Keveházi Gábor: “Érzek magamban annyi erőt, hogy létrehozzak egy új együttest”

2018 július 13. péntek, 8:10

Keveházi Gábor Kossuth-, Liszt és Nyizsinszkij-díjas balettművész, koreográfus, az Operaház örökös tagja, a Magyar Nemzeti Balett és a Pécsi Balett egykori vezetője a Magyar Időknek adott interjút.

Keveházi Gábor / Fotó: Mirkó István

A Magyar Idők interjújából:

A budapesti Operaház kapuit 1984-ben, a százéves évfordulón A fából faragott királyfi című balettelőadással nyitották meg újra, bár a megnyitó majdnem botrányba fulladt, melyről Keveházi Gábor így emlékezett: “Begördültem az Operaház elé egy szép, spenótszínű Daciával, melyet megállított a rendőr. Az autót elszállíttatta, engem meg elzavart. Ez nagy hiba volt. Én táncoltam volna a Királyfit (…) Az összes elvtárs és hazánkba akkreditált nagykövet az est meghívottjai között szerepelt. Az őket őrző-védő terminátorfiúk kérdezték meg a kapuban, hogy hová-hová. „Most már sehova, és csak szólok, hogy elmarad az előadás. Na, viszlát” – mondtam, és hazamentem. Otthon bekapcsoltam a tévét, mert úgy volt, hogy közvetítik a megnyitót… Tíz perc múlva villogó rendőrautók fékeztek a ház előtt, és az elvtársak könyörögtek, hogy menjek vissza. „Jó, de feltételeim vannak. A Daciámat leteszik a ház elé, a sarki rendőr pedig bocsánatot kér.” Megtörtént. Másnap hívatott Mihály András, az Operaház akkori főigazgatója. „Gabikám, mit csináltál már megint?!” „Igazgató úr, nem én voltam. Talán le kellett volna adni a művészek névsorát, rendszámát, és biztosítani kellett volna a bejutást.” „Már megint neked van igazad!” – mondta. Aztán néhány évvel később én lettem az igazgató” – mesélte.

Fotó: Magyar Állami Operaház / Facebook

Arra a kérdésre, hogy előfordult-e, hogy úgy táncolt végig egy előadást, hogy nem fájt semmije Keveházi Gábor így felelt: “Ritkán. Bizonyos szinten lehetetlen volt fájdalom nélkül élni. Állandóan gyógyszert szedtünk, jegeltük, borogattuk magunkat. Nagyon jó barátom, az akkori világ legjobb táncosa, Vlagyimir Vasziljev egyszer előadás előtt belerúgott a falba. Kérdezem: „Miért rúgod, Vologya?” „Ma nem fájt semmim, muszáj volt valamit csinálnom” – mondta.

Keveházi Gábor kiemelte: “Sajnos ma nincsen karakteróra, nemzetek tánca: boleró, tarantella, bolgár tánc, lengyel polka, mazurka. Akkoriban a táncírás is nagyon érdekes dolog volt, ma már túl bonyolult, mert egy egyszerű pas de deux leírása is több száz oldalt tesz ki. Manapság kamerákkal rögzítik a koreográfiákat, melyekről sokkal gyorsabban be lehet tanulni őket. Mi még jártunk szolfézsra, tanultunk zongorázni, színházi vívást és akrobatikát (…) Az előadói képesség nem, viszont a technika rohamosan fejlődik. A balettművészet közelít a sport, az akrobatikus világ felé, ami nem biztos, hogy jó” – szögezte le a koreográfus-balettművész.

Keveházi Gábor a Giselle-ben, partnere: Pongor Ildikó / Fotó: Magyar Állami Operaház / Facebook

Keveházi Gábor hangsúlyozta: “Bajban vagyunk. Ez az ország momentán egyetlen klasszikusbalett-együttessel rendelkezik. Németország minden nagy városában van egy társulat (…) Feltétlenül alapítani kellene még egy együttest – egyrészt a konkurencia miatt, másrészt azért, hogy a magyar művészeknek legyen hova szerződniük. Az Operaház balettegyüttesének 65-70 százaléka külföldi, ami nagy baj. Az már nem nemzeti, hanem nemzetközi társulat, a fiatal magyar táncosok pedig kénytelenek külföldre menni (…) Úgy élek, ahogy szeretnék, de nem vagyok a helyemen. Még mindig érzek magamban annyi erőt, hogy létrehozzak egy új együttest” – nyilatkozta.

A teljes cikk itt olvasható.