“Ez egy küldetés” – Popova Aleszja és Leblanc Gergely válaszol

2018 április 15. vasárnap, 7:00

Az egykori újpesti szövőgyárban, a balettegyüttes egyik jelenlegi próbatermében beszélgetett Kozár Alexandra a Magyar Nemzeti Balett két első magántáncosával. A Kossuth-díjas, Érdemes Művész Popova Aleszját hamarosan a Karamazov testvérek Katyerinájaként láthatjuk, míg a 2016/17-es évad Étoile-ja, Leblanc Gergely A bahcsiszeráji szökőkút Waclawját táncolta nemrég.

A szürreális világú, még most is erősen gyári jellegű épület, az udvaron elhelyezett „óriásbojlerrel” inkább egy Szász János-film forgatási helyszínére emlékeztet, mintsem a Magyar Nemzeti Balett jelenlegi próbahelyszínére. Az épületszárnyakkal körülvett tér mélyéről azonban nem Woyzeck jön elő, hanem a gyönyörű Popova Aleszja, aki a nyúlós februári délután ellenére is úgy libben elő az üzemi falak közül, ahogy az az Opera első magántáncosához illik. Sőt, annál úgyabbul. Vele és az együttes másik első magántáncosával, az ifjú Leblanc Gergellyel azért találkozunk, hogy bejárjuk a helyszínt, ahol az Operaház korszerűsítése miatt ősz óta a balett-társulat próbál. Most épp a Karamazov testvéreket Venekei Marianna első balettmesterrel.

Popova Aleszja és Leblanc Gergely / Fotó: Nagy Attila

„Számomra olyan volt az egész, mint egy költözéskori dobozolás – mondja Popova Aleszja – csakhogy a hurcolkodás egyszer véget ér, itt meg olyan, mintha folyton csomagolnánk. Egy balett-táncos az egész várát a hátán viszi, a törölközőtől a balettcipőig, a különböző dresszektől a sminkeszközökig, amit a folyamatos úton levés nem könnyít meg.”

Mindez természetesen csak az Operaházba való visszaköltözésig tart majd, ahol már most körvonalazódnak a világszínvonalú körülmények. Józsa Anka, az Opera beruházó építésze elmondta: „Az Andrássy úti Ybl-palota harmadik emeleti balett-termei is megújulnak és egy szinttel feljebb, egy színpadi összpróbára alkalmas új balett terem fog a régi festőműterem helyén kialakulni. A próbatermek falai új akusztikai burkolatot kapnak, korszerű gépészeti megoldás biztosítja majd a hőmérsékletet és a levegő utánpótlást a táncosok számára. Ezen a szinten egy úgynevezett greenroomot is kialakítunk, ahol a művészek a próbák között pihenhetnek vagy használhatják az ott lévő számítógépeket, esetleg egy másik, beépített képernyőn előadásokat nézhetnek kikapcsolódásképp. A C, azaz a legkisebb próbaterem méretét megnöveljük, és ahogy az a nagy balett-társulatoknál bevett gyakorlat, itt is minden próbahelyiség a folyosóról nyíló betekintő ablakot kap – amelyek természetesen igény szerint elsötétíthetőek lesznek. Természetesen a masszőrszobákról is gondoskodunk, a balett növendékek külön öltözőt kapnak és növeljük az öltözők férőhelyének és a vizesblokkok számát is. A balettirodán recepció gondoskodik majd a vendégek pontos koordinációjáról, és a harmadik emeleti teakonyha egy szinttel feljebbi, tágas térbe való költöztetésével, egy nagy, közös konyha kialakításával az iroda dolgozói, a vezetők és a táncosok közötti szinergiákat szeretnénk erősíteni. Azt gondolom, szép és táncosokhoz méltó »birodalomba« költözhetnek vissza majd a művészek.”

Visszatérve Újpestre, Leblanc Gergely a Minijével érkezik, ráadásul ez a próbaterem még közelebb is van a lakásához, de neki is hiányzik az Andrássy úti Ybl-palota. „Jó néhány színpadon, illetve helyszínen táncoltam már életemben, de soha, sehol nem éreztem olyan jól magam, mint az Operaházban. Mivel ez az otthonom, nemcsak fizikailag, de lelkileg és szellemileg is itt tudok a legjobban teljesíteni. A korszerűsítés és a költözés bizonyos nehézségekkel jár, de azt gondolom, megéri türelmesnek lenni és várni, mert egy még szebb, még profibb épületet fogunk kapni, ami a táncosok igényeinek is sokkal jobban megfelel. Én legalábbis a jövőbe tekintek és a hosszútávú célt sokkal fontosabbnak tartom, mint a rövidtávú nehézségeket.”

