Szalon – Mozgásszínházi premiert tartott az Élőkép Színház

2018 december 14. péntek, 15:53

December 13-án tartotta meg új előadásának premierjét az Élőkép Színház Bérczi Zsófia rendezésében a Bethlen Téri Színházban.

Az alkotók ajánlója:

Fogadó-, vagy átjárószoba, bensőséges, elegáns vagy humoros. Életre kelt női szobrok variálható vörös karimás jelmezükben különböző archetípusokként jelennek meg. Absztrakt gesztusaikkal újra és újraformálják önmagukat – dámából koldussá, piroskából farkassá, takarítónőből húsevő virággá alakulnak. Astor Piazzola bandoneónra írt lélekemelően disszonáns dallamaira és más atmoszféra-teremtő harmonikazenékre szőnek sorsokat, jelenítenek meg groteszk helyzeteket, vagy alkotnak váratlan térkompozíciókat.

A Műhely Alapítvány által szervezett Inspiráció esten a Változás kapui c. etűdben 2002-ben debütált Pirosruhások – improvizatív akciók keretében – azóta Budapest legkülönbözőbb épületeiben – mint az MTA, az Iparművészeti Múzeum vagy a Vásárcsarnok – és terein jelentek meg, tavaly többek között a Budapest Café meghívására a Hősök terén, a Halászbástyán vagy a Szent-István Bazilika előtt találkozhattak velük a járókelők; a Zsolnay negyedben Pécsett, a Thealteren Szegeden, a Szárnyas Sárkány Fesztiválon Nyírbátorban, illetve a Miskolci és Bicskei napokon vendégszerepeltek, s tavaly eljutottak a WSD2017 Nemzetközi Látványszínházi Fesztivál keretében még Taipeibe is! Maga az eredeti tíz perces etűd is bemutatásra került az elmúlt tizenhat év során az Artusban, a Szkénében és a Bethlen Téri Színházban az Etűdök alapszínekre c. est keretében.

Az Élőkép Színház vizuális és interdiszciplináris színházi előadásokat, élő képzőművészeti alkotásokat valósít meg. Formai és tartalmi szempontból újszerű látásmód kifejezésére törekszik, amely során kép és forma, képzet és képzelet szerves egységet alkot az előadóművészettel. Művészeti vezető: Bérczi Zsófia.

Szalon / Fotó: Élőkép Színház

Szalon / Fotó: Élőkép Színház

Élőkép Színház: SZALON 
Szemelvények a Pirosruhások életéből
vizuális mozgásszínház

Előadók: Luca Izabella, Tímár Dorka, Szalay Heni
Zene: Astor Piazzola, Accordion Tribe, Yann Tiersen
Zenei konzulens: Tankó Barnabás
Látvány, koreográfia: Bérczi Zsófia

 
 

Kapcsolódó anyagok