Magyarországi turnéra készül a Kiev City Balett

2019 január 05. szombat, 16:56

Márciusban és áprilisban turnéra indul a kijevi balett Rómeó és Júlia előadása.

Kiev City Balett: Rómeó és Júlia

Kiev City Balett: Rómeó és Júlia

Budapest, Győr, Debrecen, Zalaegerszeg, Szekszárd, Hódmezővásárhely,Miskolc, Veszprém, Gödöllő, Zalaegerszeg, Békéscsaba, Tatabánya legnagyobb színháztermeiben lesz látható a Kiev City Balett Rómeó és Júlia Balettje. Jegyek az előadásokra már kaphatók.

Shakespeare talán legtöbb formában és legtöbbször feldolgozott műve volt a Rómeó és Júlia ami még ma is óriási tömegeket képes megmozgatni, s szinte minden színész álma, hogy megkapja a mű egyik főszerepét. Nem meglepő hát, hogy a közönségsiker Rómeó és Júlia megragadta a legendás orosz komponista, Szergej Prokofjev fantáziáját is.

Az 1935-ben írt Rómeó és Júlia balett máig az egyik legkedveltebb balettmű és 2019-ben most egy igazán kiemelkedő társulat tolmácsolásában Magyarországon turnézik majd. A Kiev City Balett nem először jár Magyarországon, hiszen többek között a Diótörő balettel már több városban felléptek hazánkban is.

Kiev City Balett: Rómeó és Júlia

Kiev City Balett: Rómeó és Júlia

A Rómeó és Júlia balett turné állomásai:
2019. március 21. – Keszthely – Balaton Színház
2019. március 24. – Zalaegerszeg – Hevesi Sándor Színház
2019. március 25. – Szekszárd – Babits Mihály Kulturális Központ
2019. március 26. – Hódmezővásárhely – Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
2019. március 28. – Győr – Vaskakas Művészeti Központ
2019. március 29. – Miskolc – Művészetek Háza
2019. március 30. – Veszprém – Hangvilla Közösségi Tér
2019. március 31. – Békéscsaba – Csabagyöngye Kulturális Központ
2019. április 1. – Eger – Gárdonyi Géza Színház
2019. április 2. – Budapest – MOM Kulturális Központ
2019. április 3. – Budapest – MOM Kulturális Központ
2019. április 7. – Gödöllő – Művészetek Háza
2019. április 8. – Debrecen – Kölcsey Központ
2019. április 10. – Tatabánya – A Vértes Agorája