Popova Aleszja és Leblanc Gergely / Fotó: Nagy Attila

Bekukkantunk az átmeneti időszakra szóló öltözőkbe, melyek össze sem hasonlíthatók a megszokott operaháziakéval: parányiak és zsúfoltak, ha épp tütüben sürögnek-forognak bennük, nem éppen könnyű, de megoldható feladat hat-nyolc táncosnak egyszerre átöltözni. A balett-terem padlóját azonban úgy alakították át a táncosok kedvéért, hogy az ugrásoknál felfogja a rezgéseket a linóleum alá helyezett, kétrétegű falemezből, és a köztük lévő rugalmas töltésből álló speciális réteg, azaz a balettpadló. A táncművészek komfortérzetét emeli a tágas, felújított társalgó, a paravánok mögött elhelyezett óriási, színes párnák, amiken kényelmesen megpihenhetnek, és azonnali enyhülést hozhatnak a jól végzett munkával megdolgoztatott izmoknak a masszőrszobában eltöltött percek is.

„Egy táncművész pszichésen is kötődik a helyszínhez, a teremhez, ahol próbál” – mondja Popova Aleszja, akinek szintén nagyon kedvesek az Operaház balett-termei, ahová annyi szép szerep próbafolyamata köti. Második gyermeke születése után például az Anna Kareninára vagy az Anyegin Tatjánájára készült ezekben a terekben.

„2016 nyarán, augusztusban tértem vissza a színpadra, ezúttal hosszabb kihagyás után, mint az első lányom, Thália esetében. Úgy éreztem, nemcsak balett-táncos vagyok, de anya is, és meg akarom adni a gyermekemnek azt, hogy vele, mellette legyek egész pici korában, amit nem tudtam olyan hosszan biztosítani az első lányomnak. A visszatérésem fantasztikus volt, katartikus élményként éltem meg. Borzasztó boldog voltam, hogy ezzel a két kivételes szereppel térhettem vissza. Bizonyos tekintetben most érzem magam a csúcson. Vannak szerepek, amiket, akárhogy igyekszik, nem tud korban beelőzni az ember. Az Anyeginhez és az Anna Kareninához most értem meg. Ha az első gyermekem után azt mondtam, ötszáz színnel lettem gazdagabb, akkor most egymillióval. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mint amikor valaki bungee jumpingol. Húszévesen leugrik, ugrás közben szédületes tempóban zuhan és a végén ott a »wow«-érzés. Később, amikor érett művésszé válik, nemcsak zuhan, de zuhanás közben lát is. Méghozzá nagyon élesen. Ezt a pályaszakaszt élem most meg, szakmailag és emberileg is, és bízom benne, lesz módom még néhány évig az együttesnek és a közönségnek is megmutatni ezt. Ez ugyanis egy kivételes állapot, amikor egy anyában, nőben minden együtt van, a lelki-emberi-művészi érés tetőpontja, úgy, hogy a test még jól bírja az akadályokat.”

Az Anyegin Leblanc Gergelynek is kivételes periódust jelent a pályáján, hiszen gyerekkorában ez volt az a színházi, művészi élmény, ami a legerősebben hatott rá, s azóta arról álmodozott, hogy egyszer ő is megadhassa majd ezt a fajta katarzist a közönségnek, egyszer ő is Anyegin lehessen. Lenszkij szerepének eltáncolása után ez a tavalyi évadban sikerült is. „Nagyon vártam az élményt, és olyannyira stresszeltem, hogy egy kicsit rágörcsöltem, és az a bizonyos »élvezet« valójában elmaradt. De remélem, lesz még módom újra eltáncolni, és ott folytatni az építkezést, ahol abbahagytam. Akkor talán a kihívásnak való megfelelés mellett át tudom adni magam annak az érzésnek is, hogy ezt vártam egész életemben.”

Popova Aleszja hozzáteszi, vannak szerepek, az Anyegin és az Anna Karenina is ilyen, amiket egy bizonyos kor, egy bizonyos érettség előtt a maguk mélységében nem is lehet megélni, ehhez idő és művészi érés kell. Ő sem hitt annak idején elődeinek, Volf Katalinnak vagy Hágai Katalinnak, amikor erről beszéltek, de mára érti, mit akartak ezzel mondani a közelmúlt táncos legendái. És valóban, az Anna Kareninában vagy épp A csodálatos mandarinban is láthatta a közönség ezernyi új színét és azok millió árnyalatát.

Popova Aleszja szerint egy igazán jó társulat olyan, akár egy színpompás legyező, amely minden színét megmutatja. „Az opera rétegigényt elégít ki, ide olyan emberek járnak, akiknek lételemük a művészi élmény, akiknek a tehetség számít és sokszor egy balettet egy adott szereposztással akarnak megnézni. Ez egy küldetés, melyet mindannyiunknak, helyszíntől függetlenül komolyan kell vennünk és a mércét a legmagasabbra téve a művészi igényeket kiszolgálnunk.”

Nos, a mércével, a küldetéssel nincs gond. Már csak az Operaház kapuinak újranyitását várjuk. Színpadiak-nézőtériek egyaránt.

Szerző: Kozár Alexandra

A riport elsőként az Opera Magazinban jelent meg.

 
 

Kapcsolódó anyagok