“Engem a tánc nem kimerít, hanem feltölt és inspirál” – Interjú Jurák Bettinával

2019 május 16. csütörtök, 7:00

Az évad legjobb pályakezdő táncművésze díjjal büszkélkedhet Jurák Bettina, a Kecskemét City Balett tagja. A rangos szakmai elismerést a Tánc világnapján vehette át a Müpa Fesztivál Színházban. Bettinával az eddigi sikereiről, a kecskeméti létéről, valamint távlati terveiről beszélgettünk.

Jurák Bettina / Fotó: Dömölky Dániel

– Hogyan zajlott a díjátadó ünnepség, és mit jelent számodra a Magyar Táncművészek Szövetségétől kapott kitüntetés?
– Boldog vagyok, mellette pedig hálás Barta Dórának, a KCB vezetőjének és mentoromnak, azért, hogy az együttesében lehetek, és hogy a közös munkáink révén sokat fejlődhetek. Valószínű, hogy a díjat is azért kaptam, mert látják rajtam a folyamatos fejlődést. Maga a díjátadó egy nagy volumenű gálaest volt, különböző műsorszámokkal, számos díjazottal.

– Három évvel ezelőtt a Pécsi Művészeti Gimnáziumban szereztél színházi táncos bizonyítványt. Akkor is kitüntettek, Az évad legjobb végzős növendéke díjjal. Jó érzés, hogy három év után is a legkiválóbb táncosok között tartanak számon?
– Valóban szívet melengető, hogy akkor is és most is díjat vehettem át a Táncszövetségtől. Számomra ez egy óriási dolog és egyben pozitív visszajelzése annak, hogy jó úton haladok, ezt kell folytatnom.

Jurák Bettina és édesanyja az ünnepségen

– A színházi tánc művelése mellett másodéves vagy a Magyar Táncművészeti Egyetemen, időnkét tanítasz is, tavaly saját előadást koreografáltál. Hogy fér bele ennyi minden az életedbe, hiszen a KCB-vel, a Badora Társulattal is folyamatosan próbáltok, felléptek?
– Szabadidőm gyakorlatilag nincs, hétfő hajnalban vonatozással indul a hét, és a vasárnap esti próbával ér véget. Ritkán látom a családomat, de ők is, én is megedződtünk, így ebből nincs probléma. Az otthonom Kecskeméten van, haza már ide jövök.

– Honnan van mindenhez erőd?
– Az energiám valószínűleg abból fakad, hogy ami a munkám, az a hobbim is. Engem a tánc nem kimerít, hanem feltölt és inspirál. Amit belerakok, azt vissza is kapom. Ami nem egyszerű, az a sok feladat és vállalás összeegyeztetése, amihez gyakran kompromisszumot kell kötnöm magammal, ez viszont már annyira természetes, hogy nem problémaként hanem kihívásként élem meg ezeket a helyzeteket.

Thimár Attila kiállításának megnyitóján – a falakon az elmúlt hat év közös munkájának képei láthatók

-Második évadodat töltöd Kecskeméten. Hogy érzed magad a városban, a színházban, illetve a balett társulatban?
– A legjobb helyen vagyok, minden adott a táncművészetben való fejlődésemhez, ahhoz, hogy magamba szippantsam a szakma csínját-bínját Barta Dórától. Jelenleg nem is tudnám magam máshol elképzelni. Tapasztalni, érezni, művészileg növekedni – számomra most ez a legfontosabb. Szerencsére szép feladatokat kapok. Az első évadban, a Rómeó és Júlia táncszínházi előadást az én szólóm nyitotta, az ide évad produkciójában, a Traviatában, pedig a Halált jeleníthettem meg a színpadon.

– Ráadásul úgy, hogy sem a Kaméliás hölgy című regényben, sem a mű alapján íródott Traviata operában nincs ilyen szereplő. Hogy lehet egy nem létező karaktert megformálni a színpadon?
– Dórával sokat beszélgettünk, hogy ő mit gondol erről a karakterről. Ahogy haladt előre a próbafolyamat, úgy alakult a főszereplő Violetta körül szinte mindig jelen lévő Halál karaktere. Elolvastam a regényt, és átgondoltam, megpróbáltam átérezni mindazt, amit Violetta átélt: a szerelmi vívódást, a betegséget, a csalódást, az elhagyatottságot. A darab elején a Halál egyáltalán nem egy negatív karakter, jelen van és álladóan Violetta körül mozog, aztán ahogy a főhősnő gyengül, a Halál úgy erősödik. Ezt a Violettából egyre inkább előbújó gyengeséget kellett a karakterem folyamatos felerősödésére használni.


– Három éves korod óta táncolsz. Azt csinálod most, amit kis balerinaként vagy gimnazista lányként elképzeltél?

– Abszolút igen. Amikor elkezdtem táncolni, még természetesen nem tudtam, hova vezet majd mindez. Kilenc éves koromban egyértelműen eldöntöttem: a tánc lesz a hivatásom. Már akkor felvettek az akkori Táncművészeti Főiskolára, de néhány hónap után annyira hazavágytam, hogy visszaköltöztem vidékre és visszakerültem az akkori tánctanárnőmhöz, Csáky Máriához, akinél egészen a gimnázium kezdetéig táncoltam. Ahogy eldöntöttem: kizárólag a tánc érdekel, onnantól semmi sem tántorított el tőle.


– Mi az, amit még szeretnél elérni, amire most vágysz?
– Tanulni, fejlődni, új szakmai kapcsolatokat építeni. Vonz a koreografálás, de ez egyelőre csak távlati terv. Jelenleg táncolni szeretnék, minél többet.

Szerző: Popovics Zsuzsanna

Kecskeméti Katona József Színház