Sono Rinato – Nyílt nappal egybekötött előadással készül a KET

2019 május 19. vasárnap, 10:00

A Közép-Európa Táncszínház nyílt nappal egybekötött Sono Rinato című előadását június 7-én tartják a Bethlen Téri Színházban.

Az alkotók ajánlója:

Mivel minden változik körülöttünk, így a táncművészek is, ennek alapján készül a Sono Rinato (Újjászülettem) előadás, ami a 2010-ben elindított, nagy sikerű Io Sono (Én vagyok) sorozat folytatása.

A KET olyan előadásra készül, mely „belső” energiáira, saját táncosainak kreativitására, gondolatokra épít, melyek meghatározták a Közép-Európa Táncszínház munkáit.

A társulat táncművészei egymást inspirálva, műhelymunkák során kísérleteznek, hogy minél több színt mutathassanak meg önmagukból és a végén egy egész estés darab szülessen.

Alkotók, előadók: Dabóczi Dávid, Dunai Bettina, Füzesi Csongor, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Mádi László, Nagy Csaba Mátyás, Nyeste Adrienn, Ruzsom Mátyás, Szilvási Anna. Fény: Fogarasi Zoltán. Zene: Mádi László.

A nyílt nap programja:

17.00-18.00 – Betekintés: kreatív élményjáték a társulat művészeivel a színházteremben
18.00-18.30 – Nyílt fórum: beszélgetés a KET múltjáról, jelenéről, jövőjéről a kávézóban Szögi Csaba igazgató és Feledi János művészeti vezetővel
19.00 – Előadás a színházteremben

A kreatív játékon és a beszélgetésen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet az info@cedt.hu e-mail-címen lehet jelezni.