Táncfarsang – Néptánc és flamenco is szerepel a programban Nyíregyházán

2018 február 08. csütörtök, 10:14

Néptánc, flamenco, balett, modern táncfeldolgozások és látványos koreográfiák várják a tánc szerelmeseit február 19. és 21. között megrendezendő táncfarsangon a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

A teátrum közlése szerint a három nap alatt öt előadást tartanak meg a színház nagyszínpadán és a MŰvész Stúdióban. A február 19-i nyitóelőadáson Nyíregyháza táncéletének kiemelkedő együttesei, táncosai és alkotói mutatkoznak be egy kétrészes műsorral. A gálaműsorban a RE-flex Moderntánc Stúdió, a Szabolcs Néptáncegyüttes, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium Táncművészeti Tagozatának néptáncos és moderntáncos növendékei, az Igrice Néptáncegyüttes és a Nyírség Táncegyüttes lép színpadra.

A műsort a legutóbbi Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptánc tehetségkutató versenyből ismert szólisták, Glonczi Rodrigó, Bíró Gréta és Németi Márk, Cruz Heather Laura és Demarcsek Dániel táncosok, valamint Borbáth Szilveszter énekes színesítik. Aznap este Shakespeare A makrancos hölgy című komédiáját Gulyás Anna helyezi át a mai korba “C.iC műsorában”, a Makrancosban. A táncelőadás a darab karaktereire fókuszál és a lélektani okokat vizsgálja a cselekmény alakulásának szempontjából.

Február 20-án Bizet Carmen című táncszínházi előadását láthatja a közönség a Kecskemét City Balett tolmácsolásában a nagyszínpadon, az opera eredeti főszereplőit és konfliktusait megtartó balettelőadás koreográfusa Barta Dóra. Ebben az időpontban a MŰvészben Franz Kafka Prométheusz című darabját mutatja be táncszínházi előadásában a TMK Alkalmi Társulás.

Az utolsó előadást február 21-én este tartják a nyíregyházi színházban, akkor a Las Flamencas estjén, farsangi flamencón vehetnek részt a táncosabb lábú érdeklődők. Előadásukban a különböző flamenco stílusokból adnak ízelítőt a tradicionális és modern irányzatokon keresztül, megismertetik a táncoknál használt eszközöket, úgy mint legyező, tánckendő (manton), bata de cola (uszályos ruha), kalap, kasztanyetta, majd a közönséget bevonva flamenco tánctanítás és közös táncolás következik a fellépő művészekkel. Akinek kedve van hozzá, a magával hozott spanyolos öltözékével beszállhat a táncfarsangot lezáró fiesztába.

Forrás: MTI, Színház.org

 
 

Kapcsolódó anyagok