás után fűzni, hanem azt szeretném megmutatni, hogy a 21. században nekem mit üzen Pilinszky szellemisége. Ehhez ezt a Pilinszky matériát kell átengednünk magunkon” – mondta az előadás rendező-koreográfusa, Feledi János.

Olyan kérdésekre keresik a választ, minthogy saját élethelyzetünkben, fejlődésünkben, hol tartunk épp vagy hogyan illeszkedünk a világba, és hol tart személyiségünk, lelkünk fejlődése illetve miben vagyunk közösek Pilinszkyvel?

Fehér Laura, Spala Korinna, Bajári Levente mellett Frigy Ádám csatlakozik a táncművészekhez az előadásban. Zongorán közreműködik Tóth Mariann, a díszlet, látvány Minorics Krisztián munkája.

HH11 / Paul Miyake és Ram Seshadri

HH11 / Paul Miyake és Ram Seshadri

2018.március 1-4. között meghívást kapott a Feledi Project Amerikába, a HH11 DANCE FESTIVÁLRA. A Santa Barbara-i fesztiválon 27 együttes több, mint 100 művésze lép fel. Itt mutatják be Duality duettjüket, amit direkt erre az alkalomra készítenek, és amit két alkalommal is előadnak a Center Stage Theaterben. Ezen felül Feledi Jánost felkérték, hogy a nyitónapon megrendezésre kerülő mesterkurzust a Santa Barbara-i University of California-n tartsa meg.

 

 

 
 

Kapcsolódó anyagok